2018. január 30.

Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten (amolyan 21. századi módban)

Aki már olvasta a köteteket, azoknak igazán ismerősek lesznek a leírt jelentetek. Mivel imádtam a könyvsorozatot, nem egyszer fordult a fejemben, hogy kicsit tartalmasabban is írjak a történetről, összegezve, mivel állunk szemben. Csak lazán dőlj hátra, nasit az öledbe, ha olvastad, éld át újra velem egy abszurd, vagy modern változatát a különböző jeleneteknek. Részletre menően.

2018. január 29.

Leányrablás Budapesten idézetek

Ha már másodszorra is kiolvastam a könyvet, találtam is több tucat idézetet a könyvhöz, most összeválogattam 20 általam is kedvelt idézetet, amivel kedvet és nosztalgiát csináljak azoknak, akik már olvasták, vagy olvasni szeretnék. Természetesen cselekményt is tartalmaz.

2018. január 23.

Közösségi oldal szidására alkalmas kávészünet #52

Újra itt, de most nem azért, mert könyvekről akarnák áradozni. ( Bár, akinek borsózik tőle a háta, annak most előre szólok, még a héten, sőt talán, holnap jön egy beszámolóm a legfrissebben kiolvasott könyvsorozatomról. - Aminek még nem értem a végére, de még este kilenc sincs, így ezen sem kell parázni )
Nem mondhatjátok, hogy kegyetlen vagyok, mint a Leányrablás Budapesten című kötetben, a Róza néni, aki azon ősi házisárkányok rendjéből való, akik fiatal leányokat rabolnak, és a barlangjukban halálra hímeztetik őket.
(Most tedd el szépen az egered, és nem kell a monitornak vágni, hogy ismét az Ambrózy báró sorozatból idézek. A monitor nem olcsó játék, nem éri meg tönkretenni miattam.)
És nézd, megint rizsázok, ahelyett, hogy a lényegre térnék. Szóval, csapjunk is a kínai csípős csirkébe, ha már az volt a vacsorám.

2018. január 22.

Rémálom könyvek trilógia

Idő, elszántság és éleslátás… Talán ez a könyvsorozat is így került a kezeimbe, ahogyan szokásomhoz méltón a könyvtárban bóklásztam. Miközben magamba szitkozódtam, hogy az általam keresett könyvek többsége nem található meg náluk ( persze nincs miért morognom, hiszen megszereztem magamnak és még a gerincük sem lesz megtörve, mint a könyvtári könyveknek) addig más, kincsekre bukkantam.
Ha már éveleje és még az előző évtől nem igazán szakadtunk el, akkor maradjunk a jól bevált magyar íróknál.
Böszörményi Gyula már az Ambrózy báró esetei előtt is tarolt, ha történetről van szó. A jelen könyvsorozat 2007-2009-at átívelő, modern, fantáziadús történetet vetít az olvasó szeme elé.

2018. január 21.

Brenda Joyce - Halálos esküvések

Egyenlő a csodával, hogy a kezembe akadt annyi év után Brenda Joyce Francesca Cahill esetei sorozatának utolsó zárókötete, a Halálos esküvések.
Bár a sorozat a krimire és a drámára van kiélezve, a főszereplő lánnyal nem sok olvasó volt megelégedve. Szerelmi háromszög, egy rendőrkapitány visszatérő feleséggel a nyakán, egy lelkileg megtépázott milliomos, aki csak kihasználja a nőket, bolondítja meg az épp csak húszesztendős Francescát.

Jodi Ellen Malpas - A védelmező

Az ​emberek azt hiszik, mindent tudnak Camille Loganről: apuci kicsi lánya, gyönyörű, elkényeztetett fiatal nő, akinek az életstílusát az apja finanszírozza. De Camille-nak feltett szándéka, hogy nem hagyja magát irányítani. Keményen megharcolt a függetlenségéért és a boldogságért, de hirtelen azon kapja magát, hogy az élete veszélybe került az apja egyik könyörtelen üzleti lépése miatt. 

2018. január 14.

Januári anime sorozatok (Kakegurui, Saiunkoku Monogatari 2. évad )

Valahogy ebben a hónapban (és az előzőben is) kijár nekem egy külön díj, azért, hogy valahogy animékben és könyvekben is kifogtam rendre a függővégű sorozatokat.

Kakegurui (12 rész, 2017-es nyári szezonos)


Hyakkaou Privát Akadémia. Egy különleges magániskola, ahol nincs szó dolgozatokról, vagy tanórákról, vizsgákról stb.

2018. január 5.

Szélesi Sándor - Kincsem (Idézetekkel)

A ​csodakanca igaz története!
Egy furcsa szerelem és egy legyőzhetetlen ló… A sors vagy talán maga a végzet rendezte úgy, hogy 1874 tavaszán egy tápiószentmártoni istállóban, Blaskovich Ernő birtokán megszülethetett egy sárga csikó. Ez a csikó annyira darabos mozgásúnak tűnt, hogy amikor a következő tavaszon vevők érkeztek a birtokra, a többi egyéves lovat elvitték magukkal, ezt az egyet azonban ott hagyták. Mindeközben – ismét csak a sors különleges játékossága folytán – Blaskovich Ernő megpillantott egy kék szemű leányt a Nemzeti színpadán, és lehetetlen dolog történt: a nyugodt életet élő, dolgos természetű és kiszámítható férfi szerelmes lett.