Schildkröte megmondja… Sztereotípiák kereszttüzében

Üdv, a 21. század első negyedében, ahol megfelelések és elvárások tengerében növünk fel és felnőttként is élünk. A sok befejezetlen mondatokat úgy egészíti ki az olvasó, ahogy az neki tetszik, és higgyétek el, mire ennek a soroknak a megírására vetemedtem, maga a két főcím tartalmának indokait teljes mértékben elfeledtem, így kénytelen vagyok új alapokra helyezni a leírtakat. Annyi azért dereng, hogy meg kellene cáfolni pár tévhitet.

Pardon, a téma kidolgozásával egyidejűleg robbant ki az azonos neműekkel szembeni ítélkezés, de róluk ebben az esetben sem szándékozok beszélni, mert egyrészt semmi betekintésem nincs a közösségükbe, másrészt pedig jelenleg a két nemről társalognék, amihez a nemi identitásnak tényleg semmi köze.

Erre tudom azt mondani, hogy pocsék időzítés, de flegmatikusan teszek rá erre a tényre. (Emlékezetem szerint senki véleményét nem kérdeztem ki, hogy mit szeretnének olvasni, mert nem a kívánságkosár műsort vezetem.)

A felszínesen általánosító vélemény is vélemény, de talán a szociálpszichológiai írások tudnának részletes információkkal szolgálni ahhoz, hogy mélyebben beleássuk magunkat ebbe a társadalmi szégyenfoltokba.

Ismerős lehet, mikor még épp csak rájössz, hogy létezel a világon, máris az érdekli az embereket:

Mi leszel, ha nagy leszel? Melyik középiskolába mész?
Leérettségiztél… Melyik egyetemre jelentkeztél?
Van már szakmád… Milyen munkahelyed lesz?
Oké, értem, hogy dolgozol, de házasság, család?
Jártok… mikor lesz az eljegyzés?
Szép ez a gyűrű… mikor is lesz az esküvő?
Esküvő? Van házad, autód, kutyád stb…?
Gratulálok, hogy egybe keltetek… mikor születik a gyerek?
Hogy már van egy gyereketek… oké, mikor lesz neki kistestvére?

Ismeri mindenki a slágert, persze, vannak kérdések, ami szerintem még megmarad a nyugdíjas korodig… már ha megéled… meg a nyugdíjasok egymást nem képesek cukkolni.

A sztereotípiáknak nincs ehhez köze? Miért ne lenne? Hiszen, a társadalmi elvárások azok, amik elsősorban, a megfelelési kényszer abnormalitásainak kimutatására születhetett meg a sztereotípiák hasonlatai. Mikor még meg sem születsz, de már a szüleid azon dilemmáznak, hogy kék vagy rózsaszín cuccokkal cicomázzanak fel… Számomra elég bizarr.

Térjünk is ki a lényegre, előre figyelmeztetve, hogy az ironikus hangvétel és a cinizmussal átitatott megjegyzések tömkelege kíséri a következő sorokat.

Ez a tuskó olyan bunkó… Nők ítélete a férfiak felett

A férfiak valójában egy nagyon is reális képpel, józan ítélőképességgel és egyszerű, de logikus gondolkodásmóddal rendelkeznek. Kivéve, ha a nőkről van szó.

Mert egy férfi bátor, erős, okos és szép, míg azt a körülötte levő nőegyedek egészséges mértékben nevelik belé. Amelyik nő nem gondolja így róla, az pedig egy utolsó… – jó, nem ennyire szélsőséges, de amúgy igen. (Igen, ez most női ellentmondás volt…)

A férfiak két csoportba oszthatóak be: a csapatszelleműek és a magányos farkasok. Valami abszurd, és állatias megnevezéseik tulajdonképpen pontosan leírja a viselkedésük. Már az állatvilágban is bizonyított, hogy csapatban erősebb a túlélés, így a férfiak, elővéve a logikus következtetéseiket, talán úgy vélték, ha a falkában jártás a négylábú, megszelídítetlen állatbarátaiknál bevált módszer, ők miért ne alkalmazhatnák?

