Utánanéztem az előző év végi kávészüneteknek, bizony annyi
állt a következő évre tervezettként, hogy nem ígérek semmit, lesz, ami lesz. Ebben
nem sokat tévedtem, ebben az évben minden volt, ami csak szem-szájnak ingere.
(ha valaki a monitort nyalogatta volna, akkor szó szerint…)
Keresgéltem a blog statisztikái között, de január 30.
előttit nem tudok felmutatni… mondhatni aznap kezdődött idén minden. Még aznap
annak örvendtem, hogy 4850 megtekintésnél tartottunk, és akkor is örültem,
pedig ez a szám elég kevéskének bizonyul. De, aki a kicsit nem becsüli…
Első meglepetés volt,
hogy rábukkantak és elkezdtek felfedezni az Ambrózy rajongók, akiknek azóta is
töretlenül és lelkesen írogatom a bejegyzéseket. Belegondoltam, hogy mekkora
őrültség már úgy bemutatni egy könyvet, hogy tükörregényként egy másik korszak
nyelvezete szerint mesélsz róla. De nem ez volt az életem első ilyen döntése,
amire mások azt mondják, ez hülyeség, valahogy bebizonyítom a tévedésüket és
megmutatom, hogy ha valami működik, és érdeklődnek iránta, az már nem hülyeség.
A következő lépésem
nem más volt idén, mint a saját írásaim publikálása. Igen, kaptam megjegyzéseket,
hogy aki elkezdte olvasni, se füle se farka, nem értik stb. Viszont úgy véltem,
nem hagyhatom ki az elejét, az értelmezéseket, felvállalva ezt a kockázatot, és
feltettem az első fejezeteket is a blogra. Felvállaltam, hogy igen, másfél-két
éve még úgy írtam, ahogyan. Azóta mindig mondom a töprengő olvasóknak, hogy
inkább olvassanak csak 1-1 részt belőle, és lehetőleg a frissebb írásokból. Még
mindig kísérleti fázisban vagyok ezzel kapcsolatban, lassan három éve kezdtem
neki a Múltidőnek, ami ugyebár nem
befejezett, de kitartásra ösztökélt. A Savarelly
ügyek más koncepcióra épül, mivel őszintén megmondva azt a történetet már
12-14 éves koromban el akartam kezdeni megírni. (Az, hogy érdemes volt-e vele
tíz évet várni, számomra is rejtély.) Talán a tapasztaltabb írók is megjárják
ezt, hogy van egy világ, amihez mindig visszahúz a szívük, és valahogyan ők is
a részesei lesznek a maguk által teremtett világnak.
Szóval, blog tekintetében a február, március és az április egy
hajsza volt, ütemezett posztok tömkelegével, azért, hogy most már a frissen
elkészült írások mihamarabb felkerülhessenek olvasásra. Közel 270 poszt után
végre kicsit lehiggadtam, persze, nem sokáig, mivel a nyarat ismét egy számomra
ismeretlen ötlettel kezdtem meg. Adott egy lehetőség, végig gondoltam, megérné
ez nekem, végül pedig írtam egy e-mailt az akkor frissen induló Könyvespolc Magazinra. Hittem bennük,
hogy valami jót fognak alkotni, és most is rendületlenül hiszek a csapatban,
akiknek állandósult tagja lettem. Nem mellesleg, olyanokkal ismerkedtem meg,
akik mondhatni egy nyelvet beszélnek velem, ugyanazzal a hobbival vagyunk
megbolondulva és találtam olyan személyeket, barátokat, akik megértik a
blogolással kapcsolatos mizériáink. (Apropó, most olvastam a friss
szabályzatunkat, ergo nem írhatok semmit a magazinról… de szerintem csak a
magazinon belül folyó dolgokról nem… szóval jövőre sem lesz szokásom előre
jelezni, mely bejegyzések kerülnek bele a magazinba. – még amúgy sem döntöttem,
hogy mi lesz a februári anyag, szóval…) Maradjunk annyiban, általában csak az
én szám jár.
Idén megnövekedtek a kozmetikai bejegyzésekhez készített
képek száma, erőteljesen lecsökkent az animesorozatok nézése, és az ehhez
kapcsolódó bejegyzések, miközben a könyves bejegyzések… meg persze Ambrózyék
jelentősen tarolták a megtekintésszámokat.
Ezen felül idén erőteljesen kibújt a teknős a páncéljából,
voltam Könyvfesztiválon, életemben először, aztán rá következő héten író-olvasó
találkozón, elmentem ősszel az Ambrózy sétára… szeretnék jövőre is megjelenni
hasonló eseményeken.
Közben a munka is hozta a gyümölcsét, jó pár kötetet be
tudtam idén is szerezni, amikből jövőre is lesz mit írnom nagy valószínűséggel.
De valahogy vannak olyan dolgok, amik nem elég, hogy nem tartanak örökké, de
nagyon sokáig sem.
Kétségbeesés volt a köbön, ezért is fordultam a könyvek
felé, és mélyültem el még több történetben. Az ősz és a tél kezdete
egyértelműen a történelmi romantikusok témában folyt és vegyes érzelmekkel
telve minden általam ismert érzelmet széles skálán lefedtek az olvasott
kötetek. Volt kevésbé ismert kötet, ami számomra kiemelt lett végül, de volt
olyan is, ami hiába a nagy népszerűsége, a hibákat semmi rajongás nem volt
képes elfedni. Ezeket sosem a könyv rovására említem meg, hanem a magam
részétől tanulópénznek veszem, mik azok a bökkenők, amiket nem szabad elkövetni
írás alkalmával.
Talán idén sem ígérek meg semmit, mert így a legjobb
mindenkinek. A következő évre semmi különleges dolog nem jöhet szóba, egyedül a
nemrég kezdett Schildkröte megmondja… rovatot színesíteném még több
bejegyzéssel. A lényeg, a Kávészüneti bejegyzések inkább szórakoztatás és az
időszakos események ecsetelésére, míg a Schildkröte megmondja… bejegyzések
lennének a konkrét témákat feszegető tartalmak.
Azt nem tudom megígérni, hogy lesznek-e anime sorozatos
beszámolók, de a héten három sorozatot is bejelöltem Tervezett listába, ami a
részemről jelzi, hogy nem zárkózok el a japán animációktól.
Előre is kívánok minden teknősködőnek kellemes ünnepeket
(még azoknak is, akik a kétségek völgyének szélén ácsorognak, de megyek, és ha
kell, páros lábbal rugdosom vissza őket a pozitív útra), a Sültkörtéknek a
továbbiakban is sok jó kötetet és olvasmányt, és mivel még messze az év vége,
az Ambrózy rajongók sem maradnak ki az ajándékozásból, már csak azért is, mert
új könyvet nem igazán foghatunk kézbe. (De
erről szigorúan csak 23-án! Megjegyzés: 24-én bontható csak ki, talán az éjjeli
baglyok és az alvászavaros kuvikok előnyben lesznek)