2018. május 14.

Májusi könyvek - a hónap első fele (Nesbø, Anne C. Voorhoeve, Sulijegyzetek)

Ismét volt minden, de főleg pótlás. Jöjjön a második Jo Nesbø  skandináv krimi, és két német, történelmi regény. Illetve egy folytatás.
A hónapot ketté osztom, mivel elég sok könyv került a kezem közé, rá is hajtottam a kiolvasásukra.

2018. május 4.

Áprilisi olvasmánylista - könyvtári olvasások

Találtam minden földi jót a könyvtárban, így hozok is egyből egy skandináv krimit, Jo Nesbøtől, két kötetet Böszörményitől és a Sulijegyzet sorozat első kötetét
Volt itt sírás-nevetés, izgalom és mind olyan újdonság, amire összességében úgy vélem, érdemes volt lecsapnom és kiolvasnom.
Egy kötetet átvittem májusra, mert már nem fért bele, így arról egy következő könyves posztban számolok be.


Böszörményi Gyula - A bolhedor lovagjai

Ismét fellépett, mint a Gergő és az álomfogók esetén, hogy fogalmam nincs első ránézésre, mit tartok a kezemben, mi várható benne, és hogyan fog tetszeni.
Megtetszett, meggyőzött és remélem, ez a kötet is adott valamit az életemhez, mint az eddig olvasott Böszörményi kötetek. (Van, hogy erre csak hónapokkal később jövök rá, mennyit jelentenek számomra a történetek.)

2018. április 27.

Akaratlan emlékek - saját novella


2015 tavasza

A lány csendben ült a buszpályaudvar világoskékre festett padján. Az ölében levő táskáját szorosan fogta, miközben a világ rohant előtte. Mégsem figyelt sem a járművekre, sem az embertömegre, ami hangyák módjára cikáztak céljuk felé. A lány tekintete mégsem erre terelődött, hanem a földre, ahol észrevett pár állatot.

2018. április 23.

Könyvfesztivál 2.0 - Mi fért még bele az utolsó napba?

Mi is történt vasárnap, elég hosszú story time lesz, szóval elő a kávékkal, a mozizásra ítélt pattogatott kukoricával, vagy a nassolni valóval. Lássuk, mi is folyt Budán a Dunán kívül. (Tegnap óta ez a szójáték kavarog a fejemben, ne kérdezzétek.)

Az esti koncepció, ahol épp csak megnyitom a Moly-t, máris tudják, hogy van valami gikszer a történetben, de este kilenc után épp nem nevettem el magam, mikor molyos ismerősöm, Koveli üzenetét megkaptam:

2018. április 22.

Váratlan fordulat Ambrózy báró körül - mégis milyen felfordulás történhet?

Húzós napnak indult, kevés alvással, de két kávé után már utazós állapotba kerültem.
Addig pedig nem fognak a teknősök aludni, míg nem nyögöm ki végre, mi is volt a mai napon. (innen is bocsi minden molyos tagnak, akit felizgattam olyanokkal, amiről még én sem tudok... csak sejtéseket)
Korán érkeztem, mégsem sikerült az első dedikálási tumultusba bekerülni, innen is minden könyvfesztiválozónak: Ha biztos vagy a helyszínben is nézd meg a leírt program helyszínét. (Bár tíz perc fáziskésés is a csarnok folyosójáig vezetett.)
Na, de a két órás türelmi várakozásnak is meglett a gyümölcse, kárpótlásul sorszámmal ellátva mehettünk nyugodtabb lélekkel a megbeszélésre, ami már számomra az első perctől mosolyt csalt az arcomra.

2018. április 20.

2018. április 13.

Békebeli bűn- és szívügyek #4 Sorozatösszegző (Leányrablás Budapesten-Nász és téboly)

Longchamp, France - 1900
(Pinterest)
Üdvözletem, minden békebeli időben kóválygó olvasót, talán pont a leglényegesebb posztot hagytam ki eddig a széles repertoárból.
Értékelni már értékeltem itt-ott a könyvsorozatot, írtam nem keveset a történetről, de voltak hiányosságok.
Spoiler nélkül jöjjenek az első benyomások, kinek ajánlható és vegyük figyelembe a sarkos részleteket is röviden, tömören.

2018. április 10.

Richárd megfigyelési jegyzete

Valószínű, nem csak Mili írogat titokban a báróról, előfordulhat azon eset is, hogy Richárd is már rég feltérképezte a nyomozósegédjét és hű társát.
Lássuk, mit írna le Ambrózy Richárd a szeleburdi Hangay kisasszonyról.

Munkanélküli elmélkedések - Fekete Judit - Az őrület határán alapján (idézetekkel)

Azt hiszed, hogy veled nem történhet meg? Nagyot tévedtél.
Lássuk, röviden, mit takar az a könyv és milyen titkokat fed fel nekünk az írónő, aki maga is megjárta a poklok poklát. (minden hasonló sorsú egyénnek pokol ez, nincs mit szépíteni.)

Fekete Judit - Az őrület határán (Kálmán Lili munkanélküli naplója)

2018. április 9.

