Ármány és kézfogó újraolvasás, fejtörő bökkenők

Az Ármány és kézfogó nem csak a legnagyobb terjedelmű része az Ambrózy báró esetei krimisorozatnak, hanem a legtöbb információval is rendelkezik, mivel a trilógia zárókötetének is mondhatjuk, miközben felvezeti a következő három rész tartalmát.
Pont emiatt a részletekre menő jelenetek okozhatnak apró buktatókat, netán bakikat, amiket a szemfüles olvasók kiszúrhatnak.
Elemezzünk és lássunk a történet mögé, avagy találjunk választ arra, van-e megoldás az elírásokra. Előfordulhat, hogy vannak olyan fontos momentumok, amik a Rudnay-gyilkosságokban kapnak szerepet, ezt majd a jövőben szeretném kifejteni, mivel a második résszel most nem foglalkoztam.

Összegző konklúziók:

Az előző bejegyzés alapján azt is vélhetjük (Rontásűzők, Gergő regények és Ambrózy összehasonlítás), van valami alapja Teplica kapitányhoz Ambrózy bárónak, de tudjuk, hogy Zichy Géza gróf volt Ambrózy alakjának elsődleges mintája.

Maga a kötet tele van frappáns utalásokkal, amiknek jelentősége lesz a folytatásokban.

Pár nagyobb logikai hiba is felmerült a kötet kapcsán, amit maga a szerző is elismert. Részletezzük ezeket egy kicsit, remélve, hogy értelmes megoldást találhatunk rájuk.

1, Itt a kép, hol a kép? Avagy valójában hány kép volt szerepben? Illetve Ambrózy báró honnan csempészte elő az utolsó példányt?
Az olvasók elégedetlensége a fényképek számára korlátozódott.

"A dobozka felnyílt, és belőle egy négyrét hajtott fotográfia hullott ki"

"Matolcsy közben egészen közel hajolt, baljával kivette kezemből a fotográfiát, s miután zsebre gyűrte azt, hirtelen felkapta a tintásüveget, és képen öntötte vele saját magát."

"– Valóban meglátogattam, ahogy kérte, és igen érdekes… – fogtam volna a beszámolómba, amit már oly régóta fogalmazgattam magamban, ám Ambrózy báró türelmetlenül leintett.
– A pletykákról majd később! Hol is tartottam? Ja, igen, a Lázár-temetés, amiről Bissingen először valóban Pestre akart jönni, ám útközben meggondolta magát, és inkább Bécsbe utazott. így aztán épp úgy jártam, miként korábban ön: a gróf helyett csupán Matolcsyt találtam a helyén, aki rettentőmód ideges lett, mikor megmutattam neki Emma fényképét.
– Mármint azt a fotográfiát, amit Totyó lakásán leltünk?– Pontosan azt – nevetett fel már-már oly gonoszul a báró, hogy ha más is hallja, biztos a Lipótmező rácsos celláinak egyikébe valónak gondolta volna őt. – Rajta a felhívás, miszerint bárki bármit tud a képen látható leányról, azonnal jelentse Matolcsy Kamill úrnak.
– Erre ő? – hajoltam várakozón előre.
– A szemembe hazudott, azt állítva, hogy fogalma sincs, ki az a nő – zengte a báró egészen fellelkesülve. – El akarta hitetni velem, hogy bár a hirdetőkártyákat a gróf parancsára valóban ő sokszorosíttatta és küldte szét, ám Bissingen sosem kötötte az orrára, hogy miért keresteti Emmát."

Elég volt csak pár nem éppen megfelelő mondatot mondania Richárdnak, és minderre nem reagálnia Milinek, szó szerint ármányos fondorlatokba kerülünk, hogy belezavarodva ne értsük meg a nyomozópárosunk. Ambrózy bárót egyfajta misztikum övezi, mivel a fejében járó gondolatokat szinte csak az írója, megálmodója tudja rendesen.
Ez a jelenet volt a sarkalatos pontja a történetnek, mivel itt konkrétan mindkét szereplő hibázott. Ha bevallja Richárd, hogy nem az a kép forog szóban, Mili egyből spekulál, honnan szerezhette a képet. Ebben az esetben nagy valószínűséggel ismét egy Cili kisasszonyhoz köthető dramatizálás alakult volna ki, épp azután, hogy visszatért Mili a fővárosba. Konkrétan, ott folytatták volna a vitát, ahol abbahagyták.
Mili pedig abban hibázott, hogy figyelmetlenül elengedte a hallottakat. Mivel pont az ő kezéből kerül ki a kép, emiatt sejthette volna, hogy Matolcsy nem adta vissza Richárdnak (hogy aztán újra megmutassa neki a számonkéréskor...- ugye, hogy abszurdnak hangzik?).
Mili alapból is sok mindent észrevesz, mégis tehetetlenül vergődik.

