Dédimamám történetei - saját elmeséléssel

Két rövidke történetet hozok, amiket hat-nyolc éve hallottam attól a felmenőmtől, akinél nem csak, hogy sokat tartózkodtam, hanem a családom között is olyan családtag volt számomra, aki mindenkinél fontosabb volt.

Sajnos, két éve már nincs velünk, így nem is tudta meg, hogy kinőttem a bakfisos naplóírós korszakom és másik papírlapokra vetem gondolataim.

Őszi novella

Bogarásztam a dokumentumok között és egy dátumozatlan írásra leltem, amiből sejtem, hogy az ősz környékén írhattam, egy újabb mélypontnál.
Tudom, mély és letargiával teli, de van, amikor jobb megírni, ezzel is könnyítve a lelkünkön.
Olvashattátok már, mi is történt, de valahogy ez az írásom nem került ki.
Megjegyzés: látom az alagút végén levő fényt. Ennél több nem szükséges.

Egy kép, egy rövid történet - A vízimalom

A rókás kép után jöhet még egy kép egy történettel?

Az őszi színekbe borult erdőben, amit egy keskeny folyó szelt ketté, ott állt rendületlenül a malom, amit a nagy víztömeg igyekezett munkára fogni.

Akaratlan emlékek - saját novella

2015 tavasza

A lány csendben ült a buszpályaudvar világoskékre festett padján. Az ölében levő táskáját szorosan fogta, miközben a világ rohant előtte. Mégsem figyelt sem a járművekre, sem az embertömegre, ami hangyák módjára cikáztak céljuk felé. A lány tekintete mégsem erre terelődött, hanem a földre, ahol észrevett pár állatot.