Hirtelen jött ötlettel, mert megint nem diót törtem, hanem a
fejem, és bizony úgy emlékszem, volt valami momentum, amit a Jonatán kalandjai
utolsó részében elfeledtem megemlíteni. De ha meg is említettem, jött egy másik
gondolat, leírva összegzem is, számomra milyen érdekességre bukkantam.
Egy szerző, két sorozat és elsőre azt gondolná az ember,
hogy mindig vannak újdonságok. Vannak, ha csak a történet cselekményeit vesszük
alapul, de így is akadnak olyan felismerések, amik így, vagy úgy, de képes
hasonlóvá tenni két, teljesen különböző világot.
Van-e hasonlóság a
Jonatán kalandjai és az Ambrózy báró esetei könyvsorozatok főszereplőiben?
Aki még nem olvasta a sorozatokat, laikusan azt gondolná,
hogy biztos a két főszereplő Jonatán és Ambrózy báró lesz a kötetekben. Ezzel
szemben mindkét történetben a főszereplőnk lány, akik igyekeznek segítő társul
lenni a velük levő fiúnak, férfinak. Közösen nyomoznak, az ellenséget pedig
fülön csípik, a maguk módján.
Galagonya az első
két részben tevékenyen ott volt a helyszíneken, segített Jonatánnak, viszont a
harmadik kötetben erőteljesen és látványosan háttérbe szorult. Jonatán egyre
inkább kimutatja segítő társának és barátnőjének az felé irányuló érzelmeit,
ezáltal félti is Galagonyát, aminek egyenes következménye, hogy úgymond „kihagyja
a buliból” az eddig serényen ténykedő lányt. Galagonya nem csinál ebből gondot,
meghagyja a pasijának, arassa le ő a babérokat.
Jonatán központi szereplő, valahogy végül mindig ő teszi meg az utolsó lépést, így valóban eléri a főszereplői titulusát. Ahogyan egy tizenöt éveshez mérten, még nincs teljesen kiforrott személyisége, ez nem is mutatkozik meg a cselekményorientált történetben. Segítőkész, teszi kötelességét, mint egy lovag. (csak azért is, mert ő lovag, nem kell mindet túlkomplikálni)
Hangay Milit már
szinte be se kell mutatnom, mindig ott van, ahol kell lennie… vagy épp ahol
nem. Ahogyan haladunk a történetben, már a harmadik részben is kezd háttérbe
szorulni, de a negyedik kötetben mintha fordult volna a történet, Richárd
képletesen a háta mögé taszítja Milit, hogy aztán az eddig pipogya alaknak
titulált bárónk észhez térve végre cselekedjen, és ne csak Mili után rohanjon, aki
már-már magától rájön az összefüggésekre. (Ki kinek a segédje?) Jól bírja a
báró, néha már szélsőséges megnyilvánulásait, ahol az egyik pillanatban
kiokítja Milit, és úgy tűnik, hogy képes lenne szemmel megfojtani a nyugtalan
természetű lányt, másik pillanatában, mikor Mili kezd aggodalmaskodni érte, csak
megvillantja a megawattos mosolyát, szinte élvezve, hogy valaki törődik vele.
Ambrózy báró már
a komplexumok halmazát képezi, amilyen komoly és morcos alak néha, azért vannak
szórakoztató cselekedetei vagy épp gondolatai. Igazán az utolsó kötetben
élénkül fel, úgy véli, képes lesz egyedül megbirkózni a feladattal. Persze,
elsőre elvárnánk ezt attól, aki nem retten meg, ha fegyvert fognak rá. Az
irónia akkor kezdődik, ha egy fenyegető levéltől legszívesebben egyből futna
Mili szoknyája mögé hebegve segédjének, hogy bizony megijedt és fél… és nem
attól, hogy megölik, nem, az nem elég indok a félelemre nála. Viszont az
elköteleződés? Tipikus férfi, kétségtelen. Ettől csak még emberibbnek tűnik a
mi rideg arisztokratánk. De itt van Mili, aki képes észhez téríteni a
kétségbeesett Richárdot. Néha igaz lehet az a klisés mondás, hogy minden erős
férfi mögött egy erős nő áll.