2018. október 15.

Ambrózy-kultúrséta I. Leányrablás Budapesten helyszínek meglátogatása

Megfáradva, de teljes lelkesedéssel értem haza, hogy mesélhessek, hiszen van miről.
Sokan, akik kedveljük Böszörményi Gyula népszerű könyvsorozatát, az Ambrózy báró eseteit, azokban nem egyszer fordult meg a fejükben, hogy Milihez hasonló hévvel kutassuk fel a Székesfőváros helyszíneit, ahol a szereplőink éltek.
Most teljesülnek az álmok, a vágy testet öltött. Az íróval és kiadójával együttműködve a Nő Arcai Egyesület megszervezte a lelkes olvasóknak a kultúrsétát.

 "Történelem, építészet, korhangulat, szokások és még sok más kerül terítékre..."
– olvastam a kézhez kapott katalógust a megérkezési ponton.
Belelapozva a következő oldalra máris visszacsöppenhettünk a békeidőkbe.
 „Volt egykor Pest, és volt Buda.”
Ha ez nem volt még elég lelkesedés, akkor kapunk is egy kis feladatot, magától az írótól. (Mert bizony az ő sorait olvashattuk előtte, ami megalapozta a hangulatot.)
„Járjátok be az egykori Budapestet és keressétek Richárd és Mili lábnyomát – ott van az, csak nyitott szívvel, lélekkel, elmével kell kutatni utána!”

A séta katalógusának képei

Nem tudtam volna mindent szavakba önteni, kerestem pár épülethez régebbi képeket is, mely helyszínek voltak azok, amiket a kultúrsétán meg lehet tekinteni.
(A képekre rákattintva nagyobb felbontásban láthatóak.)

Ahol a Hangay lányok története elkezdődött...

Nem is húzom tovább a szót, kezdjünk is egyből az Erzsébet körút 35. szám alatti társasháznál, ahol maga a történet elkezdődött.

A Hangay lányok sárkányos természetű nagynénije nem egy kellemetlen pillanatot adott a leányoknak. Míg Emma nem tudva, mi fog aznap még rá várni, tartózkodva, de kíváncsian indult neki a millenniumi ünnepségek megtekintésének.

Míg Mili? Kis merengésül még a helyszínen hallhattuk felolvasva azt a bizonyos jelenetet, mikor Mili visszatért a házhoz, észrevéve halott nénikéjét és ezután menekülni igyekezett…

„Végigfutottam a gangon, majd le a lépcsőn, át az udvaron, hogy aztán feltépve a ház kapuját, kirohanjak, egyenest a szürkületben fuldokló utcára, ahol aztán…”
– Miközben pont kijött az épületből egy férfi és egy nő, akik nem tudták a forgatókönyvet, hogy rohanni illik, nem bandukolni. De az időzítés legalább pontos volt. (a nőt természetesen egy konflis sem ütötte el)


Oktogon, az Abbázia kávéház egykori épülete

Ezután nem, nem egyből Budára hajtattunk, inkább folytattuk az eseményekben gazdag Emma napját, aki a Nyolcszöglet téren (Oktogon)  is tud meglepetéseket produkálni.
Közben elsétáltunk az Orfeum előtt (ami a Nász és tébolyhoz kapcsolódik), és a mostani Corinthia hotel előtt, ami 1896-ban nyitották meg Royal Nagyszálló néven, ami már csak az épület nagyságából is adódóan megérdemelte a nevét.
Miután Emma, kicsit sem féltve a jó hírét, felkéredzkedve az őt szállító konflis bakjára, láthatta a monarchia császárát.
Mili sem hagyhatta ki a teret, ha csak megemlítés szintjén, mivel az egyik gyilkosság köthető volt az itt található Abbázia Kávéházhoz, ahova nem léphetett be akárki, akármikor. A túra során elhangzott, hogy a nap időszakaiban kiknek illet megjelenniük a kávézóban, kivéve az ügynököknek, akiknek mily véletlen, korlátlan időközökben léphették át a küszöböt.

Oktogon, másik szemszögből

Miután Emma a parádét végignézte, meg is érkezünk az Andrássy útra, pardon Sugárútra, ahol bizony nem tud elmenni az ember, hogy legalább egy épületre ne tekintene fel. A bérpaloták és villák, ha már nem is tudnak az akkori pompájukban fényleni, de a tekintélyük ugyanúgy megmaradt. Tagadhatatlan, korabeli építészeti stílusjegyeik máig fennmaradtak a legtöbb épületnél. Többségük neoreneszánsz és szecessziós kinézettel rendelkezik, nem sok épületről maradt le a görög oszlopok, timpanonok díszítése, amitől csak még gazdagabbnak tűnik a környék.
Ami még kimondottan tetszett nekem, az maga a sétálóútja, mivel itt tényleg lehetőség van körbenézni, bár a nyárias, őszies idő kedvez a fák dús lomkoronáinak, a képeket visszanézve a teljes épületek megszemlélése néhol nem is egyszerű feladat.

