Elisabeth Åsbrink: 1947 - Újrakezdés a háború után
Fülszöveg:
„Soha többé, mondják az emberek világszerte egymásnak és maguknak.”
1947-ben Európa és a világ a háború borzalmaiból éledezik. Párizsban az embereket elvarázsolják (vagy éppen felbőszítik) Dior ruhakölteményei, a közép-kelet-európai országokban a kommunisták hatalomátvételre készülődnek, égetővé válik a palesztin konfliktus, zajlanak a nürnbergi perek, megszületik az emberek és nemek közti egyenlőség gondolata.
Elisabeth Åsbrink – Florian Illies: 1913. Az évszázad nyara című könyvéhez hasonlóan – hónapról hónapra mutatja be ennek az évnek a főbb történéseit. A mozaikszerűen felvillanó pillanatképek előterében, a kötet közepébe ékelve a magyar származású szerző családjának megrázó története áll, ez teszi könyvét erősen személyessé.
1947 színes és fordulatos krónikája arra is fájóan rámutat, hogy számos akkori folyamat és döntés hatása napjainkig ível, és ma is aktualitással bír.
***
A huszadik századról szóló regények után meg sem lepődtem, hogy érdeklődtem ez után a kötet után. Sokáig fenn volt a kívánságlistámon, nem értve, miért kellene ezt nekem elolvasni, beszerezve, kézbe véve megvilágosodtam, mennyire hasznos számomra ez a kötet.
Két, teljesen eltérő tematikájú, hangvételű kötetről beszélhetünk, mégis elmondható, szorosan összekapcsolódnak. Åsbrink egy összegzést állított elő az 1947-ben lezajlott eseményekről, havi, kronológiai beosztásban. A történelem iránt érdeklődőknek nyújt betekintést több ország fővárosába, hogyan sikerült a második világháború után felállniuk.
Ezen felül ismertebb személyek életéről is említést tesz. Dior első szalonjai a luxus jegyében születtek, miközben dúlt a háború, Orwell írásai, körülményei teremtették meg azt a hangulatot, amit a kötetei olvasásakor érezhetünk, de Beauvoir magánélete is elég ismert volt az akkori korszakban.
A világ főbb eseményei mellett a világháború végéről is szó esik, magyar vonatkozás a szerző részéről került bele, személyesebbé téve a könyvet. Rövid, tömör, sok szakszóval felépített ismertető, inkább segédanyag történelmi regényekhez.
Simone de Beauvoir: Egy jóházból való úrilány emlékei
Fülszöveg:
'… II. Henrik stílusú ebédlő, bársonyfüggöny papa dolgozószobájában: e szentély bútorai feketére pácolt körtefából voltak: elbújtam az íróasztal alatti fészekben, árnyékba burkolództam: sötét volt, meleg volt, és a szőnyeg vöröse a szemembe sikoltott. Így telt el a kisgyermekkorom. Néztem, tapogattam, védet helyzetben ismerkedtem a világgal' – írja a XX. századi francia irodalom egyik nagyasszonya, Simone de Beauvoir önéletrajzi visszaemlékezésének elején a kezdetekről. Hogy mit jelent polgárnak lenni, erre tanít ez a könyv. Valóban, mit? Jelent anyagi biztonságot, évszázadok alatt kialakult viselkedési önállóságot, szabadságot és bátorságot, a saját vélemény alkotásának luxusát. Ilyen háttérrel juthatott el a kislány, aki 1908-ban beleszületett a Boulevard Raspail polgári biztonságának és bigott katolicizmusának világában, Sartre társaként a századunkat formáló egyik jelentős szellemi áramlat, az egzisztencializmus nagyjai közé.
***
Beauvoir élettörténete kicsit napló leírás szerű történet, és egészen születésétől, gyerekkorától a házasságáig megtudhatjuk a hétköznapjait, iskolaéveit, barátnői és a saját magánügyeit, szüleivel való viszonyát megmutatva elveit, ragaszkodását bizonyos dolgokhoz, egy olyan világban élve, ami folyamatos változásban állt.
A gyerekkora békeéveit a kiskamasz lelkesedés váltotta fel hazája iránt az első világháborúban, felnőve észreveszi a nemi egyenlőtlenségeket, küzdelmét a férfiak ellen az egyetemen. Szigorúan vallásos neveltetése erősen befolyásolta életét, kihat a kapcsolataira.
A történet tömör, de a huszadik század első felébe betekintést ad számunkra. Néha ismétlő mondatokat használt, értelmekkel telítve a leírtakat, ezzel még közelebb hozva magához az olvasót.
Nyílt, őszinte, és pont annyit fed fel mindig a történésekből, mint amennyit annak idején felfogott. A gyermeki ártatlanság korszaka titkokkal terhes, az engedelmes nemesi körbe született kislány igyekszik megfelelni a társaságnak, még akkor is, ha néha lázadó érzések telítették el.
Testvérével szoros kapcsolata egészen felnőtt koráig kitartott, és igyekezett az embereket megérteni, de ő nem várta el nyilvánosan, hogy őt megértsék. A szeretetéhsége érződik a kötetben, a fiatal felnőtt csapongó korszaka ellenére mégis megtartotta a tiszta lelkiismeretét és ártatlan viselkedését.
Mint író, egy különleges nőt ismerhettem meg a történet által, de ha csak egy átlagos huszadik században élt nő életébe nyertem volna betekintést, akkor is elgondolkodtatott az élete és helyzete.