Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! II.

A Cápa-csapda hadművelet

KITT…
Üdv, hűséges nem-hallgatóim, itt ismét Mark dumagép nyomatja a rizsát!
ÚJRA SZÓL A LÚZER RÁDIÓ!

Mark, kérlek, most én jövök a szájjártatással… Szóval kedves nem-olvasók, miután Mark most meghitten, családja körében ünnepelheti a karácsonyfa díszítést, addig, az alig huszonnégy órája bejelentkezett Sültkörte, a Schildkröte nemzettség keresztanyja szórja az éterbe a… vagyis azt, hogy mi is a hó nélküli, de galambokkal ismét telitömött udvaros helyzet is van… nem velem, a könyvvel!

[ Plusz megjegyzés: ha nem titkos és már valaki rálelt, milyen betűtípus található a könyvben és ezt közzé is meri tenni számomra, előre is megköszönöm a segítséget. Szóval, most érjétek be a Comic Sans MS-sel.]

Szóval, én olvasói könyvmoly préda, aki olyan kegyetlen kegyes csapdába esett, mint ez a könyvsorozat részeinek alapost, sorrendben olvasandó sorrend kemény és illegális felrúgása, aminek egyenes szankciója nem más volt, mint az, hogy bizony ennek a résznek a folytatását kívülről fújom.

Probléma? Nekem nem, mivel végre nem aggódtam agyon magam a szereplőink miatt és a Cápa nyomozása kapcsán felismertem a lehetőleg összes aspektust, ami által hanyatt dobhatja magát az olvasó, rájőve, ő maga végig tudott róla, kit keresünk.

Egy dolog bökdöste olvasás közben a csőröm, az pedig pár értékelés, ami szerint ez egy szomorú történet. Én először a szemöldökömet emeltem fel eme feltételezésre, hiszen ott volt például az elromlott csengő megjavítási rész, aminél épp nem gurultam le az ágyról a nevetéstől.

Nos, tovább olvasva, kissé lehiggadva rájöttem, hogy szerintem óriási hibát vétettem olvasás közben. Ártatlan, de lényeges hogy alapból szórakozni kívántam, amit mérhetetlenül meg is kaptam a könyvtől, de Gyula bátyó könyvei nem ám olyanok, hogy mindent a szemed elé tárul és mindent egyben megkapsz.

Nem, ezek a kötetek olyanok, mint a gyerekkoromban megismert képes könyv, amire sokáig kell szuggerálni, míg az elmosódott és néha értelmetlen képek elénk tárulnak gyönyörű és tiszta mivoltukra. (próbáltam ráguglizni, – mindjárt sír az informatikus énem ezért az írásért, de megszenvedünk érte… mindent a hitelességért kedves nem-olvasóim. Annyit tudok, hogy kék színű kötet és a Magyar Könyvklub adta ki anno. Könyvtárosoknak még annyi infóval szolgálok, hogy a kedves mamánál van egy ilyen könyv. Mondom, kék és képek vannak benne…)

Nos, miről is hadoválok? Aki a függöny mögé akar látni, az bizony ezzel a kötettel is borzolni fogja még a nem létező bundáját is a hátán. Megláttam a szörnyű háttért, a hiába sokat güriző állatorvos kényszeres félelmét, az egyik napról a másikra tengést, a feszélyezettséget és a „lazán” eldobott szavakat, amikről Mark beszél.

Most már nem fog sírni a szám a „nincs semmi a hűtőben” kifejezéskor, mert tudom, hogy a finnyásságom ellenére sosem kellett azt éreznem, amit ennek a könyvnek az olvasása közben láttam. (Most miért, ti éjjel 3 körül nem szoktátok látni a hangokat? Ráadásul okuláré nélkül olvasok, ergo két lencsével kevesebb szöveg szállja meg a buksim.) Nos, érdekes módon, mikor így észbe kaptam és újra vizslatni kezdtem a kötetet, már érdekes módon nem fogott el a nevetés. Ez a kötet bizisten kétélű fegyver a maga módján.

