2016. május 3.

Keddi vizsgák előtti kávészünet #20

Hali,újra itt természetesen. Előre is mindenkinek kívánok nopara cím alatt kitartást a vizsgákhoz.

Sikeresen jót nevettem a helyi napilap ösztönzésén, hogy készüljenek fel a leendő felnőtt társadalom személyei az érettségire. Maradjunk, annyiban, hogy aki 4 évig tanult, azt szívathatják nyakra-főre, annak menni fog így is úgy is. 

Aki meg nem, az reménykedjen az égiekben, vagy mondjam azt, hogy semmi gond, csak ne felejtsd el, hogy közepes sültkrumplit kérek a sajtburgeremhez? Tessék, már kimondtam. A kólám se felejts el légyszi.

Na de mivel Istennek is sikerült 6 nap alatt csodát tenni, tényleg kezdek bízni az égiekben, hogy ha nem leszek szemét, lehet, hogy kapok engedményt a Jóégtől. ( Még a mai felhős idő ellenére is. )

Mi volt még az elmúlt 2 hétben? Nem fogjátok elhinni, néztem pár filmet - természetesen csak csöpögőseket, mert többre ti sem számíthattok tőlem - meg természetesen a sorozatokkal sem vagyok lemaradva, hiszen vizsgaidőszak van.

Bazi nagy görög lagzi 1,2: régen bírtam az első részét, most adják a másodikat is, sokan mondták, hogy lapos lett, talán mert ugyanazok a régi poénok jönnek elő, bár aki régen látta az első részt, annak jó kis nosztalgia lehet, már akinek tetszett is. Csak nem egy Szerelmünk lapjai na.

A fekete ötven árnyalata: Na ez sem kispályás humorforrás, aki látta a szürkét, annak le fog esni a különbözeti poénok, végre nem a szokásos fehér emberekkel teletűzdelt história, kis néger stílusú beütésekkel színesítve a történetet. Aki a könyvet is olvasta az meg semmit ne várjon, mert a filmből csináltak paródiát.

Family Guy első évad: már múlthéten sikerült végignéznem, és kimondottan az első évad épül a tipikus amerikai sztereotípiákra, mindennapjaikra. A második évadnak a felénél tartva, ez az előítéletességet folytatja a sorozat.

Közösségi háló ( Social Network ): Tulajdonképpen a facebook létrehozásáról, megalapításáról szól az film. Nem éppen az élményre, vagy bármi mondanivalóra törekedne a történet, maximum arra, hogy ne bosszants fel egy zseni programozó pasit, mert te húzod a rövidebbet. ( Bár eddig is tudtam, hogy kegyetlenek tudnak lenni az informatikusok ha a céljaikat el szeretnék érni. )


Animében a Nisekoi 2 évadát nyúzom. Majd erről írok részletesebben, de élvezhető sorozat.