2016. január 31.

Vasárnapi kávészünet #13 (Mit nem kedvelek a vasárnapban?)

Van olyan pillanat az életemben, hogy egyszerűen utálom a vasárnapot. 

Vagy mert holnap ismét hétfő és itt van az újabb nyűggel teli hét, vagy mert a család többi tagja nem hagy pihenni, vagy készülni kell a következő heti dolgozatokra, vagy épp az elmaradt órai anyagot kell befejezni, vagy épp tegnap óta sajog a fejem és ma sem akar alábbhagyni, vagy összeveszek a párommal hülyeségeken, vagy mert megvan vagy mert késik a szokásos, és még megannyi probléma, amit el lehet képzelni a világon.

Szóval én mindenféle módban utálom a vasárnapot.

2016. január 26.

Keddi pihenős kávészünet #12

Ez lesz a 59. bejegyzésem és nagyon örülök neki, hogy találok benne kedvet és kreativitást.

A könyvbejegyzéseket vegyesen írom, valahol a történet fogott meg igazán, van, ahol a mondanivalója, így nem tudok egyforma stílusú könyveket írni.

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Egy könyvről számolok be, amit még tizenévesen kaptam, és aminek olvasását hanyagoltam vagy 21 éves koromig. Kifejezetten nyitott, eléggé belelátónak kell lenni ehhez a könyvköz, meg elsősorban felnőtt korosztálynak lett írva.

2016. január 24.

Napi rutin

Szép hétvégét, most leírom, hogy egy nap milyen teendőket szoktam elvégezni és mik azok a szokások, amiket napi szinten elvégzek gondolkodás nélkül.

2016. január 11.

Sarah MacLean - A csábítás kilenc szabálya

Akik az élvezetet keresik, azoknak soha nem szabad reménytelen szerelemre lobbanniuk...

Főhősnőnk a 28 éves Lady Calpurnia Hartwell egy teljesen szürke kisegér típus, aki nem csak, hogy példaértékű nővé vált, hanem valami véletlen folytán a vénlányok csoportjába került, mert optimista szemléletével remélte, hogy szerelmi házasságot fog tudni egyszer kötni.

2016. január 3.

Új év, új fejlemények tárháza

Most írok pár célkitűzést, hogy mi azt, amit szeretnék megosztani, véghezvinni ebben a következő évben.