2020. február 27.

Jo Nesbø: Kés (Harry Hole 12.)

Izgatottan vártam Harry Hole folytatását, és nem is kellett sokat várnom rá. Ismételten meghökkentett.

Fülszöveg:

Harry Hole nincs jó bőrben. Élete minden szempontból kudarcba fulladt, ismét iszik, a főiskolai állásából is szélnek eresztették. Ugyan esélyt kapott az újrakezdésre az oslói rendőrség döglött aktákkal foglalkozó osztályán, de másra sem vágyik, mint hogy azokban az ügyekben nyomozzon, amelyek gyanúja szerint Svein Finnéhez, a sorozatos erőszaktevőhöz és gyilkoshoz köthetők, akit ő juttatott rács mögé.
Amikor Harry egy részeg éjszakán bekövetkezett filmszakadás után reggel felébred, a keze és a ruhája csupa vér. Ez jelenti a kezdetét annak a rémálomnak, ami még rá vár, és amihez foghatót elképzelni sem tudott volna.
***

Harry Hole ebben a kötetben is játszik az érzékeivel, miközben feszegeti a képességeit és az ismerősei idegeit.

Ami a leginkább sokkolt, az nem más, hogy már a kötet elején túl kell esnünk azon a gyilkosságon, ahol tuti, hogy olyan embert veszítünk el, akit megkedveltünk.

Ebben a kötetben megölik Rakelt, Harry Hole feleségét, aminek kapcsán több felvetés is születik. Aki megtehette volna, van alibije, és aki nem tette volna meg, annak semmi nincs a védelmére. A nyomozót kivonták a keresésből, de a saját szakállára kíméletlenül megkeresik az összes ellenségét. Sötét, drámai, sok homály fedi a történetet.

Nesbø ismét egy fondorlatos ügyet kerekített, aminek nagyon jó lett a vége, végig izgulhattunk Harryért, akiről sejthetjük, hogy mindvégig ártatlannak kellene lennie.
A Vámpirista ügy (Szomjúság) utolsó kirakós darabjai is előkerülnek, bizonyítva, hogy Harry jobb ember valójában, mint amilyennek mutatja magát.

Katrine Bratt támogatása olyan szintű, hogy meg sem lepődtem, hogy az előzmények tudata nélkül is kiderül, több van Harryvel köztük, mint arra elsőre gondoltam volna. Pont emiatt szeretném az előzményeket is elolvasni minél hamarabb.

Harry szélsőséges viselkedése, a boldogságból lecsúszva az alkohol útján át egészen az öngyilkos hajlamig mindent megmutat az olvasóknak. Ráadásul ismételten lezáratlan történettel állunk szemben, így folyamatos érdeklődést fenntart a történet, és várhatjuk, hogy mi fog a különc nyomozónkkal történni.

Nyomozásügyileg megint egy érdekes kötetet kaptunk, az utolsó pillanatig nem volt semmi biztos, és meglepett az igazi gyilkos kiléte, miközben Harry másokkal szövetkezve egy régi ellenségét is képes volt sokadik alkalommal és végül legyőzni.