2019. január 5.

Újévi Book Tag

Meglepett, mégis örültem a felkérésnek, mivel általában az év utolsó kávészünetben szokásom felvázolni, mit várok a következő évtől. Most sem foglalkoztam az ígéretekkel sokat, mert már a blog megnyitásának első szabályai közé tartozott az, hogy nem ígérek, csak, ha biztos, hogy véghez tudom vinni a tervet. Elolvasva a kérdéseket, úgy vélem, nyugodt szívvel tudok rájuk válaszolni, mi is várható tőlem a következő év szegmenségben. Köszönöm a felkérést Miss_MadHatter-nek, aki megosztotta velem az idei olvasmány terveit.

Lássuk, mely könyvek kerülhetnek sorra ebben az évben?

1. Egy író, akitől még nem elolvastál, de idén szeretnél

Szécsi Noémi és Géra Eleonóra A budapesti úrinő magánélete, illetve A modern budapesti úrinő című kötetüket nem véletlenül vásároltam meg, február-március tájékán már kézbe is tudom venni, többet megtudva a történelmi idők hétköznapjairól.

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni

Az Ambrózy báró esetei című sorozathoz egy következő, vagy folytatásra hajazó kötetet. Irreális elvárás? Attól függetlenül mindenképpen szeretném elolvasni.
Amúgy ez milyen kérdés? Minden olyan kötetet el akarok olvasni, ami a polcomon van, de nem lett elolvasva.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni

Pontosabban, jó lenne befejezni a tavaly félbe hagyott Anna Kareninát. Nem hagyom, hogy kifogjon rajtam Tolsztoj, érdekes filozófiája volt az öregnek. Más klasszikus most nincs tervezetben, ha lesz, egynél több biztos nem.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni

Nos, a teljes Ambrózy báró esetei harmadszorra való olvasása még mindig tervben van… de eszembe jutott, lesz egy újraolvasásom. Mivel megvettem Cselenyák Imre A sivatag hercegnője című kötetét, amit jó négy éve olvastam még a Montcassen művekből, de nem volt róla említés anno a blogon, jövök egy kis összehasonító szösszenettel az első negyedévben, mennyit változott az új példány a régi kiadáshoz képest.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és mindenképpen el akarod olvasni (végre...)

Cassandra Clare Éjfél kisasszonya egy éve gubbaszt a polcon, és már csak két darab Bane krónika novellakötet választ el, hogy belemélyüljek a Gonosz fortélyok trilógia első részébe.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél erre az évre

Diana Gabaldon: A lángoló kereszt 1-2. (Outlander 5.) Amúgy ez szubjektív, szerintem nem lesz elég vastag a két kötet. Még a második kötetet várom, hogy kiadják.

7. Egy író, akitől már olvastál, de idén is szeretnél

Böszörményi Gyulától fogok idén is jó pár könyvet olvasni, ez garantált.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni az idén?

Inkább karácsonyra vett… ha már én szerzem be őket… mindegy is, Jo Nesbø: Macbeth biztos sorra kerül. (Idén többségében gyűjtői példányokat vásároltam meg, amiket már olvastam, illetve az előző év utolsó két hetében az itt felsorolt még 2-3 kötet, ami szóba jöhetett volna, már el lett olvasva.)

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2019-ben fogsz

Szivárgó sötétség sorozat van jelenleg olvasás alatt, amit az év végi hezitálások után végül átcsúsztattam erre az évre.

10. Egy megkedvelt sorozat, amit be fogsz fejezni 2019-ben

A Harry Hole sorozatot fogom folytatni. (bár félő, nem fogom ebben az évben befejezni) Ezen felül a Gergő-sorozat, illetve a Lúzer Rádió, Budapest! utolsó két-két kötete várja, hogy kézbe vegyem. Szerencsére, a többi sorozatot emlékezetem szerint befejeztem az előző évben.

11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel?

Vannak terveim, most jelenleg 20 könyvnél többet nem tudok mondani, de azok a következő negyedévre be vannak ütemezve. Idén is az ötven kötetet meg akarom haladni, aztán majd látjuk, hogy sikerül.

12. Bármilyen egyéb célkitűzés?

Éljem túl a holnapot… mivel alapból nem csakis és kizárólag könyvekről számolok be, a tavaly bevezetett és az idei friss témaköröket szeretném elmélyíteni, bővíteni.
Ezeken felül talán az animesorozatok nézését újra számon kellene tartani, szóval legalább három sorozatot a következő évben szeretnék megnézni. (tavaly egy Ghibli studio filmet sem néztem, ami egy animés számára szentségtörés szinten áll, már ha szereti ezeket a filmeket) Az elmúlt évek azt bizonyították, hogy számomra már nem a mennyiség a lényeges, ha sorozatot akarok nézni, hanem a minőség, és mennyire tudom élvezni. Mert ha megtetszik, belemélyülök, képes vagyok együltőben a teljes sorozatot megnézni, így gyorsan le is tudom, és nem érzem időpazarlásnak. Közel nyolc év alatt kezd már kialakulni bennem, mi az, ami érdekel, mit nézek szívesen és nem arra hajtok, hogy mindent, amit csak lehet, lássak.


Aki eszembe jut, tudva, hogy idén is sok különleges könyvet fog elolvasni, szívesen látnék, olvasnék választ a feltett kérdésekre Bibitől, a BibiBuchlove blog és csatorna háromnyelvű könyvmolyától. Ha kedved tartja megválaszolni, várom az idei színes könyvlista részleteit. (Felőlem jöhet egy Mr. és Mrs. összegző is, hogy Geri ne szokjon el idén se a kamerától)