2019. január 16.

On Sai: Lucy (Szivárgó sötétség 2.)

Mire a végére ér az ember, rájön a sorozat címének mögöttes tartalmára.

Az előző részhez hasonlóan pörgős, izgalmakban teli és egyre növekszik a pimaszabbnál pimaszabb nyelvezet, ami által teljes joggal érdemli ki a New adult és az Arany pöttyös kötet kategóriáját.
Megértem azon olvasókat is, akik már várják a folytatást, az Artúrt. Sok kérdés maradt még megválaszolatlanul.

Ha érdekelne valakit, említették nekem, hogy nem fogok tudni a hátsómon ülni, míg nem kapjuk meg a folytatást, de valahogy őszintén, az kötet elolvasása után nem éreztem azt a hiányt, mint a Calderon esetében és nem akarom kaparni a falat, mint az Ármány és kézfogó befejeztével. (Vagy csak a két mellékkötet az, ami csillapítja bennem ezt az érzetet, kérdés még számomra.)

Nos, ahogyan a Scar-ban, úgy a Lucy is rengeteg merengős kérdést vet fel, de mikor éjjel olvastam, ezen valahogy átsiklottam. A lényeges és fontos mondatokat és momentumokat ki kell a kötetből válogatni, de ha ez sikerül, egy élvezhető történettel találja magát szembe az olvasó.

Több téma is felmerül a kötetben, egy háború kirobbanása, a vallás, és a nemiséggel kapcsolatban. Boncolgatja az erkölcsi, etikai, bibliai, vagy épp elvi tanokat, amikkel mondhatni nem csak a szereplőinket, hanem minket, 21. századi embereket is traktáltak, belénk neveltek és ezek a kérdések az ember életében mind jelen vannak, nemtől, kortól és nemzetiségen kívül.

A történetben a négy főszereplőnk ismét nyakukba veszik a galaktika sorsát.
Artúr mérnökként küzd a Miogin bázisért és annak függetlenségért.
Scar titkos ügynökként kemény kiképzésen vesz részt, miközben titokban segíti a keresztényeket.
A két mentál, Don és Lucy próbálja értelmezni a körülöttük levő káoszt és a Bibliát, míg rájönnek, hogy a Gonosz ott van körülöttük. Mindkét mentálnak magas a tét: Don az életével, Lucy a hatalmával játszik, míg Artúr és Scar a szerelmi dilemmáikkal közködnek magukban.

Kétség kívül döbbenetes lezárás szemtanúja lehet az olvasó a kötet végén, így aki rajong a sorozatért, körmét rágva várhatja a folytatást.

Maga a történet inkább egyfajta felvezetője a következő résznek, ahol nagy valószínűséggel a végjáték, a háború és a politikai cselszövés mellett a szerelmi szálak is ki lesznek bogozva.

On Sai különleges és finom humora átszövi a komoly tartalommal rendelkező párbeszédeket, így könnyedebbé válik a teljes történet.

Az előző kötetről:
On Sai: Scar (Szivárgó sötétség 1.)
On Sai Szivárgó sötétség sorozat mellékkötetek