2020. március 8.

Rövid olvasmányok 2020 első negyedév

Két kötet és két novella került terítékre a közelmúltban, amikről érdemes említést tennem már csak azért is, mert erősen eltértek a megszokott olvasmányaimtól.

Albert Tibor: Soproni látogató

Városrajzi leírást tartalmazó kötet, amiben a szerző megírja kétheti kirándulását Sopron nevezetességeihez. A nyolcvanas évek hangulatát visszaidéző történethez kapunk egy mellékletek azok számára, akik bátorkodnak felkeresni Sopront. Mivel a szerző ekkoriban Esztergomban élt, akaratlanul is összehasonlította a két, régi és történelmileg is ismert várost.
Nyelvezet egyszerű, néha kicsit felsorolásszerű. Minden, ami a szemünk elé tárulhat, egyszavas mondatokba vannak foglalva. Ez az olvasó olvasását megtörheti, mivel emiatt nem tűnik novellaszerűnek a történet. Ergo, nem kapunk a régi, romantika korszakra oly jellemző kerek mondatokba foglalt tájleírást. Ettől függetlenül könnyen a helyszínen érezhetjük magunkat, sok segítséget, mellékletet és térképet kapunk a városhoz.
Félig útikönyv, félig napló jellegű rövid kötet, sok illusztrációval.


Robin O'Wrihgtly ajándéknovella


Ikertestvéri szeretetet bemutató novelláról beszélhetünk, a karácsonyi hangulathoz illő meghatottsággal. Érdekes megközelítéssel megalkotott fordulattal rendelkezik, visszarepítve az olvasót egy régmúltba visszaható történetbe.
Főszereplőnk remény telve várja haza a férjét a háborúból. Ahogyan sejtései beigazolódnak, a férfi egyszer csak felbukkan, később pedig izgatottan várják a következő gyermekük érkezését. De az idilli pillanat nem sokáig maradhat, mert a férfit egy súlyos terhet cipel a vállán. Hogyan dönt a párosunk? Szerzőnk nem finomkodott, és ismételten egy lélekre ható történetet kanyarintott a tollából.


Baráth Katain Markovics 4. novella


Elveszett ékszerek után kutathatunk főszereplőnkkel, Izidorral, aki első benyomásra számomra Poirotra emlékeztet. Erőteljes benne a krimi szála, a Dávid Veron sorozat könnyedebb hangvételű volt, illetve itt semmi romantikus rész nem töri meg a nyomozást. Érdekes főszereplővel és annak gondolkodásával találhatja magát szembe az olvasó. Az eset különleges, az arisztokraták életébe tekinthetünk, ahol kicsit sincs leplezve, milyen bonyodalmakba kerültek a nemesek vagy a magas polcon élő egyének.


Farkas Róbert: Első könyvem az univerzumról (Eszes róka meséi)

Hogyan születnek a csillagok?

Fülszöveg:

Ez a könyv Rókapapa meséje a világ keletkezéséről. Alkotója, a grafikusként is elismert Farkas Róbert először angol nyelven, közösségi finanszírozással valósította meg, most pedig a világmindenséget fürkésző magyar gyerekek is választ kaphatnak kérdéseikre. Ez a könyv az Eszes Róka-sorozat első darabja, amelyet Raffai Péter Ph.D., az ELTE Atomfizikai Tanszékének asztrofizikusa a jövő felfedezőinek ajánl.
Ez a könyv az első könyved az univerzumról.
***

Egyik oldal képpel illusztrált, a mások oldalon van maga a mese, ahol a kicsi róka érdeklődik. A történet alatt az adott mondathoz kapnak a gyerekek részletes információt. Ez kérdéses, hogy hat éven alul mennyire fogja érteni a gyerek a komolyan megfogalmazott szöveget, de mivel elég fogékony korszakról beszélhetünk, adhatunk neki egy esélyt, mivel maga a mese része teljesen a gyerekekre van szabva. A sorozat célja a legkisebb érdeklődőknek bemutatnia a világot, annak fizikai működését.