Nem, hogy napi szinten, hanem most már jócskán óránként érdemes figyelemmel kísérni az eseményeket, mert bizony napról napra változnak az életkörülményeink.
Főként, hogy én is még szombaton-vasárnap hajnalban javában dolgoztam, és a jövő hét sem lesz piskóta, a kitartás és a józan gondolkodás megtartása egyre inkább kinccsé válik.
Hallok elkeserítő helyzeteket, látok optimistákat, vannak kitartóak, akik másoknak igyekeznek segíteni, és ha pedig nincs opcióban az otthon maradás, azok igyekeznek felvértezni magukat.
2020.03.16 – 03.20.
Konkrétan, mintha karácsonyra készülődnénk, csak most nem épp a messiást várjuk, hanem a végzetet.
Takarítás ezerrel, mind a munkahelyen, mind otthon. Ráadásul, ha az iskolai távoktatás nem megy a diákok agyára, az informatikus testvérek már kezdhetnek gyilkos hajlamokkal lenni, hogy a drága, élemedett korú technikai zseniknek nem titulálható tanárok (akinek nem inge…) mennyire túlbonyolítják ezt az egész rendszert.
Net nem volt 5 órán keresztül, helyette mérgemben takarítok, és már kezdek úgy lenni vele, hogy inkább bemegyek dolgozni, mert ha itthon kell a semmit tennem, akkor én valakit szívlapáttal fogok agyonütni és a kert végében elásni.
A munkarendünk gyökeresen megváltozott, a gyógyszertáraknál sorok állnak, mintegy szocialista vásárlási feeling kinézettel, és az értelmetlenség is kiül az emberek arcára. Kedden már a közintézményeket sem látogathatják, így a munkánk és a szerepe is másabb.
Szóval, kicsit felhúztam magam, mert oké, nincs net, de így sem az oktatás nem megy, de Schwester nem húzta fel annyira rajta magát, mint én. Nos, utána pedig este jött a Fater, ha ő azt mondja, hogy kell neki a tévé és az internet, akkor lesz. Kicserélt egy kábelt és ennyi. Lett net. Én pedig hűlve néztem rá, hogy komolyan, hamarabb is megcsinálhatta volna és mindenki megspórolta volna a családi kiabálást. Így tekintve egészen jól kezdődik ez a házi karanténos dolog.
Viszont így már semmihez nem maradt kedvem, és már a hét elején kikészülve lesem a fejleményeket és végül mi fog kisülni. Cserében a barátaim tartották bennem a lelket, míg pazaroltam a mobilnetem, és még kaptam is felajánlást ingyen könyvekre.
Valójában olyan, mintha semmi nem történt volna, sokan vannak kinn az utcákon, és sorok állnak az üzleteknél, gyógyszertárnál és a posta előtt.
Mi lesz még? Mire számítsunk?
Nem tudok teóriákkal szolgálni, tényleg csak annyit tudok biztatásul írni, hogy vigyázzatok magatokra és a családtagjaitokra.