Cselenyák Imre: A sivatag hercegnője

Olyan négy évvel ezelőtt kerül a kezembe talán a második Montcassen regényként, viszont jól jön a memóriafrissítés. Természetese, mint az árvízre, vagy a „szigetre” illetve az esőtáncra nagyon jól emlékeztem, viszont ismét gyermeteg kíváncsisággal olvastam el, megtudva ismét, hogy mi is lett a történet vége.

Egy kicsit a történetről:

Bagdad pezsgő, nyüzsgő életéről olvashatunk, amit néha az égiek sorscsapása megrendít és a város lakóit kétségekbe taszítja.

Főszereplőnk öreg korában írja le történetét, és mintha az Ezeregyéjszaka meséit olvasva követnénk a szerencsés leány életét.

A kilenc, alig tízéves leányka, Zubeida felhőtlen gyerekkorából édesapja felelőtlen fogadása kiszakítja, a csendes és boldog családjától örökre száműzve új életet kellett kezdenie. Szülei eladták a mara házba, ahol hastáncosok éltek és gyakorolták a különleges művészetet.

A leánykának nagyon nagy szerencséje volt, szépsége és érzéke a zenéhez, tánchoz hamar kibontakozott, de számára a művészet szeretete és a törekvés, hogy a legjobb legyen, nem várt helyzettel állítja szembe. Ismerte már a szabályokat és tudta, hogy amelyik mahasti lányt felkér a vendégségbe érkezett férfi egy hastáncra, az nagy valószínűséggel hamar meg lesz vásárolva és elviszik a háztól. Azzal viszont nem számolt, hogy őt a síita főimám szemelte ki. Zubeida ismerte a síiták szélsőségességét, és tartott is tőlük, így gondolkodás nélkül utasította el a nagy lehetőséget.

Csak Allah csodáiban bízhatott, remélve, hogy a főimám nem fogja elvinni a háztól akarata ellenére, viszont mikor úgy érezte, mindennek vége, egy árvíz elhárította a boldogtalan házasságtól. Zubeida egy segítőkész, türelmes és alázatos leány, aki még a rossz helyzetekből is okul, és az élet tanulságait a saját bőrén tapasztalja meg. Az árvíz ismeretlenekkel hozza össze, de rá kell jönnie, ítéletidőben nincs batárt és ellenség, csak maguk az emberek és a kétségbeesésük, ami kifordítja őket önmagukból.

Zubeida a csodával határosan megmenekül egy titokzatos férfi által, és akivel hetekig dacolnak a túléléssel, közös erővel. A férfi, az-Zahir több arcát is megmutatja a lánynak, aki próbálja megérteni tizenéves bakfisként a frissen megtapasztalt érzelmeket, a férfiak viselkedését.

Mikor kis idő után megmenekülnek és egy családnál menedéket kérnek, Zubeida érezte, hogy valami megváltozott. Mire észbe kap, az-Zahir máris faképnél hagyja, kilépve a lány életéből. Mikor pedig a befogadó család egyik fia szemet vet a lányra, Zubeida tudta, itt az ideje útra térni.

Bekerült egy fogadóba, ahol ismét hódolhatott tudásának, bemutathatta a sivatagban vándorlóaknak a táncait, nem törődve a kapzsi és reményt vesztett munkaadóival, akik nem szívesen engedték volna el a háztól. Zubeida újabb kihívások elé nézett, a kora miatt nem egy férfi tett neki ajánlatot, az egyik pedig kifejezetten mindent meg akart tenni a kegyeiért. A lány számára, még a csalódás felhője ellenére is várt. Várta, hogy az-Zahir magyarázattal szolgáljon, hogy megtalálja. Mikor majdnem sikerül a körülötte legyeskedő férfit elutasítani, a régről ismert imám ismét felbukkant, akiben feleannyi türelem nem alkozott.

Zubeida küzdeni akart a szabadságáért, a szerelemért, még akkor is, ha tudta, hogy az ő világában, országában nem létezik a nőknek döntési joguk és nem mondhatnak ellent a férfiak parancsának. Viszont a hite erős volt, tudta, hogy alázatával elérheti a boldogságot, mikor pedig úgy vélte, hogy az imám elrabolja, a sors ismét közbeszól és kimenti mindenki keze alól.

Válaszokat kap az-Zahirról, aki igyekezett mindent megadni számára, még halála bekövetkeztével is.

Két befejezést is kap az olvasó, aki szeretne egy idilli lezárást, annak nem szükséges az utolsó fejezetet elolvasni, de mint, ahogyan a kötetben le van írva, aki tudni akarja a valós véget, annak egy fordulatos befejezésben lehet része.

Maga a kötet:

Betekintést nyerhetünk a muzulmán, és arab világba, részletes, színes, várható, de izgalmas fordulatokkal rendelkezik, alapból jól van felépítve a történet. Minden szereplőnek ott a helye, ahol, nem lóg ki senki és konkrét negatív szereplő nincs a kötetben. (Ez inkább Zubeida felfogása és gondolkodásmódjával függ össze, aki képes a megbocsátásra.)

Számomra az utolsó fejezet az, ami kerek, egésszé formálja a történetet, nyelvezete egyszerű, olvastatja magát, illetve az arab kultúrában ismert tanulságok, pár bölcselet is felmerül, amin el lehet gondolkodni. (Ajánlom figyelembe a fejezeteknél található idézeteket, jól illeszkedtek a történetbe.)

Félre kell olvasás közben tenni az olvasói tudatot, hogy mi találjunk ki mindent, és nem mondanék ellent Zubeida gondolatainak. Hagyjuk, hogy a leány meséljen nekünk, lényegében éljük bele magunkat az ő helyzetébe és gondolkodjunk úgy, mint ő, így igazán különleges élményben lehet részünk.

Az idegen kifejezésektől nem kell megijedni, minden körül van magyarázva, hitelesen jó fikció és nem fél a női sorokról írni. (Zubeida többször is megemlíti, miért érzi magát szerencsésnek, és nem csak az akkori korszak miatt, hanem olyan helyezek, érzelmek is szóba jönnek, ami a mai, XXI. században élő nőket is frusztrálja.)

Ami kérdés felmerült a könyvvel kapcsolatban, az maga a megnevezett „átdolgozott kiadás”. Az előző, régebben kiadott kötethez viszonyítva a történet nem módosult első ránézésre.
Direkt kikölcsönöztem a régebbi példányt a könyvtárból, amit évekkel ezelőtt olvastam el, de az átdolgozás alatt, maximum a tördelés jöhet nálam szóba. Ha meglenne nekem a régebbi kiadás, nem venném meg pluszban ezt a kötetet.
Amúgy is tervezés alatt volt, hogy pár Montcassen kötetet megveszek, nekem jól jött ez az új kiadás, igazán beleillik az arany pöttyös kötetek sorába. (Ráadásul a Meliki is már bizonyított nálam, hogy kiérdemli a polcon a helyét.)