2020. március 29.

Schildkröte megmondja… Üsd el az időd, de ne bottal!

A tegnap lefirkantott beszámolóm után jöttem rá, hogy bizony még akartam írni, nem is keveset. Mert bizony nem csak morgolódásból, értetlenkedésből állnak a napjaim, vagy csak figyelem a fejleményeket. Rossz vicc, igen, a legtöbb esetben én is ignorálom, és otthon nyugiban pihenek vagy alszom. Ezen felül, mi mindenre vesz rá a lélek, ha többet tartózkodom otthon a megszokottól?

Bloggerként evidens, hogy ilyenkor neki lehet ülni és tervezgetni a bejegyzéseket, vagy épp ideje a nagyobb, elérhetetlen projecteket megvalósítani. Ha eddig az volt a kifogás, hogy sok időbe telik megcsinálni, nosza, itt a lehetőség!

Megnézni az elmaradt Youtube videókat. A theVR Happy Hour műsoraira munka mellett nem mindig van időm, de itthon ülve, neki egyet szívesen meghallgatok.

Írok, írok, és még többet írok. A saját regényem, vagy egy novellafolytatás, új ötletek, esetleg fanfiction? Ha összeszámolnám is legalább három-négy project áll rendelkezésemre, inkább kap az ember infarktust, hogy találjak időt a megvalósításokra.

Listázás. Oké, én nem a pedáns szűz jegyűek csapatát erősítem, de azért az előttem születettek szellemisége engem is elragadott. Itt az ideje drága könyvmolyok, filmező és animések, K-moovie nézők rendezni a dolgokat: Molyosoknak és Snitteseknek a kívánság és várólistája biztos kiált egy átnézésért, AnimeAddicts felhasználók is átbogarászhatják az aktuális vagy a tervezett listáikat.

Ha meg is vannak szépen a listák, ismét adhatok a felsorolt tagoknak ötletet, ha végképp szakad az unalom a nyakukra: Molyosoknak az olvasási időpont nélküli könyveik dátumozását ajánlom szórakoztatásul és agytornának, vagy még nehezebbet mondok, a dátum nélkül megszerzett könyveknek beszerzési évet adni. Hiszen, hány könyv áll a virtuális könyvtáradban, amiről azt sem tudod, mikor olvastad vagy mikor szerezted? Na, ugye, nekem is volt pár, én a felét már megcsináltam.
Ha ezzel megvolnátok, még akadhat feladat, még pedig kezdjetek el értékelni. Sokan elmaradnak vele (köztük én is), de itt az idő nekiülni és legalább csillaggal értékelni az olvasmányokat. Ha még több időd van, a kihívásokhoz mérten, írj öt mondatot hozzájuk. – azután ki tudja, lehet, hogy egy kihíváshoz jól fog jönni.
A Snitteseknek ugyanezen feladatok film kategóriában, tuti, hogy létezik. (ezt nem Snittesként írom, ezen írás készülésekor nem voltam beregisztrálva a platformra)
AnimeAddicts felhasználóknak más tippet adok: értékeljék a megnézett sorozatokat. Ezzel kicsit frissítitek a memóriát, mit is tekintettetek meg eddig, és aki nem szokott értékelni, annak itt az ideje, akár rajtad is állhat, hogy jobb százalékot kapjon egy sorozat.

Elsősorban könyvmolyos tevékenységeket tudok még hozni: olvasás kihívásokra olvasni, filmet nézni. Tucatnyi kihívás van, az ember sem tud belőle válogatni, de itt az idő ezeket a feladatokat kipipálni. (még takarítós kihívást nem láttam, de ki tudja…) Bloggereknek pedig itt a lehetőség a felhalmozott recenziós könyveket befejezni, és írni róluk egy jó ajánlót.

Takarítás… pardon, macskákkal, háziállatokkal foglalkozni. Eddig mindig azon nyavalyogtam, hogy nem tudok a háziállatokkal elég időt tölteni, hát nesze, most minden délután nálam portyázhat az összes macska. Az a vicc, hogy a mai napig nincs nevük, de a lányt folyamatosan Csajszinak hívom, a feketét Sir Gombócnak (jó, olvastam, nem egyedi ötlet, köszönöm innen is Bakos R. Laurának – Megélt életek), a másik fiú macska még mindig nem tett olyat, ami által nevet kreálhattam volna neki.

Mivel itt a „tavasz”, hamarosan ideje a számítógépeket takarítani. Igen, én az a mókus vagyok, aki ősszel és tavasszal tényleg kitakarítja a gépét.

Ha társaság kell, itt van a lehetőség a régi, de modernizált lehetőségre: levelezés! A nálam fiatalabb korosztály most értetlenül nézhet, de bizony, régien divat volt a levelezőpartner. Csak itt, a modern technika lehetőségei mellett ez megváltozott, de mi van, ha valakivel neki fogunk levelezni, mint hajdan a felmenőink? A lényeg, hogy adjuk meg a módját: üdvözlés, bevezetés, tárgyalás, befejezés, és elköszönés. Mindegy, hol adod fel, milyen platformon csináljátok, bár itt akár a klasszikus e-mail lehet a legkézenfekvőbb.

Testvérek, gyerekek tanításában segítés. Tuti nem én vagyok az egyedüli, aki segít az online tanulásnál, és ha kell, kézzel-lábban vagy épp a förtelmes fogalmazási készségeket firtatva esek neki az esszéknek vagy a szöveges beadandóknak. Meg azután ki tudja, épp milyen hasznom lesz abból, hogy tudom, miért alakult ki az Iszlám állam, ennek milyen hatásai voltak az akkori világra?

A hobbik tanulása. Bizony, egy dologgal én is adós vagyok, mert szégyen, de nem jutottam én sem odáig, hogy táncosként a feltöltött archív filmeket szemkifolyásig nézzem. Szerencsémre már több táncot is tanultam filmnézéssel, így az, hogy itthon tespedve kelljen tovább fejlődnöm a félbehagyott táncok esetében, az nem jelent gondot. Viszont a legényes kihívásban részt vevő ismerőseim produkcióit megnézem, és titkon a monitor mögött biztatom őket.

Megtanulni az online kommunikációt. Nos, olyanra vetemedtem, aminek esetén örültem, hogy kaptam új telefont fél éve, mert múlt héten rávettek, hogy videó hívással csevegjek egy ismerősömmel messengeren. Majdnem a pánik kergetett, hogy ne rontsak el valamit, de gyorsan sikerült megtanulnom, hogyan kezeljem.

Persze, egy kis lustaság sem árt, így a női online magazinok, vagy a facebook által feldobott listás postok olvasása sem maradhat ki a sorból. Szórakozzunk is, ne csak a munkába öljük az időnk! Pinterest, Instagram… lehetőségek tárháza végtelen.

Rendszerezzük, akár az életünket is. Polcszelektálás, ruhák kiválogatása, fésülködőasztal tartalmának átnézése… ami lejárt, elhasználódott dobjuk ki. Innen már csak egy lépés a konyha vagy a hűtő tartalmának átnézése. Pakoló mániákus egyének előnyben. Cél, hogy mire befejezitek, csak ti tudjátok, mi hol található.

Ha pedig a felsoroltak kicsit sem adnak affinitást unalom elűzésének céljából, ajánlom Evelin videóját, amiben 25 frappáns ötletet ajánl a bezárkózás időszakára.