2018. január 22.

Rémálom könyvek trilógia

Idő, elszántság és éleslátás… Talán ez a könyvsorozat is így került a kezeimbe, ahogyan szokásomhoz méltón a könyvtárban bóklásztam. Miközben magamba szitkozódtam, hogy az általam keresett könyvek többsége nem található meg náluk ( persze nincs miért morognom, hiszen megszereztem magamnak és még a gerincük sem lesz megtörve, mint a könyvtári könyveknek) addig más, kincsekre bukkantam.
Ha már éveleje és még az előző évtől nem igazán szakadtunk el, akkor maradjunk a jól bevált magyar íróknál.
Böszörményi Gyula már az Ambrózy báró esetei előtt is tarolt, ha történetről van szó. A jelen könyvsorozat 2007-2009-at átívelő, modern, fantáziadús történetet vetít az olvasó szeme elé.


9… 8… 7…

De először is csemegézzünk a fülszövegből:
A gruftik köztünk élnek. A gruftik feketére festik a szemhéjukat, jelezve: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!
Képzelj el egy olyan Budapestet, ahol a 3/b-ben lakó tatát alkesz démonok gyötrik, mióta elveszítette a feleségét. A negyedik emeleten élő, 16 éves lányt egy asmo démon arra kényszeríti, hogy mindennap vegyen valamit a plázák egyikében. A konditermek naponta zsúfolásig telnek kopasz, nagyképű, az értelmes gondolatot izomból megvető srácokkal, akikben sargatanas démonok égetik a kalóriát és az érző lelket. Oldalukon vihogó lánykák, kiknek vállán uncubus démon röhög. A sötét kapualjban egy srácot hernyó démon kábít bugyutává, hogy többé ne fájjon neki a csakis mammon pénzdémonnak élő szülei érzéketlensége…
… Éjjel hőzöngő, ordítozó nők és férfiak áldoznak a sabathanoknak – az értelmetlen gyűlölködés démonainak – utcán, téren, autóban, focimeccsen, kocsmában, vagy a saját otthonaikban…
Képzelj el egy ilyen Budapestet! Vagy talán nem is kell elképzelned? A 9… 8… 7… feltárja a valóság alatt meghúzódó igazságot, amit a gruftik rég látnak.
A 9… 8… 7… vészterhes visszaszámlálás. Mire véget ér, kinyílik a szemed…

***
Azt hiszed, ez egy laza, gyerekeknek szóló történet démonokról és gruftikról? A démonok nem köztünk élnek, hanem bennünk. Aki nem vigyáz, annak az élete felett fog uralkodni a saját démonja.
Ki mered nyitni a szemed? Látni akarsz a sorok között? Melyik a valóság? A démonokkal teli világ vagy a szürke álca? Kik azok a gruftik? Valójában mindenki ismeri őket, ha nem, akkor maga volt az.
A tizennégy éves Lilith ebben a varázsvilágban éldegél, miközben látja, hogy a tizenéves társai alig várják, hogy átessenek a Megszálláson, amit mindenkin el kell végezni 18 éves koráig. Máshogy látja a saját világát, nem is akarja elfogadni. Küszködik az iskolával, és még az egyik fiút sem bírja magáról lerázni, akiben egy tapizó démon lakozik.
Mikor pedig végre hazaér, nem tud megkönnyebbülni, mert az alkesz démonnal beoltott apja mást sem akar, csak démonlöttyöt. A lány már csak magára számíthat. Ekkor ismerkedik meg a ködgrufti Synerellával.
Mire a könyv végére érsz, felnyílik a szemed a szörnyű valóságra.

6... 5… 4…

A 9… 8… 7…-tel valami elkezdődött, valami felébredt, s aki mert, az szembenézett vele.
Ebben a kötetben Lilith története, mert az olvasók, akik szavaztak, Lilith sorsára voltak kíváncsiak.
S most újra Budapesten járunk, ahol természetesen nem élnek démonok! A szomszéd öregúr nyakában nem lóg alkesz démon, a suliban mellettünk ülő lányt sem űzi a plázába az asmója, hogy vásárlásra kényszerítse, és a sötét kapualjban tántorgó srácot sem a hernyó bódítja bambává.
Úgy tűnik, ebben a városban minden a legnagyobb rendben van.
Legalábbis, míg össze nem találkozol egy gruftival, kinek éjfekete szemében egészen mást látsz, mint amit te magad nap mint nap tapasztalsz. Ők, a gruftik, gótok és darkok látnak valamit, amit más nem. Látják a köztünk élő démonokat, s nem félnek beszélni róluk.
És a visszaszámlálás folytatódik…