"Sajnos csak akkor fordultam ismét a báró felé, mikor a történet végére értem, így nem láthattam, mit váltanak ki belőle a hallottak. Azonnal tudtam, mikor megpillantottam komor arcát, hogy ez súlyos hiba volt. Vajon az álkoldus neve, vagy inkább az a hír hozta-e izgalomba, hogy Emma mégis él? Ha mindvégig rá figyelek, és nem a perzsaszőnyeg mintáit bámulom… Mindegy, erről már lekéstem. Ambrózy báró felállt a szófáról, és közben röpke pillantást vetett a franciaablak felé. Odakinn a kopasz bokrok és fák ágai kísérteties, lágy derengésbe burkolóztak, így jelezve, hogy a felhők mögött égre kapaszkodni készül a nap. – Most mennem kell – mondta Richárd, és én alig hittem a fülemnek."

"Hisz vajon mikor mondtam én olyat Ambrózy bárónak, hogy Trombitás Laczi tabáni vagány – elvégre egészen mostanáig én magam sem tudtam ezt a fickóról?!"

Erre az esetre két esetleges variációval is szolgálhatunk, a molyos zónás rajongók segítettek, így sikerült két lehetséges háttértörténetet kerekíteni a megoldáshoz.

Matolcsy bevallotta Richárdnak, hogy sokszorosította a képet, így több példány készült, mint amennyiről tudhatunk. Erre alapozva, bárkinél lehetett, de Ambrózy báró nem sok emberrel került kontextusba,  hogy esetlegesen megoldható lenne számára szereznie egy fotográfiát.

Első variáció: Tartli zsebéből kicsempészett machináció

"– Különben honnan tudja a valódi nevemet? – kérdezte Cili, szakadatlanul a hóhemvagány rút képét vizslatva.
– Mondjuk úgy, hogy megörököltem a Jenőtől – szólt Totyó, miközben tekintetét lassan körbehordozta a lányokon…"

Az alap feltevés onnan indul ki, hogy Totyó és Tartli ismerhették egymást.

A tabáni kocsmába kerülve Richárd megfigyelést tett, miközben őt is észreveszik. Tartli próbált óvatos lenni, de a báró úr még nála is fondorlatosabbnak bizonyul. Mivel Matolcsy összecsődítette a tabáni hóhemvagányokat, személyes elgondolásom alapján nála is lehetett fénykép. Ez miért is jelentős? Mivel Richárd találkozott Tartlival, akinek a zsebébe csempészett egy kis pénzt. Hogy ebben a pillanatban a báró úr találhatott-e képet Tartli zsebében, kérdéses, viszont ha ennek az eshetőségét nézem, elég magas.

"Ekkor az idegen zsebre vágta a revolverét, és mit sem törődve tovább a kasszafúróval, elindult vissza, a Kereszt tér felé. Közben valami olyat motyogott az orra alá, hogy „Igen, ez ő! Matt Józsi…”, vagy inkább „Matrjóski” – ezt Tartli már nem értette tisztán. Különben is, rettenetesen felbosszantotta magát. A pénzről persze teljesen megfeledkezett – pufogta, miközben belső zsebébe nyúlt, hogy verejtékező homlokát a zsebkendőjével felitassa.
– Jellemző ezekre a mai útonállókra… Ám ekkor ujjai egy ropogós százkoronásba akadtak, amit – ebben teljesen biztos volt – nem ő tett oda. Ámulattal hunyorított a boszorkányos ügyességű idegen után, aki épp beért az egyik gázlámpa alá, és… És a máskor oly szemfüles Tartli bizony csak ekkor vette észre, hogy a fickó bal kabátujja, mely üresen lötyögött, biztostűvel van a szövethez rögzítve."

Második variáció: Emmától kölcsönkéri Ambrózy báró a képet
Emma a Rudnay-gyilkosságok óta magánál tartotta, és a történetben van egy homályos rész, ahol Richárd a segítségét kéri. Ekkor Emma könnyű szerrel megválhatott a fotográfiától, mivel utána senki nem hozta fel, mi lett valójában az ő példányával. Ahogyan a fentebb olvasható idézet is mutatja, meg is látogatta a báró Bissingent, de helyette Matolcsyt kérte számon. Persze, ezután nem maradt el a dolog, Bissingennek is megmutatja a képet, így végig volt nála egy példány.

"Ezzel a belső zsebébe nyúlt, és egy négyrét hajtogatott papírlapot húzott elő. Azonnal megismertem a hirdetményt, aminek egyik példányát Totyó lakásán találtuk meg. Bissingen gróf őszinte érdeklődéssel vette kézbe és hajtogatta szét a bizonyítékot, majd szivarzsebéből monoklit vett elő, hogy aztán a kerek lencsén át értetlen csodálkozással vizslassa a fotográfiát."

