Kávé pipa, bundás kenyér pipa és miután feltöltődtem egy másik blogger posztjának olvasásától, úgy vélem, a kétségek között gyötrődés nem hoz számomra semmi pozitívumot.Előre is bocsánat, túl komoly és túl komor hangulat övezett meg ezen bejegyzés írására, mivel most egy teknősnek sincs kedve komolytalanul viselkedni. (Sajnos utóbbi hetekben eléggé harapós kedvükben találtam a teknősökre, és kedves teknősködő olvasóim jól tudják, hogy a harapós teknősöknél csak a koffeinhiányos, kialvatlanságban szenvedő hüllők azok, akik kegyetlenebbek.)
Három hete munka nélkül ismét, ami csak annyira probléma, hogy nem felelek meg a társadalmi elvárásoknak. (Ugyebár így az adómból nem fognak meggazdagodni az állambácsiék, miként én sem, egy szóval ez senkinek sem jó. Olvastad? Nem jó!) - gondolom, az adjmunkátderohadtgyorsan parancs nem elég muníció ezen helyzet megváltoztatására. -
Mielőtt az ősök leszedik a fejem, hogy semmit nem csináltam az elmúlt hetekben… Amúgy a barátaim nem vetnének ilyesmit a szememre, tudva az igazat, hogy nagyon otthon sem voltam.
Közel harminc helyre leadni az önéletrajzot, amiből legalább harmincöt nem releváns a papírjaimhoz (ironikus arányok, de igaz) miközben tudom, hogy a megyében olyan kevés a lehetőség, hogy akinek van esze, inkább elmegy egyéni vállalkozónak. (ezt sem viccnek szántam, mert már az is jobban megéri, már aki érti is a szakmájának titkait)
Közben ebben a három hétben próbáltam az agyam helyrepofozni a sok "semmire sem vagy jó" szövegelésekből, amire már csak azt tudom mondani, hogy képzeljétek, nekem is rohadtul elegem van. Tényleg, mintha én döntöttem volna arról minden esetben, hogy munkanélküli legyek. De nem, mindig valaki más dönt az életem felett, ami szintén nem jó. Nőiesen és finoman kifejezve k*rvára nem örülök neki. (Most jöhet a vádalom, hogy igen, gyenge vagyok, hogy hagyom magam befolyásolni és elnyomni csak azért, hogy birka módjára beálljak a társadalmi koncepciókba… na, ilyenkor tényleg birkának érzem magam, pedig a gondolataim nagyon is farkas módjára harapnák le azok fejét, akik úgy vélik, uralkodhatnak felettem.)
Hiszen, annyiszor meghunyászkodtam már, amennyire csak a meglévő gerincem engedte, de az, hogy a saját elveim adjam fel? Tényleg ezt akarja mindenki?
Tényleg képes lennék a lelki fájdalomtól sírni, akárcsak a dühtől, ami marcangol a sok igazságtalanság és lehetetlenségek közepette. De most már nem teszem. Nincs értelme.
Mivel vannak elveim, ami miatt sok mindenre nemet mondok, nem véletlenül botlottam bele abba a kérdésbe, hogy "miért nem keresel a bloggal pénzt?" Nem!
Jól tudom, hogy az Ambrózy fanfiction történeteim népszerűek, szeretik olvasni, ami ugyebár hozná a megtekintésszámokat, de ígéretet tettem, hogy nem teszem ezeket az írásokat pénzzé. (tudomásom szerint ez az ígéretem és elvem még mindig erősen tartja magát, így nem aggódok, hogy a közeljövőben ennek ellent mernék mondani, még akkor sem, ha már kicsúszik alólam a talaj.)
Valakinek teljesen természetes, hogy a hobbijából is pénzt csinál, de számomra nem elfogadott és nem is ezért kezdtem bele a blogba, hogy ezzel is profitáljak. (Meg komolyan, annyian nem olvastok, hogy én ilyesmire vetemedjek, inkább keresek valami, kicsit sem szakmámba illő munkát.)
Persze, aki meg akar gazdagodni, annak úgy is kell gondolkodnia, és azok minden érdembeli munkájukért és tevékenységükért elkérik a pénzüket… Viszont hálásabb vagyok egy-egy köszönetért, amivel mások arcára mosolyt csalok az írásokkal, mintsem pénzt kapjak azért, mert én így igyekszem a szeretetem és másokhoz való viszonyulásom kinyilvánítani, mert úgy érzem, mással jelenleg nem vagyok képes kommunikálni másokkal. (Bár, ez is eléggé egyoldalú kommunikáció, de aki ismer, már elfogadta ezt a viselkedésem.)
Légy pozitív, örülj, hogy van munkád, családod, akikhez bármikor fordulhatsz, ha gond van és fontos, hogy becsüld meg, amid van. Ritkán írok ilyet, de erre a gondolatomra még a nap is kisütött, így helyettetek is bizakodok, hogy a problémák megoldódnak.
Addig is, megyek és megnyugtatom a túlságosan felzaklatott teknősöket, akiknek többségét csúnyán a páncéljára fordítottak, mert mostanában túlságosan is magukra lettek utalva és igyekezek a megtépázott lelküket helyrepofozni.