***
Még az olvasók többsége sem akarja kinyitni a szemét, így amilyen gyorsan kizökkentünk a valóságba, úgy vissza is térhettünk a démon szállta Lilith életébe. Pontosabban, az emberek két életet élnek: akik látják a démoni világot, és akik vakon élik a szürke mindennapjaikat.
Ebben a könyvben aztán mindenről lesz szó: Lilith keresi önmagát, az életét, a társaságot, ahova tartozhat. A gruftikkal ismét "bandázik" ami nem kis időt őröl fel a lány életéből. 
Míg ők "megmentik a világot" hazaérve Lilith szembesül édesanyja dorgálásaival, amit minden valamire való tizenéves is hallhatott a szüleitől. A vádaskodás, hogy léhűtő, lusta és csavargó gyerek lett belőle, akit már a saját anyja sem ért meg. Ha ez nem elég szegény gyereknek, az apja alkesz démonja is egyre erőszakosabb mindenkivel szemben, így Lilith még beszélni sem tudott vele.

Ha az előző kötet olyan címet is viselhetne, mint "Hogyan viselkednek a tizenéves kamaszok", akkor ez a kötet inkább a szülőknek ajánlott, mint "Valójában ezt csinálja a gyereked, ha kamasz és nem azt, amire gondol" címmel látnám el.

Eközben összebarátkozott a grufti csapattal, és mint minden tizenéves esetén, nem hiányozhat az első szerelem témája sem. (Csodálkozna valaki, ha azt írom, hogy nem lesz belőle semmi?) Sajnos, árulók mindig akadnak, akik keresztül akarják húzni a terveket az önnön érdekeik számára, de nem kell aggódni, mindenki elnyeri a méltó büntetését. (Bár, kinek mi a méltó...) 
Elkövetkezik egy végső harc, amiből persze, Lilith majdnem kimarad. (Mikor tudod, hogy mennek bulizni, de neked "elfelejtenek" facebook meghívót küldeni) Mire odaér, ő neki már csak két út áll lehetőségként. Két út, két világ, két különböző démonnal. 
Ha eddig nem jutottál el a bibliában a jelenések könyvéig, most lehetőséged van a mélyébe beleásni magad, és a Fatimai jóslat is rengeteg kérdést felvethet az emberben.


3… 2… 1…

Szabadszellemű, elgondolkodtató kötet, ami nincs hiányban, az iróniában, a viccekben és a laza szövegekben.
Lilith most már kezdi felhúzni a kesztyűt, hogy kezébe vegye végre a dolgokat. Nincs sok ideje gondolkodni, miközben grufti társát, Szürkét nehezen vakarja le magáról, amikor ez pedig sikerül, máris kap maga mellé egy hitbuzgó teológust, akivel próbálnak rendet teremteni a felépült káoszban. Lilith személyisége kezd kiforrni és még maga sem igazán érti, mi történik vele, de már kezd önmagára ismerni, tudja, mit akar, és ehhez mérten cselekszik.
A lány nyelve egyre csípősebb, pimaszabb és bátran szembeszáll még az "erősebbik" nemmel, még ha azok angyalok is.

"– Emlékszem, hogyan űztetek el, csupán mert ki mertem mondani: nőként sem vagyok ostobább, gyengébb, tökéletlenebb és alacsonyabb rendű, mint Ádám.
– Lásd be Liyliyth: hibát követtél el – lépett felém Jophiel kitárt szárnyakkal – A teremtőd azért alkotott, hogy szolgáld a férfit…
– És teljesült is az akarata, miután engem elkergetett, és Ádám mellé azt a valóban ostoba, lelke legmélyéig szőke Évát adta!"

Mintha a trilógiából csak most kezdett el feléledni a történet igazán, két részen keresztül burokból figyelve a történéseket, most lehull a lepel, Lilith komolysága, cinizmusa és humora kibontakozik.
A könyv egyszerre tud komoly és humoros lenni, miközben az olvasót elgondolkodtatja. Feszegeti a határt a hímsovinizmus és a feminizmus között, miközben Lilith és Rob közötti szópárbaj alakul ki a vallásosság és az ateizmus között. Lilithnek valójában kicsit sincs könnyű dolga, egyfajta mérlegként kell szerepelnie, hogy a konfliktusokat kiegyenlítse, ezzel is harmóniát teremtve a világon.