2020. május 23.

Rose-Colored Promise manga

Dátum 2014.12.24-? (most fut)

Kategóriák, címkék
dráma, misztikus, romantikus, shoujo, történelmi, vígjáték, arisztokrácia, árva, baleset, elhunyt hozzátartozó, házasság, mostoha, titok

A műről
Aki ismeri Kaho Miyasaka műveit, az várhatja ettől a műtől is a megszokott humort és romantikát. A képvilága szerintem szép lett és hűen ábrázolja az akkori kor viseletét, és idézőjelbe a nemesek harcát. Továbbá azt, hogy a fiatal lányokat annak adják feleségül, aki több ajándékot és pénz tud adni a háznak.

Történet
A történet Rokojou Iroháról szól, a Rokujou család örököséről, akinek, mint a legtöbb ilyen történetben, az apja és anyja meghalt és a mostohája a lányával együtt neveli. A történet elején éppen a kertben bujkál és apját siratja, aki nemrég halt meg. Eközben észrevesz egy kis madarat, aki kiesett a fészkéből és a megmentésére indul. Ekkor találkozik Shiranui Retsuval, akit egy tolvajnak vél, viszont megmenti őt a tóba eséstől. Ezek után a szobájában siránkozik, majd elalszik és reggel arra kel, hogy a cseléd egy rózsacsokrot hoz be neki, amit mindig szülinapjára kap és sosincs feladója.
A későbbiekben az is ki fog derülni, ki is küldte neki a csokrokat, nem sokkal ezután a mostohaanyja lehívja a szobájából és közli vele, hogy meghívót kapott a shiranui család báljára, de nem őt, hanem a mostohanővérét küldi el a bálra. Ez persze nem hagyja nyugodni a lányt és végül elindul a bálra, innentől kezd a kis történetünk beindulni, amiben érdekes dolgok derülnek ki Iroha múltjáról és arról, hogy párocskánk hogyan is szeret egymásba.

Főszereplők
Rokojou Iroha: A Rokojou család örököse, akinek meghalt az anyja és apja, így most mostohája neveli. Valamilyen csoda folytán, mindig bajba keveri magát, de egy nagyon kedves és bátor lány, aki nem fél kockáztatni magát másokért.
Shiranui Retsu: A Shiranui család örököse, ismeri Irohát, bár a lány erről nem tud. Az az ember, aki olvas Iroha gondolataiban, és ha bajba keveredik, mindig ott van és megmenti.



Személyes élménybeszámoló

A manga teljesen megfogott évekkel ezelőtt, és ebben az évben egészen a 19. fejezetig lett lehetőségem olvasni.

A teljes mangát maga a fordító blogján el lehet érni, a 16. részig pedig Animeaddicts-ra is fel lett töltve.

Humoros, mégis komoly háttérrel rendelkező történet, könnyen belemerültem a történetbe, ahol izgatottan olvastam Iroha és Retsu kapcsolatának kialakulását. A tudatosan kialakított jegyességük nem csak a fiatal leányzók fantáziáját mozgathatja meg, hanem felnőtt fejjel is élvezhető, kicsit kikapcsolódó történet, főleg, hogy nem csak egymással kell foglalkozniuk, hanem el kell fogadtatni a leendő házasságukat a családtagokkal, rokonokkal, vagy épp a mostohákkal, akik pályáznak a páros vagyonára, egzisztenciájára.

Míg a kötet első részei a szerelmük kialakulására fekteti a hangsúlyt, a másik fele, körülbelül a 9. fejezettől már a házasságukra készülnek, és igyekeznek kitartani egymás mellett, hogy együtt lehessenek. A dráma itt már nem marad el, Irohát, mint árvát igyekeznek a gazdag, arisztokrata körből kifúrni, Retsu kezéről lecsapni, míg Retsu minden befolyását beveti, hogy akár az apja döntése ellen tegyen, és ne vegyen el olyan nőt, akit kinéztek számára.

Ismételten, számomra még a humoros párbeszédek is tetszettek, ami főleg a páros összeszokásáról szólnak. A korszak adja a titkolózást, így Iroha teljesen felvilágosítatlanul kerül közös szobába Retsuval. Persze, a shoujo műfaja (vagyis, hogy tizenéves lányok korosztályát szólították meg elsősorban) itt nem változik meg, és nem spoiler, ha azt állítom, hogy a párosunk szerelme csak a házasság után teljesedik ki. Ez által teljes mértékben a romantikára és a szerelemre fókuszál, ráadásul poénos párbeszédekkel tarkítva.

Kiemelten kedvelt szereplőm Baaya, a dada, aki frappáns mondatokat kapott, ezzel is szórakoztatóvá téve Iroha reakcióit a nevelőnője megjegyzéseire.

Retsu pedig tipikus, shoujo műbe illő pasi, nem csak szép és okos, kedves, segítőkész és amint felüti a fejét egy baj, ő könnyű szerrel megoldja, hiszen egy nagy célja van, miután eldöntötte, hogy Irohával akar élni, hogy elveszi a lányt.
A manga címét sugalló ígéret pedig nem marad el, ebben biztos vagyok.