Két rövidke történetet hozok, amiket hat-nyolc éve hallottam attól a felmenőmtől, akinél nem csak, hogy sokat tartózkodtam, hanem a családom között is olyan családtag volt számomra, aki mindenkinél fontosabb volt.
Sajnos, két éve már nincs velünk, így nem is tudta meg, hogy kinőttem a bakfisos naplóírós korszakom és másik papírlapokra vetem gondolataim.
A második világháború bizony nem volt még egy kis falvacska
tanyavilágában sem elhanyagolható szempont. Érdekes történetek keltek szárnyra,
míg máshol sokan azt állították, hogy a hazánkat megszálló német csapatok jók
voltak és az oroszok voltak barbárok, addig dédmamám elmesélése szerint ellenkező
eseteket tapasztaltak a falu lakói: a németek erőszakoskodása után az oroszok
legfeljebb csak az éhségük által voltak morc hangulatban.
Megszokott nap lehetett, mikor pár orosz baka felbukkant
a tanyán, kezükben két pulykával. A ház népe értetlenül nézte őket, nem tudva,
honnan szereztek pulykát. Az egyik katona a nőkre parancsolva eléjük dobta a
szárnyasokat, rájuk pirítva, hogy kopasszák meg. Mikor nagy nehezen
megértették, hogy mit szeretnének az oroszok, fel is tették a vizet forralni,
de a katonáknak sietős volt, ami csak akkor nyert értelmet, mikor a nők még a
pulykák tollfosztásával sem végeztek, az oroszok rohanva távoztak.
Természetesen a családfő karórájával.
***
Valahogy elképzeli az ember lánya, hogy régen mennyivel
másabb élet volt. Ez a házasságra is hasonlóan vonatkozott. Dédmama nem
akármilyen férjet fogott, a szeretet, amit iránta érzett pedig erős lehetett,
mert már attól is képes volt meghatódni, ha találkozásaink alkalmával megfogta
a kezeim és ránézett a hosszú ujjaimra, ami elmondása szerint hasonlít a
dédapám kezére. Kamaszként szerettem hallgatni pár történetet, arról, hogyan
találkoztak először, mennyit beszélgettek, sokszor hazakísérte és panaszra nem
volt oka.
Persze, ahogyan nőttem, úgy változtak a mesék, és egyszer
mondta dédi, bizony a házas élet nem egyszerű. Ő is egyszer összeveszett a
férjével, úgy, hogy sírva rohant haza az édesanyjához, hogy nem hajlandó együtt
élni azzal a férfival, akit hiába szeretett, mégis végigsértette. Az édesanyja
komolyan szembenézett vele.
– Sírd ki magad, aztán szépen visszamész hozzá és közlöd
vele, hogy soha többet ne beszéljen így veled. Béküljetek ki és beszéljétek
meg. Azután pedig éljetek tovább békességben.
Dédi így is tett… Valamit mégis csak tudott ükanyám.
[ Kép: pinterest]