Kedvenc szereplő: Ebben a kötetben érdekes módon Monyó nyerte el a tetszésem, Mark iróniája pedig teljes mértékben betalált. Bár, megjegyzem a süldő leányok szentháromságában kicsit meginogtam, magam totálisan más elveket vallottam, mert a „csak ez a három dolog érdekli a kamasz csajokat” bárkire ráhúzható sablon volt, még rám is, de a „három dolog, ami foglalkoztatja a jövőjével kapcsolatban” szlogen már kevésbé.

Nem, most nem térek ki, hogy már akkor is voltak terveim, csak aztán úgy hasra csúsztattak, hogy azt még egy meztelen csiga is megirigyelné… bár, múltkor volt a számadás és örömmel konstatálom, hogy a tizennégy évesen elköpött szlogenem, avagy mindegy nekem, csak az elkövetkezendő negyven évem munkaviszonyát számítógép előtt töltsem sikeresnek bizonyult. A lényeg, ne legyél kicsinyes, de ne is tedd magasra a lécet.

Vissza a könyvre: Monyó már csak azért is szórakoztató, mert az egykori önmagam látom benne… vagyis nem teljesen, mert jómagam a bukott angyalokra buktam, nem volt kényszeres halálmániám, még akkor sem, ha alapból hullaszínű az arcom és imádom a feketét. Feketére meg amúgy sem festeném a hajam, hiszen a szőke árnyalatai jobban passzolnak a feketéhez.

(Nem magyarázom el, mert akkor holnapig itt ülök, hogy miért is sötétszőke az a barnának tűnő hajam, és a mesterséges fények csak kitolnak a kaméleon tincsekkel. Kinn, természetes fényben szőke oké? Kivéve, ha valami hímsoviniszta barom leszőkézne, mert akkor világosbarna. Most már tudhatjátok kedves nem-olvasóim, miért is lennék hülye megcsúfolni a természetet és egy árnyalatra befesteni a hajam, ezzel skatulyába szorítva minden változatosságot. Bár nem tartok hasonló variálástól, mivel eddig a férfiak nemzetségéből tényleg csak Gyula bátyó adott tudomást arról, hogy véletlenül beszabadult a hajfestékes részlegre, mivel különbséget tud tenni a mogyoróbarna, a mézszőke és az ébenfekete árnyalatok között.)

Mark most szólt fel, hogy inkább a könyvről csevegjek… bár ez az én olvasói élmény blogom, nem tudom, hogy miért kell kötekednie, hiszen lehet, hogy akkora, mint én, de egy tízessel több korban… remélem, azért ruhaméretben nem…

Nos, mindent megkaptam tőle… mármint a könyvtől! Jesszusom… oh, a lényegről el is feledkeztem.

„ – Micsoda skandallum! Kikérem magamnak ezt az impertinenciát!”

Ha valaki azt hinné, most egy Ambrózy idézettel álltam elő, akkor az összes Lúzeres rajongó elkezd hiénamód nevetni, hogy bizony, vannak olyan pillanatok, amikor rájössz, hogy nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt, csak kicsikét fel kell melegíteni és tökéletesíteni. Na, ez a tökéletesség szülte meg az Ambrózy báró eseteit és a Böszörményi univerzumot újabb és újabb kapcsolatokkal felfedezve jöttem rá, hogy egyik könyvsorozata sem létezhet a másik nélkül.

Erről amúgy locsogtam és még több felfedezésre váró kötet akad még, amit megfigyelhetek olvasás közben és ígérem, ha a sorozat következő két részét olvasni fogom, végre rendes sorrendben, mélyre hatolóbban igyekszem olvasni.

Szóval ásásra fel teknősök, míg már olyan mélyre nem kerültök, hogy abból az univerzumból ki sem fogtok tudni evickélni! Megpróbálhatjátok, de én biztos, itt szeretnék még sokáig csücsülni a gödörben és elvagyok a kötetekkel.

Sültkörte voltam, aki amúgy Schildkröte… Vége.

A Lúzer rádió, Budapest! II. és A Rudnay gyilkosságokhoz köthető apró gondolatok