A csapatszelleműek esetén ezek az egyedek hierarchiai rendszerbe szerveződve, szinte mindenhol csoportosulásban lehet őket megtalálni és a titkon kinevezett, de fölényét mindenki előtt kimutató egyén (úgynevezett alfahím) szava az elsődleges. Az alfa legközelebbi, úgynevezett barátja, gyerekkori haverja az egyedüli, aki felszólalhat és lebeszélheti az alfát mindennemű cselekedetről, mivel a főagyas másra nem hallgat. Ezek az egyedek külön-külön viszont sebezhetőek, sőt a női egyedekkel szemben félősen reagálnak. A csapatszellemű férfiakhoz nem illenek a karizmatikus nők, még a főagyas illetőhöz sem. (általánosságban, mint sztereotípia, hogy a legerősebbnek mutatkozó férfi a legérzékenyebb a csapatban)

A magányos farkas talán még ennél is veszélyesebben mutatkozik, de mivel az olvasó, nyitott gondolkodású nők többsége a könyvekben ezzel a típussal találkozik, ettől retten meg a legkevésbé. Fiatal hölgyek, plázacicák és a csapatban vihorászó tini lányok szemében a magányos farkas egyfajta misztikum, veszélyes rosszfiú, az épeszű női egyedek el is kerülik messzire. Na, de a magabiztos, erős akaratú, karizmatikus, tapasztalt nőknek pont ők lesznek az elsődleges célpontjuk, mert a magányos farkast csak ezek a nők vonzzák.

A férfi egyedek a kiszámíthatóságukra épülnek oly annyira, hogy aki ismeri őket, az egyből meg tudja azt is állapítani, hogy hazugság hagyta-e el a száját. Na de az érzelmek… ebben az esetben minden előfordul, ami kicsit sem logikus. Illetve ők sem értik saját magukat, és ezért is kell ezt a sebezhetőségüket elnézni nekik.

Házisárkányok kíméljenek! Férfi sztereotípiák megfigyelése

Hölgyeim, most tegyük a szívünkre a kezünket, természetesen csak képteltesen… meg van bennünk az életérzés, mikor az ellenkező nemet képesek lennénk szemmel gyilkolni, csak azért, mert… mert csak. Ehhez nem kell indok. Szerencsétlen férfinak az is bűn, hogy létezik… pedig a férfitársadalomban épp ellenkezőleg, ők sírják el magukat, ha kiderül, hogy örökösük nőnemű. 

(Ahogy mondani szokás, örülj, hogy nem a nyolcvanas évekbe születtél Kínába lányként…)

Ne legyünk álszentek, hiszen az egyszerű gondolkodású férfi egyed sem töpreng sokat és mondhatni két opció létezik számukra: vagy kedveli, vagy megveti a játszadozó nőt. Valójában miért is hezitálnak annyit a férfiak? Nem szeretik a meglepetéseket, a zsákba macskát így kétszer is megfontolják, hogy a kiszemelt nőt csak egy éjszakára vagy egy életre akarják. (Még, hogy a nők szentimentálisak…)

Köztudott, attól függetlenül, hogy a nők értelmezői kézi szótárának első kötetének oldalszáma meghaladja a teljes Révai nagylexikon sorozat összes kötetét, még nem feltétlen, hogy minden szemüveget viselő nő okos, vagy minden szőke hajú nő buta, de az sem garantált, hogy a vörös hajúak olyan tüzesek, mint a loknijaik. Ezen felül, lehet, hogy egy olasz matróna tudja, hogy kell bánni a férfival, de figyelembe kell venni, hogy ezt a férfi egyedek nagy része nem, hogy nem kívánja, nem is lenne képes sokáig élvezni.

