2020. május 30.

R. Kelényi Angelika - Az ártatlan sorozat

R. Kelényi Angelika: A porfészek (Az ártatlan 0,5)
Az ártatlan sorozat előzménye

Fülszöveg:
A porfészek című novella Az ártatlan trilógia első részéhez kötődik. A történet Lorenzo Mariani szemszögéből meséli el azt a pillanatot, amikor megismerkedik Fabricius Flórával, Csejte várában. A bonyodalmak, izgalmak és kettejük kalandos, három köteten átívelő utazása itt kezdődik el.
***

Mariani szemszögéből olvashatunk egy kis betekintőt azzal a jelenettel kezdve, ahol legelőször találkoznak Flórával, útban a csejtei várba. Jó felvezetője a sorozatnak megadta az alap hangulatot a sorozathoz, így izgatottan vettem kézbe a legelső részt.


R. Kelényi Angelika: A grófnő árnyékában (Az ártatlan 1.)

Fülszöveg:
1609 októberében Fabricius Flóra, a pozsonyi orvos lánya Báthory Erzsébet udvarába érkezik, hogy megkeresse eltűnt nővérét. Ha tudta volna, mi vár rá, talán útnak sem indul.
Ám hamarosan megtanulja, semmi sem az, aminek látszik, és semmi sem biztos, csak a halál. Ki mozgatja vajon a szálakat? Ki az, aki befolyásolja az eseményeket, és a gyilkolástól sem riad vissza?
Minden erejére szüksége van, hogy legyőzze az akadályokat és kibogozza a sötét titkot, melyet a csejtei vár falai rejtenek.
Egyetlen emberre számíthat csupán, az Itáliából érkezett, kétes jellemű, mégis rendkívül vonzó férfira, akiről azt sem tudja pontosan, hogy kicsoda, és azt sem, miért segít neki.
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas írónő 17. század elején játszódó regénye kalandos, izgalmas, és vérfagyasztó történetet mesél el. Ahogy azt már megszokhattuk, írása nem nélkülözi a romantikát, a politikai cselszövést és a korhű történelmi háttér megjelenítését sem.
***

Kicsit krimi, inkább történelmi romantikus zsánert kapott a regény. Érdekes helyszín, és korszakválasztás, mivel nem sok író merészkedik olyan messzire elmenni a történelemben, mint R. Kelényi Angelika, de az alap, hogy Báthory Erzsébet körül eloszlassa a tévhiteket, egy nagyon jó kezdeményezés a részéről.

A legsötétebb résznek vélem a trilógiában, sok brutalitással, de aki ezt kibírja, az megnyugodhat, a másik két rész kicsit sem fog ennyire borzongató lenni, így elég meglepő lehet, hogy teljesen eltérő mértékkel adagolja az olvasóknak a krimihez kapcsolható jeleneteket, mint amit megszokhattunk. A fokozatosság mértéke a kötetenként nőni szokott, az ártatlan esetében viszont fokozatosan csökkent. Viszont ennek van egy előnye, hogy az olvasóban csökkennek az ingerek, így a trilógia befejezésére egy nyugodt, kicsit idilli helyzettel találhatjuk magunkat szemben.

Végig Flóra szemszögéből láthatjuk az eseményeket, ami miatt vontatottnak tűnhet a történet. Egy naiv, teljesen tapasztalatlan leányzó kerül ki a családi oltalomból egyik pillanatról a másikba. Egy dolog hajtja, hogy a nővérét megtalálja, és ebben semmi nem tartja vissza. A vérfagyasztó jelző nem túlzás, nem lett elaprózva vagy idealizálva a helyzet, miután betette a várba a lábát, máris belekerült a szeszélyes és titkokkal terhes környezetbe, ahol két életcél marad meg neki: életben és ártatlannak maradni egy romlott környezetben.

Amint megismerkedik Marianival, az olvasó egy halovány romantikus szálat is kap, ami egy kis pikantériát ad a történetnek. A sötét lovag, és a megmentésre váró leányzó szerepeket kapják meg akaratlanul is, emiatt Flóra esetlennek tűnik és kicsit naiv leánykának van feltüntetve a határozott, katonás jellemű férfi mellett.


R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa (Az ártatlan 2.)

