Emma
Brimley rémülten tapasztalja, új munkahelyén azt várják tőle, hogy a gondjaira
bízott fiatal lányokat felkészítse a házasság minden helyzetére. Mivel azonban
ő maga sosem volt férjnél, kénytelen a vonzó Nicholas Chambers segítségét
kérni…
Ha ennyi leírással találkozunk, okkal merül fel
bennünk minden, ami egy megszokott, történelmi romantikus regénynél
előfordulhat. Adott egy Emma, akiről először azt tudhatjuk meg, hogy egy fiatal
özvegy. De mikor kiderül, hogy tanítónőként milyen kiegészítő oktatási
foglalkozásórát kell tanítania a nemsokára eladósorba kerülő leányoknak, az
olvasó rájön, Emma mennyit lódított a kilétének álcájáról.
Egy hölgy, aki menekül a családjától,
eljátssza, hogy özvegy, pedig soha nem volt férjnél… alig egy napja van
felkészülni a kíváncsi leányok kérdéseinek keresztüzére, ahol ismertetnie
kellene a házasélet titkait. Emma leleményesen puhatolózik, igyekszik
megfelelni az elvártaknak, tudva, hogy ez az egyedüli esélye, hogy
elmenekülhessen a rá szabott sorstól.
A történet
tömör, lényegre törő, nem húzódik el az izgalom, nyelvileg könnyed, mégis régies
párbeszédekkel keveredik, ezáltal gyorsan olvasható és figyelemfenntartó. Az
olvasó beleláthat a következő lépésbe, sejtheti, mi lesz a következő fejezetben
és a kívánságok rendre olvashatóak az elvárásaink szerint.
Érdekes
módon, képes voltam végig szórakozni, ahol kell, bosszankodtam, de többségében
megnevettetett a leplezetlen párbeszédek olvasása. Szemtelen, arcpirító és pont
emiatt ízlésesen tálalt romantikus regény.
Persze,
ha akarunk kötekedni, akkor mi, 21. századi olvasók azt mondhatjuk, oké, ez így
elég laza, ennyit egy mai 16 éves is bevállal… és szerintem a főszereplőink
között Chambers okkal mosolyog folyton, hiszen elsősorban tisztán látja, hogy
ez vágy, amit Emma kétség kívül félreértelmez, és szerelemnek titulálja, már
akkor, mikor még maga a szerelmi kötődés nem alakult ki.
Két szereplő
volt negatív teljes mértékben: Emma nagybátyja és Nicholas bátyja. Pedig az utóbbi személy a
következő részben, mivel a sorozat a Chambers testvérekről szól, ő lesz a
következő hősszerelmes… sajnos megutáltatta magát William azzal, hogy keresztbe
tett az öccsének, kétszer is megfordult a fejemben, hogy nem akarom a
folytatást olvasni.
De ki tudja, az ilyen regényekben képesek az öntelt
arisztokrata pasik is angyallá válni, már ha egy nő képes belőle elűzni az
ördögöt. A lényeg, ha már elkezdtem, befejezem.
Ezt a kötetet önmagában is lehet olvasni, egy konkrét
utalás szerepel William elmondásában, hogy menekül Londonból. (de ezt is csak
azt tudja, aki elolvasta a következő kötet hátlapi tartalomleírását)
Milyen is
Nicholas Chambers? – Erre ok utalást kapunk Emmának szegezve, hogy a nő kerülje el minél
messzebb a léhűtő, pimasz frátert, aki csak az élvezeteket hajkurássza és nőket
vitet a házába minden nap.
Valójában? – Amolyan férfi.
Megsebzett, művészi érzékenységű, keresi önmagát és a saját útját. Mivel festő,
így egyből toleránssá válhat az olvasó, hogy Nicholas igyekszik megfelelni a
festményeivel, ezért pedig hajlandó női aktokat is festeni.
Ahogyan Emma már a találkozásuk legelső pillanatában
sem félt, úgy én sem kételkedtem Chambers-ben, és a történet végére bizonyított
a szememben, hogy megérdemli a rendes könyves pasinak járó titulust.
Donna MacMeans – Nászéjszaka (Chambers testvérek 2.)
Donna MacMeans: Csiszolatlan gyémánt (Chambers testvérek 3.)
Donna MacMeans – Nászéjszaka (Chambers testvérek 2.)
Donna MacMeans: Csiszolatlan gyémánt (Chambers testvérek 3.)