Míg a férfiak megesküdnek rá, hogy a nők sokkal több hazugságot gyártanak, teljes mértékben megfeledkezünk arról a tényről, hogy a férfiak vágyaira és abszurd lódításaira külön iparág épült az önbizalomhiányos nőknek. (Ez a leülök és megvárom, hogy a férfiak kétségbeesetten rohannak az esztétikai műtétekre, csak azért, mert nincs bennük annyi muníció, amivel a nőket boldoggá tehetik. De nem, a férfiak ennél rafináltabbak és okosabbak, kidumálják a hiányosságaikat.)

A férfiak esetében lehet, hogy a hidegvérű számítások jöhetnek szóba, addig a nők kemény matematikai feladatként kezelik azt, hogy ők maguk mindenre felkészülve, kiszámítóvá váljanak. (pontosabban a férfiakat számítják ki… vagy valami ilyesmi)

A nők esetében máshogy lehetne kategorizálni: a karrieristákra és a családanyákra.

A karrieristák körül sok teória lebeg, hogy kell hozzá egy mérgező szülő, vagy csak az is elég ahhoz, hogy valaki a munkájának éljen és a szabadidős tevékenységeinek, ha az illető elsőszülött. Itt jön közbe a sztereotípia, mivel ezen háttér nem fogja kőbe vésni, hogy egy nőnek ez lesz a megfelelő út, amit igazán magáénak érez.
Mit nem szeretnek bennük a férfiak? Mert okosabb, tudatosabb, sőt néhány esetben több fizetés is kerül a zsebébe, mint a morgó férfinak. Nem az a nő, aki elkezdi anyáskodóan babusgatni a férfit, illetve ezeknek a nőknek alapból több elvárásuk lehet a férfiakkal szemben.
Ácsi, ezek is csak egyfajta sztereotípia, mivel csak a férfiak félelmeit vetítik ki a karrieristák, mert míg egy családanyát nem izgatja a férfiak aggodalmai, addig egy karrierista a férfi szemébe mondja, ha kikérik a véleményét.

A családanyák egy érdekes felállásban léteznek és amióta felismerték az internet nyújtotta lehetőségeket, azóta nincs karrierista nő, aki ne kerülne életében egyszer velük szembe. Alapból egy tudatos életmódot folytatnak, aminek a család és a gyerekek szerepelnek központban, így az ehhez szükséges ismeretekkel mester szinten rendelkeznek. (Míg egy karrierista odáig eljut, hogy takarításkor előkapja a porszívót, addig a családanyák takarítóeszköze felérhet egy drogériás kínálattal és mindről tudja, mire való.) Szóval, hasznos elemei a társadalmunknak és a férfiak kegyeiért élnek.
Persze, mindez addig szép és jó, míg nem kezdenek el tanácsokat osztogatni. Onnantól robban a bomba, és a legfrusztrálóbb helyzet, hogy akár egymással szembe is szállnak, ha valaki ne adj’ Isten nem úgy tesz valamit, ahogyan ő azt minden nap, rutinosan teszi. De nem kell ezért szidalmazni őket, hiszen csak segíteni akarnak. (Itt meg sem kell említeni az internetes életmód megosztást, mivel senki, de tényleg senki nem mondta, hogy meg kell a gyereknevelésed minden pillanatát osztanod a nagyközönséggel. Ha viszont megtetted… Tudod, mi lesz, ott nem csak a zöld ostoros papucsállatka fog ketté osztódni. – amúgy ez is megérne nekem egy külön bejegyzést.)

Talán, pont a két ellenkező motivációkkal rendelkező típusok fő egymás elleni, ellenkezést kiváltó okaik gyökere ott leledzik, hogy a karrieristák szeretnek mindent egyedül megoldani, míg a családanya típusok hozzá vannak szokva, hogy mindenkinek kutya kötelessége a másikon segíteni.

A két nem esetében is hasonló a helyzet? A tisztázatlanságok és a feszélyezettség, hogy a két nem leüljön és beszéljen egymással, végül pedig csak jót nevetnek, hogy mennyire abszurd feltételezéseik voltak a másik nemmel szemben.