2022. május 15.

Fehér Klára: Bezzeg az én időmben

Egy igazán régi kötet akadt a kezembe, miután a könyves közösségi oldalon észrevettem, hogy újabb kiadást kapunk egy klasszikusnak mondható ifjúsági kötetből.

Fülszöveg:

„Bezzeg az én időmben nem csavarogtak fiúkkal a lányok.” "Bezzeg…" – mondják mindenre a felnőttek. Katit azonban nem érdeklik a régi történetek, ő most tizenöt éves, most szerelmes, most akar boldog lenni. Csak az első bál éjszakáján ébred rá: 1941-et ír a naptár, amikor a történelem, a felnőttvilág bármikor elszakíthatja őt szerelmétől, akár örökre is.

Fehér Klára könyve az egyik legnépszerűbb ifjúsági regény. Mi lehet a titka? Talán az, hogy egy ilyen szomorú korszakról is képes bölcs derűvel mesélni. A szeretni való szereplők, a humoros helyzetek a mai olvasó számára is közelivé, átélhetővé teszik Kati és Laci történetét.

***

Már nem is emlékszem, hány éves lehettem, mikor először a kezembe vettem Fehér Klára egyik ikonikus regényét, de a pozitív emlék megmaradt még úgy is, hogy semmire nem emlékeztem már az olvasottakból. Így hát fogtam és egy hét alatt ismét a második világháború előtti időszakba csöppenve kalandoztam Katival, aki a cserfes és szertelen leányzó mindennapjait meséli el.

Ifjúsági regényként elsődleges az iskolai környezet, a rövid, szinte napokra bontott fejezetek tagoltsága, ami egyenként is külön szórakoztatja az olvasót. Szereplői kifejezetten kedvelhetők, és bárki kortól függetlenül azonosulni tud velük. Jól és hitelesen ábrázolt karakterről beszélhetünk, aki leginkább önmagával és a közeli környezetével van elfoglalva, miközben vicces vagy számára leginkább kínos eseményekbe csöppen bele.

Legikonikusabb jelenetek az édesanyjával való párbeszédek során alakul ki, ahol a generációk közötti konfliktus jelenik meg, és egy változó korszakot mutat be, ahol még az idősebbek egy hagyományokra alapuló rendszerben éltek, míg a fiatalok a folyamatos változások szelével próbálják meg igazgatni a mindennapjaikat.

Több társadalmi csoport is fellelhető a kötetben, így akár korhű történelmi hátterű, fiktív történeknek is jellemezhetnénk, mint a békeidőkben íródott Cilike sorozat, ami több hasonlóságot is felmutat a témát illetően. A két világháború közötti időszakról nem sok regény szól, főleg nem ifjúsági regény, ez által is egy kicsit egyedibbé vált a magyar irodalmon belül.

A társadalmi szokásokról is sokat olvashatunk, hiszen a főszereplőnk, Kati ebben a korban ismerkedik meg a felnőttek életével és lesz beavatva számára eddig ismeretlen dolgokba. Az első szerelem metódusait is olvashatjuk, ami szintén könnyed és vicces formát kapott, és a lezáró fejezet szinte kiált a történet folytatásáért. Sajnos, a folytatást már nem tudhattuk meg, mindenesetre így is egészen kerek történetet kaphattunk.