Ashley Carrigan: Suttogó-völgy

Meglepően romantikus, régi köntösben ez a kötet, amit úgy kampányoltak be, hogy akár Jane Austen is írhatta volna. Még ha ez nem is fedi le a teljes valóságot a könyvvel kapcsolatban, annyit bizton állíthatok, Carrigan hozta a megszokott formáját… most kicsit visszafogottabban.

Fülszöveg:

Glastonbury társasági életét felkavarja a Suttogó-völgy udvarház új lakója, Lady Catherine Ashby. A fiatal özvegy tartózkodó viselkedése ellenére akaratlanul kínos helyzetekbe bonyolódik, melyekből nem is olyan egyszerű sértetlen becsülettel kimenekülni. Mindezért nem mást lehet hibáztatni, mint a környék megrögzött, jóvágású kalandorát.
A sorozatosan félreérthető körülmények feltüzelik a pletykaéhes társaság kíváncsiságát és váratlan kihívások elé állítják Catherine-t.
Rosszakarók, kacér hajadonok, erős akaratú anyák, hősszerelmes ifjak kereszttüzében áll a csinos grófné.
Mit kezdjen a vonzó férfival, aki alaposan feldúl mindent, de leginkább főhősünk nyugalmát?
Régi korok értékei szabják meg a szereplők életének mindennapjait. Az elegáns úri viselkedés páncélja alatt azonban érző szívek, erős szenvedélyek, parázs gyűlöletek és körmönfont mesterkedések bújnak meg. A történet igazi főszereplője a szerelem, ami óvatosan becserkészi a gyanútlan áldozatait.

***

Elsőre rövidnek tűnik a történet, mégis meglepő, hogy másfél-két év történetét fedi le a kötet. Valami furcsa oknál kifolyólag, mindig agyaltam rajta, hogy jó-e a fordítás, hogyan mondanák a mondatainkat a szereplőink angolul. (miközben jól tudom, hogy a szerzőnk is hazai származású és meg még mindig nem tudok angolul…)

Ami talán furcsa lehet az olvasónak, bizony nincs bemutatva számunkra, mely férfit is kell nekünk kedvelni már a kötet belekezdése előtt. Jócskán három-négy fejezet után eljutunk, hogy be lett mutatva az összes facér férfi a mi Lady Catherine-ünknek, aztán csak várni kell, melyik is lesz az igazi. Persze, a fülszöveg elolvasása után már tudhatjuk, hogy a bemutatott férfiak sorából ki lesz a megfelelő az özvegy grófnénak. Ez csak annyiból szenved hátrányt, hogy lassan bontakozik ki a szerelmi cselekmény, de megéri rá várni.

Miközben megtudjuk a férfi kilétét, a grófné is szemrehányásokkal illeti, régebbi sérelmei okából kifolyólag az illetőt, aki ekkor szembesült azzal, hogy egy elég tűzrőlpattant nőszemélybe botlott.

Érdemes szót ejteni a kis közösségről, ahova bekerült Lady Catherine és családja. Az udvarház szomszédságában élő család nagyasszonya nem csak, hogy imádja a pletykákat, maga is generálja őket. Viszont nem lehet nem kedvelni az asszonyt, mert ahol kell, mindig megsegíti a grófnét. Illetve, mint egy modernebb szövegszerkezettel rendelkező Büszkeség és balítéletben, itt is az anyák azon vannak, hogy a leányuk minél előnyösebb házasságot kössön, és ezért bármire képesek.

A diszkréció fogalma valami iróniába hajlik, hiszen mindenki sugdossa egymásnak a titkaikat, de azért meg van mindenki esketve, hogy nem árul el senki semmit. (a családtagok persze, kivételek…) Szóval a kis közösség előtt nincsenek titkok, és az is megtörténik szóbeszédben, ami valójában gondolatban sem merül fel a gyanútlan, pletykának esett áldozatokban.

A szerelmi sokszög néhol már odáig fajul, hogy maga az olvasó pofozná fel a konokabb illetőket, miközben a grófné közönyösséggel áll szerelmével szemben. Kicsit ellentmondásos a főszereplőnk, mert olvasva olybá úgy tűnik, tudja, mit szeretne, de a gondolatai és a cselekedetei éppenséggel ellenkezőek. Ez kicsit bosszantó lehet már a kötet végére, de erre is jó indokokat találtam fejben. 

Először is, egy olyan nőről beszélünk, aki közel hat éve özvegy. Fásult, mindig mások érdekeivel törődik, a háztartását vezeti, ahogy csak bírja, ügyeket intéz és élvezheti a független, erős nők életét. Házassága csendes, visszafogott volt, még akkor is, ha férjével szerelmi házasságot kötött. Az akkori, VII. Eduárd korában nem sok illemet vetkőztek le a szigorúbb Viktoriánus korszakból, és ha úgy vesszük, az özvegy grófné épp annyira illedelmesnek mutatkozott, ahogyan azt elvárták tőle. Nem hajt férfiak után, a facér pasikat meghagyja a fiatal, hajadon leányoknak. Ezért sem lenne meglepő, ha a szenvedély és a vágyai megfogalmazása nehéznek bizonyul számára, sőt egyenesen felismerhetetlennek. Viszont az írónő bőbeszédűen, ahogyan a korábbi könyveiben is, részlet gazdagon írta le a kibontakozó szerelem aspektusait, talán ezért tűnik ellent mondásosnak a cselekmény.

A megismert Lordunk titokzatos, elsőre rosszfiúnak tűnik, de kiderül a történetben, hogy semmi sem az, aminek látszik: aki a pletykák szerint megtesz valamit, az semmit sem tett, aki jó és ártatlan, az nagyon is bűnös, illetve akit beállítanak szoknyavadásznak, kiderül, hűségesebb bármelyik férjnél. A Lord egy nagyon türelmes illető, aki mindent megtesz, hogy felnyissa Lady Catherine szemeit, és vonzalmuk kiteljesedjen.

Nem teljesen arany pöttyös kategória, mivel 16 éves kortól olvasható, mégis azt állítom, én meghagytam volna felnőtt irodalomnak. Kikapcsolódásra alkalmas, de ne várjunk el, mint például a tavaly kiadott Árnyjátékos című kötethez hasonló erotikus jeleneteket. Ez egy visszafogott történet, inkább a romantikára helyeződik a hangsúly, és aki pironkodna az erotikusabb művek olvasásán, annak is lehet ezt ajánlani. (ez nem az a kötet, amit dugdosni kell a nagyi elől)

Kicsit több erotikus jelenetre számítottam, hiszen, aki a Csábítás kilenc szabályát, vagy annak sorozatát olvasta, illetve Outlandert, Napernyő protektorátust kézbe vett, azok az elébb említett könyvekben több kívánt jelenetet olvashatnak.

Nyelvezetileg laza, nem velős, mégis részletes leírást kapunk szereplőink érzéseiről. Rövidnek hatott a történet, mégis elolvasása után nem éreztem hiányt, hogy bármi is kimaradt volna belőle.