Heti, érthetetlen kávészünet #59

Már csak azért sem ott nyitom ki
Végre egy eset, amikor tudom, hogy hányadik kávészüneti posztnál is tartunk. (Amúgy nem, csak azért tudom, mert most olvastam újra az előző katyvaszt.)
Már csütörtök van, így ennek inkább egy félheti kávészüneti posztnak kellene lennie. (Vagy mégsem?)

2018. április 7.

Februári anime sorozatok (Orange, Kuroshitsuji: Book of the Atlantic)

Nagyon megkéstem, remélve, hogy lesz több anime is, amiről beszámolhatok, de jöjjön is egy animesosozat, illetve egy moovie, amik megnézésre kerültek.

2018. április 4.

Mili megfigyelési jegyzete

Talán tényleg létezik Mili titkos naplójának egyik szegmensében pár oldal, ami leírja minden tulajdonságát a mi morc és lehetetlen bárónknak?
Mi kerülhetne bele egy nyomozási aktába az arisztokrata nyomozónkról?
[Természetesen, szórakoztatási célzatból.]

2018. április 3.

Sebbenzin - Miért, hogyan és mire?

Pont elég régen írtam arról, hogy milyen háztartási dolgok vannak, amik jó szolgálatot tehetnek azoknak, akik sminkelik magukat.
Azok a posztok, amikben már írtam pár termékről, amiket én is használatban tartok magamnál:
DIY sminktermékek összetevői
Multifunkcionális termékek, amik minden háztartásban jól jöhetek

Ebben írtam, hogy még a sebbenzint nem próbáltam, tartottam is kicsit, viszont 70%-os orvosi alkoholt nem lehet csak úgy kikérni a gyógyszertárban sem, régebben hallottam, hogy tényleg körülményes még egy kis mennyiség megszerzése is. Na de a sebbenzin!

2018. március 28.

Tényleg "csak" gyerekkönyvek? (Jonatán, Gergő, és a Lúzer rádió, Budapest)

Mikor azt hinné az ember lánya, hogy huszonévesen nem fog fiúk után futkorászni, bizony kezembe akadt pár könyv, ahol a szereplőink olyan intenzitással, dinamikával és lendülettel fedezik fel a világuk és élik az életük, mintha egy Ghibli studiós animét vetítenének a szemem elé.
Mikor a szülők és a felnőttek azt hiszik, hogy a gyerekek csakis a gép előtt poshadnak és a lábukat lógatják unalmukban, itt szembe találhatja az olvasó magát egy tucat aktív tizenévessel, akik helyében nem tudnám mondani, hogy unatkoznának.
Annyi biztos, a szereplők édesanyja nem lennék, mert ahogyan ezek szétszéledve futkorásznak még a bérházukon belül is... Az egyik az időben kering, a másik a padláson lébecol, a harmadik leugrik a pincébe, hogy aztán réveteg álmodozással fesztiválon mássza meg élete lépcsőit... Ki mondta, hogy a tizenéves fiúk lusták és csak a gép előtt lógatják a lábuk?
Lássuk is a könyveket kicsit részletesebben, amik természetesen nem csak fiúknak szól.

2018. március 19.

Lesz-e folytatása az Ambrózy báró eseteinek? Ha igen, miért ne?


Megdöbbentő ezt olvasni? Talán.
Mire jöttem rá, hogy én, aki már minden mozzanatot kiveséz a történetben, azt kívánom, hogy ne tudjak arról, hogy mi történik a Nász és téboly után?
Valójában van helyes út a rajongók és író kompromisszuma között?

Mielőtt felemeled a billentyűzetet, annyit leírhatok, hogy senki nem tudja (az írón kívül, de ez teljesen természetes), hogy várható-e bármi, akárcsak egy rövidke történet századfordulós nyomozópárosunk közös életének folytatásáról. (Bár, a hithű rajongók azért sejtik erre a választ és nyomozgatunk a lehetőségek tárházában, mint Mili a gyilkosok után.)

2018. március 18.

2017 tél - 2018 tavasz vegyes cuccok (kozmetikumok és nassolnivalók)

Már a gépen tucatnyi kép várja a sorsát, hogy felkerüljenek, el jött végre az ő idejük is. Kicsit megkésve, az utóbbi 3-4 hónap cuccait szedtem most össze, de fogjuk rá, hogy annál nagyobb szeretettel.

2018. március 17.

Kincsem – a film


Olyan három hónapja olvastam Szélesi Sándortól a Kincsem című könyvet, ami önmagában is kellemes történelmi történet, Blaskovich Ernő életéről és arról a két meghatározó „nőről” aki a visszafogott nemest erősen befolyásolta.

2018. március 14.

Március hosszú hétvége előtti kávészünet #57

Senki meg ne kérdezze, miért kezdek mindig hétvégével. (Pedig a mindig kifejezés alatt a múltkori esetet tudom csak felsorolni.)

Március 11.
Meleg, átlagos tavaszi vasárnap.
Tegnap este olvasás közben bérházakban rohangásztam két tizenéves kölyök után, akik közül az egyik a pincében kujtorgott, a másik pedig nyakába vette a padlást.