Haggenmacher palota

Sajnos, pár épület nevére nem emlékszek, ettől függetlenül nem maradhatnak ki a felsorolásból azok a bérpaloták és villák, amiknek közük van a könyvsorozathoz.

Helyet kapott itt a Haggenmacher palota, a Régi Műcsarnok vagy a Fischer-Sonnenberg palota (az egyik ugyebár, ami nagy történelmi múlttal rendelkezik és a mai Terror Háza épülete) egészen a Kodály körönd díszes U alaprajzzal rendelkező épületegyüttesekkel együtt.
Mivel elég laikus vagyok az építészeti különlegességekhez, nem igazán tudtam a homlokzaton látható Sgraffito (graffito) díszítő eljárást hova tenni, viszont annyit megállapítottam, ezzel az esztétikai eljárással nem sok helyen lehet találkozni, így aki részletesebben látni szeretne ilyet, keresse fel az épületet, mert tényleg szemet megragadó látványosság, amin úgy tűnik, nem fogott az idő. (Én sem bírtam ki sem a sétán, sem visszafele, hogy ne örökítsem meg.)

Ha már Bábszínház, és eleve színház, Jászai Mari sem maradt ki a megemlítésből az út során, így fel is elevenítették nekünk Mili vonatútját, ahol nem akárkivel futott össze a fővárosba tartva.


A szobrok már nem részei az épületnek, de így sincs hiánya az építkezési díszítésekből

Haggenmacher palota egykor

Kodály körönd

Kodály körönd

Kodály körönd

Kodály körönd

Az egykori Pallavicini-palota (Andrássy út 98.) ma már leginkább a MagNet-ház által ismert közösségi pont, anno viszont nem más lakott a bérházban, mint Bissingen-Nippenburg Maria Ernst Ferdinand, aki a továbbiakban maradjon csak Bissingen gróf.
A ház előtt szintén kaptunk egy könyvrészletet, ahol Emma bátorságát összeszedve keresi fel a grófot, hogy a lehető legtöbb információt megszerezze arról, miért is rabolták el.
Emlékezetem szerint elmondták, hogy megtévesztés a nagy épület, mivel csak két lakást foglalt magában, bár ezek egyenként 14 szobával rendelkeztek. (ne kérdezzétek, miért)
Miután Emma összeszedte a bátorságát és belépett az épületbe, mi is betekintést nyertünk a belső udvarba, ahol megmaradtak az oszlopok díszítettsége, jól rekonstruálva a görög stílusjegyek sokszínűségét.

Pallavicini-palota (Andrássy út 98.)


Következő fontos épület nem más, mint a Sugárút 120, ami lehet, hogy a Nász és tébolyhoz köthető, de ha már jelen vagyunk, ezt is szemrevételeztük. Találtam is régi képet, meg aki olvasta a könyvet, tudja, hogy a régebbi fejezetek (Richárd múltbéli fejezetei) fejlécén is ez az épület található.

Erdődy István gróf villája sok mindenben különleges, ha nem csak azt vesszük figyelembe, hogy tizenegyedikként kapott engedélyt egyemeletes nyaraló építéséért a villanegyedben 1877-ben, hanem arisztokrataként elsőként bátorkodott villát építeni, ami a mai napig megmaradt régi pompájában. (Pontosítva, lettek rajta módosítások, ha csak a bejáratot szemrevételezzük)

Leginkább az emelet szolgált lakhatásra, és a főbb helyiségek is itt kaptak helyet. Mivel Erdődy gróf egyfajta agglegényi szállásnak építette, meglepő, hogy elvileg a földszinten több vendégszoba is helyt kapott. Az idős gróf valahogy elképzelte, hogy magányosan tölti itt öregkorát, de a fikciónk szerint már sejthetjük, hogy nem igazán hagyták unatkozni. (Valószínű, a valóságban is akadhattak vendégei, főleg, ha az ennyire jó helyen fekszik a villa.)

Sugárút 120.

Ahogy egyre közeledünk az út végére, egyre alacsonyabb épületek találhatóak, miközben kifejezetten sok a növényekkel beültetett terület.
A Hősök terét megkerülve, miután a Szépművészeti Múzeum (ami még ekkor csak tervezet alatt volt) és vele szemben található Műcsarnok (ami szintén a millenniumi ünnepségek tervére létesült) megtekintése után, átkelve a hídon pedig a Városliget nyugalma szállhatna az emberre, ha nem tudná, hogy Emma minden érzelmet megélt a helyszínen, csak a nyugalmat nem. Ahogyan hallhattuk séta közben a könyv ehhez kapcsolódó részletét, nem éppen a kellemes borzongás futott végig rajtam, még annak ellenére sem, hogy szép időnk volt, meleg és mindenhol körbenézve vidámság honolt a ligetben.


