Böszörményi Gyula: Gergő és az álomvámpírok 1.

A kötettel kapcsolatban két dolgot kellett magamban tisztázni: nem, nem Harry Potter koppintás, és totális véletlen, hogy Gergő kezd felnőni… és úgy viselkedni, mint Ambrózy báró. Ismét meg mutatkozott a Böszörményi univerzum kuszasága, egy kis szívhez szóló párbeszéd, vagy egy váratlan utazás a Rúvel-hegyhez… Véletlen? Kétlem.

Jó, lehet, hogy a Harry Potteres, egy oldalon megemlített jelenet egy érzelmi hullámvasútra ültetett, de a többi utalás más sorozatokra? Egyáltalán nem, sőt pont ez adta meg a kötet sava-borsát.

Volt itt minden, és hamarabb meg is írtam az értékelésem molyra, mint befejeztem volna… Nem volt elhamarkodott, csak utána jött a hidegzuhany, de erről később.

Attól függetlenül, hogy szórakoztató kötetté vált számomra, bizony nem kerülte el a figyelmem, Gergő dilemmája, mi legyen a helyes út, amire lépni kíván, vagy Zsófi miket tapasztal meg a keresés során. Ismételten sok újdonsággal találkozhat, még a tapasztalt révülő olvasó is, új világokat fedezhetünk fel a szereplőkkel, ráadásul érdekes kalamajkába is kerülnek.

Ha összegezni kellene a történetet, akkor arra konkrét írás áll rendelkezésre, mivel a következő rész, a Gergő és az álomvámpírok 2. egy kis történetismétléssel indít. (A konkrét öt oldalt nem fogom egy fél oldalba bezsúfolni.)

A jelen kötetben (illetve a következőben is ígéret szerint) két szálon futó történetet olvashatunk, ahol most kivételesen, nem, mint külső szemlélő, hanem bizony konkrét szereplőként tarthatunk főszereplőinkkel. Először nem igazán tudtam értelmezni, éreztem, hogy nem a megszokott szemszöget látom, csak nem tudtam, kivel kell azonosulni. Pár fejezet olvasása után egyből tisztázódott, Zsófit nem mással, mint Monyákos Tuba kilétével követhetjük figyelemmel, míg Gergő után Tanarilla személyében kísérjük el mostani útján. Két nézőpontunk előkapott egy-egy naplót, amiben elmesélik, mi is történt velük, miután Kende visszavonult az Ősök jurtájába.

Előnye ennek, ami kimondottan tetszett, hogy konkrétan mi magunk is szereplőkké válunk, meg van adva a karakter és onnantól könnyű belemélyedni a történetbe. Monyákos Tuba számomra olyan szereplő, mint az Ambrózy sorozatban Mück Mári, akit nem lehet csak úgy félrelökni, hanem vele együtt… Pardon, a megérzéseink szerint a következő Ambrózy kötet esetében az ő szemszögére sugalltak, szóval mire kézbe kerül, már rutinosan fogom olvasni. Ezt az olvasói életérzést, talán majd annak a kötetnek az értékelésére kellene tartogatni.

Tanarilla szemszöge pedig még ennél is közelibb élmény, főleg, aki olvasta már az oly sokszor felemlegetett Ambrózyt. (Most miért, tehetek róla, ha ennyi a hasonlóság? Ez olyan, mint a Zsiguli, ha valami bevált és jó, akkor nem kell szükségét érezni a módosításokra… meg mint a rovar-bogár meghatározás: sok Gergő-regények olvasó kézbe vette Ambrózyt, de nem minden Ambrózy olvasó veszi kézbe a Gergő regényeket. – Ha pedig valakit meg kellene győzni bármelyik sorozatra, írjon rám. Ha valakit pedig le kell beszélni róla, az is zargathat.)

Legmegdöbbentőbb jelenet? Egyértelműen az elveszett gyerekkor világa.

Tudom már, kit keresnek Böffeg sámánék? Mint a Nász és téboly esetében, alapból mérget vennék rá, hogy tudom, ki lesz a következő táltos, de mintha Gyula bátyó folyamatosan megtévesztene… Ezt pedig már legalább egy tucatszor eljátszottuk, nem, nem veszem be a trükköket, biztos vagyok benne, hogy Neki kell lennie a következő táltosnak és punkt. (Ha pedig tényleg nem ő lesz, legalább úgy fog leesni az állam, hogy nem győzök utána kapni. A lényeg, hogy az Író, és én is elégedett leszek mindkét esetben és nem lesz módom rá, hogy bárkit is lelkiismeret-furdalással gyötörjek. – igen, Bitó és borostyán, még hat a fanfict utóhatása… stb.)

Kedvenc jelenet? Meglepődne bárki is, aki ismer, hogy az a jelenet fogott meg, amikor Gergő megmenti Tanarillát? Meg persze, az utána következő beszélgetésük. (Minden bizonnyal kuncognak rajtam az Ambrózy rajongók ismételten, hogy ennyivel boldoggá tud tenni egy könyv… és ráadásul felbukkant a kedvenc „Azután pedig…” mondatom. Lehet, hogy eddig rossz helyen keresgéltem alapanyagot a fanfictekhez?)

Összességében, ahogyan az értékelésben megírtam, a Gergő-regények esetében ez a kötet lett számomra a legszórakoztatóbb, de izgatottan fogtam neki a folytatásnak, remélve, hogy annak a könyvbeszámolójában meg tudom írni, hogy még ennél a kötetnél is jobban megtetszett a második része. (Bár, akkor megint ott fogok tartani, hogy hat csillagot nem leszek képes adni a kötetre, amire meg egyszer megadtam az öt csillagot, nincs szívem lecsillagozni.)

Ambrózy báró esetei, és a Gergő és az álomvámpírok 1. kötetekhez köthető apró gondolatok

Utólag jutott eszembe, hogy pár dolgot nem említettem meg, de mindezt a 79. kávészünetben megemlítettem.

A második rész értékelőjéhez, remélem, nem fogom kihagyni az elmaradt megjegyzést, a Megnemírt könyvek könyvtáráról, ami ismerősen cseng a fülemben… vagy a fejemben, de mégis… most is töröm magam, hogy rájöjjek, melyik kötetben olvastam róla. Illetve szégyellem magam, hogy nem tettem említést a két kötet kapcsán arról, hogy Böszörményi ismét megható kezdéssel indította a kötetet, mivel a rajongók, rendszeres olvasói jól ismerik Olgi nénit, akinek emlékére ajánlotta ezt a két kötetet.