Fülszöveg:
1610-ben, egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja.
Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni.
Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte.
A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa.
Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?
R. Kelényi Angelika, Az ártatlan című könyve második részében, egy izgalmas, kalandos és romantikus utazásra invitálja az olvasókat a 17. század Velencéjébe. Ahogy azt már megszokhattuk, a regény története a hatalom, a vágy, a bűn és a szerelem gyilkos kombinációja, történelmi korba ágyazva.
***

Flóra vonzza a bajt, ezt már az előző kötetben is felismerhettük, és miután, szinte érthetetlen döntésként Marianival tart Velencébe, a férfi életébe is betekintést nyerhetünk. Velence, karneváli hangulat, egy rendszer megbuktatása, ahol szövevényes tettek sorozatával találhatjuk magunkat szembe. A fikciót nem igazán tudtam megkülönböztetni a valós eseményektől, így egy élvezhetően kikapcsolódó történetet kaptam, ahol ráadásul nem hiányzik az sem, hogy Flóra és Lorenzo egyre közelebb kerülhessenek egymáshoz. A kapcsolatuk ingadozó, a se veled, se nélküled játékot játsszák, leplezve egymás előtt az olvasó számára nagyon is tiszta érzelmeiket. Csak sejthetőek Mariani ambíciói, és igyekszik mindent megtenni nem csak Flóráért, hanem a családjáért, szüleiért is.


R. Kelényi Angelika: A párizsi nő (Az ártatlan 3.)

Fülszöveg:
Nincs veszélyesebb egy féltékeny asszonyál…
1610 áprilisában Fabricius Flóra és szerelme, a jóképű, de cseppet sem makulátlan múltú Lorenzo Mariani Párizsba érkezik.
Nem jószántukból utaznak, a biztos halál elől menekülnek a francia fővárosba.
Egy gyönyörű, nagyvilági hölgy segíti őket, akinek gyökerei a velencei Mariani házhoz kötődnek.
Flóra hamarosan megismeri a féltékenység, és az asszonyi cselszövés legmélyebb bugyrait.
Gyilkosság, vágy és gyűlölet kíséri minden léptét, és rájön, hogy még a Tuileriák palotájában sincs biztonságban.
R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas írónő 17. század elején játszódó regénye kalandos, izgalmas, és vérfagyasztó történetet mesél el, mely szokás szerint nem nélkülözi a romantikát, a cselszövést és a korhű történelmi hátteret sem.
***

A legegyszerűbb bonyodalmakat írja le a kötet, ami lehet, hogy az előző két rész után sok olvasónak untatott lehet, ezért is jegyezték meg páran, hogy a trilógia kezdte kifújta magát. De lássuk be, egyre csökken az ellenségeik száma a főszereplőinknek, házasként menekülnek Párizsba, nehogy megtalálják őket. Mariani naivitása itt látszódik meg legelőször, hogy egykori ismerőséhez fordulnak, akiről az első pillanattól süt, hogy féltékeny Flórára. Bosszantóan negatív karakterekkel lett tele ez a kötet, viszont céljuk a szereplőinknek itt is leleplezni a cselszövéseket, és megismertetni az olvasót az akkori korszak sötét oldalával. Változatosságot jelent a helyszín, újabb szereplőket ismerhetünk meg és újabb izgalmakkal teli bonyodalmakat kaphatunk, kicsit több fejfájással társítva. Plusz pont a részemről a váltott szemszög, bár Lorenzo előzményeit nem tudjuk meg, de a kötet második felétől az ő gondolataiba is aktívan betekintést nyerünk.


R. Kelényi Angelika: Az örökség (Az ártatlan 3,5)

Fülszöveg:
Lorenzo Mariani és Fabricius Flóra utazása véget ért, nyugodt boldogságban élnek Velencében, a Mariani palotában. Ez a nyugalom azonban egy idő után unalmassá válik a férfi számára, és keresi az alkalmat, hogy újabb kalandra indulhasson. Amikor kiderül, hogy Flóra nagyszülei meghaltak, kapva kap az alkalmon, hogy utánajárjon felesége örökségének…
***

Lezárás, ami csak mellékes történetszelet a sorozathoz, inkább egy kis megnyugtató jelenet az olvasóknak, hogy ezután remélhetőleg szereplőinkkel már nem fog sok tragédia történni.


Összegzés:
Flóra és Mariani furcsa páros, mégis képesek összhangban dolgozni a nyomozások során. Szokatlan események hozzák őket össze, Mariani mindig az utolsó pillanatban menti meg Flórát. Kapcsolatuk lassan alakult ki, Flóra tapasztalatlansága, bizalmatlansága hátráltatja az egymás iránti érzelmeik elmélyülését. A reneszánsz egyik sötétebb oldalát mutatja meg. Velencei kémek, francia királyi udvar nem létező erkölcsei, de Flóra, mint az ártatlan címkét mindvégig kiérdemli. Nem csak egy ország, hanem több fontos város életébe nyerhetünk betekintést. Egyedül a harmadik rész drámái bosszantottak, összességében 4,5 csillagra értékelem a sorozatot.