A séta utolsó helyszíne

Végső állomásként az ünnepségek fő helyszínére, a Vajdahunyad várhoz érkeztünk, megkoronázva egy sétát egy kapucínerrel, meg természetesen egy negyed órácskával, ahol is tehettünk önkéntesen egy sétát a várban, ami a kiállítás idején, ahogyan Emma kuzinja, Otto említette „Órákat bámészkodtunk a Vajdahunyad fából készült várában és guvadó szemmel néztük az ősi mesterségek kacatjait.”
(És nem, nem ez volt az Ősbudavára program helyszíne, az egy kicsit északabbra volt található volt a Hermina úthoz közelebb a kiállítási térkép szerint)
Természetesen, mindenfajta kiállítás nélkül is guvadó szemekkel lehet megtekinteni a helyszínt, mivel több turistán is látszik a zavarodottság, hogy a sok látványosságból nem tudnak dönteni, mi kerüljön lencsevégre, már ha szeretnék megörökíteni. (Ha más nincs, akkor épp el lehet csípni egy csapat selfie készítő csapatot.)







A forró, koffeinnel töltött ital után új erőre kapva indultam… Nem, nem haza.
Egy kedves molyos hölgy megkeresett egy igazán különleges meglepetéssel, és mivel tudtuk, hogy Pesten töltöm a napom, össze is hoztuk a találkozót, aminek eredményeképpen hazatért velem egy ismertető a Jeli arborétumról.

Mivel nem egyedül mentem fel a fővárosba, és a drága kuzinom mondta, hogy nem kell sietnem, volt időm még egyszer, visszafele is megjárni a helyszíneket, és igyekeztem még plusz képeket csinálni.
Ezen felül, miután már az Erzsébet körúttal úgy véltem, végeztem és mindent sikerült megszemlélnem, előkapva a térképet eldöntöttem, teszek egy kis kitérőt az Andrássy út másik felére.

Összességében, élveztem a túrát, a három óra gyorsan eltelt, mikor mentünk egyik épülettől a másikig is végig fenntartották az érdeklődésem a különböző beszámolókkal, ismertetőkkel, ami az elébünk kerülő helyszínekhez kapcsolódik.
Teljesen hangulatba leginkább a könyvrészletek felolvasásakor kerültem, egészen különleges érzés azon helyszínek előtt állni, amikről már többször is olvastam.
Leginkább Emma szemszögét és eltűnésének előzményeit sikerült feleleveníteni.








Mivel (visszakerestem a fényképeket) 2010-ben voltam fenn egy hétig, egy családi nyaralás alkalmával Pesten, készült is pár kép… viszont egy, a sorozathoz köthető képem sem akadt, sőt, pislogva konstatáltam, hogy álltam én az egyik épület előtt és pont a vele szemközti épület maradt fenn emlékül. (Nem mondom, az Operaház is szép meg minden, de azért na… )

Most el is sétáltam újra a helyszínre és végül a Nász és tébolyban megemlített Fischer-Sonnenberg palota (ez lenne a másik épülete a kereskedőknek, mielőtt valaki hozzám hasonlóan megijedne, hogy ez az építmény, és a mai Terror háza is hasonló néven futott egykor) szemre is lett vételezve alaposan. (ebből a fényképből ítélve, nem csak az én figyelmem ragadta meg… nem tudom ki voltál, de kétségtelen, hogy jó stílusod van fiatalkorod ellenére is.) Legalább kávézó most is van a földszinten.

Miután lehiggadva úgy véltem, minden tervem sikerült megvalósítani, el is indultam a Nyugati pályaudvar felé, hogy aztán elindulhassak haza.

Fischer-Sonnenberg palota

Párizsi Nagyáruház

Grand Hotel Royal

Ha már Andrássy út, nem maradhatott ki egy metró állomás

Utam utolsó helyszíne, a Nyugati pályaudvar

A katalógus, ami csalogatja a fantáziám egy újabb felfedezőútra

Az alábbi karcaim kapcsolódnak a poszthoz:

Képek forrása, a saját készítésűeken kívül: google

Segítségül az alábbi weboldalak állnak rendelkezésre, aki szeretne még mélyebben beleásni a múltunk titkaiba:
Régi képeket az épületekről az alábbi weboldalon is találtam:
Ezen felül egy összeszedett posztot is találtam, magukról az épületekről, tervezőikről:
Akit pedig kifejezetten a millenniumi ünnepségek tervei érdekelnének, azoknak is találtam összegzőt:
https://muzgo.blog.hu/2012/08/31/millenniumi_unnepsegek_es_a_muzeumok