Plusz egy abszurd feltételezés is eszembe jutott, ez pedig kapcsolódik a Nász és téboly jelenetéhez, ahol azt találta ki Richárd, hogy egy iratból készített másolatot. Persze, ez blöff volt, mondta is, hogy hosszú idő lett volna készíteni róla, viszont az jóval régebben történt, ráadásul az Ármány és kézfogó idejében temérdek ideje lehetett rá, mivel ha hazatért, legtöbb időt a laborban töltötte. (ezt az elméletem nem is veszem konkrétumnak, így ne is kezeljük variációként)

"Ambrózy báró az utcán töltött éjszaka után alig tartózkodott a villában. Minden borús, esős reggelen korán kelt, a fogaskerekű állomásánál kocsira ült, és aztán úgy elnyelette magát az alattunk terebélyesedő nagyvárossal, miként bibliai Jónás a cettel. Éjszakára ugyan mindig hazatért, ám beszélni senki nem tudott, mivel egyenest a szobájába, vagy épp az ördögajtós laborba ment és bezárkózott. Még az ezer koronát sem tudtam neki visszaadni, pedig igencsak nyugtalanított az a rengeteg pénz, amiről – úgy tűnt – Richárd teljesen megfeledkezett."

2, A Pilisy-ház csatája, Ambrózy feltételezései

A csata kirobbanásának előzményei, sejtései Richárdnak nagyon is beigazolódtak. Miközben konkrétan soha senki nem talál rá éppen, mikor szükségük lenne rá, ő mégis mindenkiről mindent tud és friss információkkal van ellátva. Talán ez is menti meg sokszor, vagy épp, mint a Pilisy-ház elleni támadás esetében, előrelátóan fel tud készülni a fenn álló veszélyre.

"– Az odakint fürkésző detektívek által összegyűjtött nyomok alapján megállapítható, hogy éjjel négy óra tájt hozzávetőleg húsz ismeretlen hatolt be a házba, méghozzá a cselédkapu felől. A zár ép, tehát volt köztük egy képzett srenker, vagy valaki az ittlakók közül összejátszott velük és beengedte őket."

Egyéb fejlemények és titkok a kötet történetét illetően:

Gréta szerepét fontosnak tartom, mivel ekkor barátkozik meg a Hül-lányokkal, aminek később jelentősége lehet. (a leendő hatodik rész esetében várom majd a szereplését)

Richárd indoktalan titokzatoskodása és idegeskedése kialakít egy se veled, se nélküled nyomozást, mivel a zárkózottsága ellenére tanítványává fogadja Milit. Folyamatosan érződik a történetben, hogy Mili és Richárd nem bízik egymásban, Richárd akarja vezetni az eset kibogozását, erre a Hangay lányok megmakacsolva magukat saját nyomozásba fognak. Ezek a bonyodalmak csak fokozzák az olvasóban az izgalmat, de ha racionálisan tekintjük a szereplők mögöttes indítékait, máshogyan láthatjuk a három főszereplőnk, mint egy egyszerűnek tűnő szerelmi háromszögben.

Mili érzelmei előtérbe kerülnek, az ő élete most kezdődik igazán, a felnőtté válás problémáival küzd, az első szerelem érzését kóstolgatja, de mindezek a kiszemeltet hidegen hagyják, vagy úgy tesz, mintha észre se venné.

"– Ennek feltétele van. Tengernyi ármányon, jó és rossz szándékú megtévesztésen át vezet az út egymáshoz, de találkozni csak akkor fogtok, ha te, Keszkenő… Igen, ha te képes leszel végleg lemondani arról, ami sosem volt tiéd."

Emma a biztonságot és a nyugalmat keresi, és ha ehhez a báró segítsége kell, ő gondolkodás nélkül elfogadja a felajánlást. Néha Richárdon érződik, hogy túlzóan is félti a lányt - ennek okait a Nász és tébolyban lelhetjük meg -, de Emma nem győzi nyugtatni, hogy fiatal nőként már képes megvédeni önmagát. Maga az élethelyzetei nevelték fel, így kevés emberben bízik meg, de akiben igen, azok rá is számíthatnak feltétlenül.

"– Vagyis arról, hogy helyettem Mili fog meghalni? – úgy tűnt, Emma mindjárt képen teremti a bárót, aki viszont továbbra is tökéletesen nyugodt maradt.
– Higgye el nekem – mondta csendesen a férfi –, ha módomban áll, ezt az életem árán is megakadályozom."

Richárd mélyebben szunnyadó érzelmei leginkább a Nász és tébolyban lesznek nyíltabbak, de az indulatai, a félelmei már ebben a történetrészben kezdenek megnyilvánulni. félti mindkét Hangay lányt, de mindkettőt más okból kifolyólag.

"– A látszólagos logikátlanság gyakorta nagyon is jól kimódolt szándékot takar. – Richárd nyugodt hangja már-már kioktató volt, miként bizonyára annak is szánta."

Lezárásnak hirtelenjében nem is tudom, mit írjak, talán azt, hogy hiába ismerem már a történetet, és valahányszor újra olvasom a sorozat köteteit, mindig tartogatnak számomra meglepetéseket.