Szóval, ismét csúszik az Ambrózy segédkönyves bejegyzésem, immáron majdnem két éve, de most koncentráljunk arra a könyvre, ami Ambrózy báró atyját „megihlette” és az a hercegnő, akit példaképként szövött bele az általunk kedvelt sorozatba, mint Agáta mama. (Na, ilyen hosszú felvezetőt se várjatok többet tőlem, de ez most ide kellett.)
Fülszöveg:
A társadalom
legmagasabb régióiban, a nagyúri pompa és luxus körülményei közt zajlik, és egy
olyan társadalmi réteg – a magyar arisztokrácia – életmódjába, szokásaiba enged
bepillantást, amely immár közel fél évszázada letűnt történelmünk színpadáról.
Ilyen értelemben tehát izgalmas tudósítás a múlt eddig föltérképezetlen
tájékáról, fontos adalék a minél teljesebb nemzeti önismerethez. De nem
mindennapi fordulataiban sem:
Odescalchi Eugénie hercegnő hosszú élete során (még a múlt században született
és a 80-as évek derekán halt meg), olyan utat járt be, melyben az emberi sors
forgandóságának antik-tragikus felfogása ölthetne testet: ez az út a császári
udvar és a főúri kastélyok mesebeli világától a nincstelenség (a fűtetlen szoba
és a krumpliföldeken böngészett ennivaló), keserves valóságáig vezetett, mégsem
pesszimizmust sugall, hanem az emberi tartás és méltóság megőrzésének fölemelő
tanulságát. Ezért érdemes rá Odescalchi hercegnő, hogy élete ne merüljön
feledésbe, írása ne maradjon olvasatlanul.
***
Ez az életrajzi regény sem tűnt elsőre száraznak, a szoros tördelés volt inkább az, ami hátráltatott, és szinte kétszeres mennyiségű szöveget érzékeltem az amúgy nem hosszú, négyszáz oldalas kötetben. Az életrajzi regényeket szeretem, hiszen ez adja meg az elmesélt korszak varázsát, ők azok az emberek, akik hiteles forrásként lépnek elő a történelem egyik szeletéből. Mondhatni adatközlő formációban gyűjtögetem össze ezeket a köteteket az elmúlt évben, és nem volt számomra kétséges, hogy Odesclalchi hercegnő valamit adni fog számomra a történetével.
Egy nő meséli el az életét, aki nemesként a monarchiába született, de megélte az összes letűnt korszakot. Különlegessége, hogy olasz felmenőkkel került be a monarchia népének forgatagába, és magyar nyelvterületen letelepedve, magyar nemeshez feleségül menve több lábon megállta a helyét. Legalább öt nyelvet tanult meg, amit kamatoztatott is, és a gyerekeit is ebben a nyitott szellemben nevelte.
Történelmi szempontból a huszadik század java részét megélve mesélt mindkét világháborúról, a két háború közti időről, a válságos magyar időszaktól, trianoni határmódosítások utáni élet nehézségeiről, de gyerekkorából és fiatal lánykorából emlékezett még a fényűző felsőosztály báljaira, vadászataira. Korhű nyelvű, ahol kell, az adott nyelven írja le a kifejezéseket.
Különlegesség is került bele, mert középkorúként világkörüli útra ment rokonaival, így a világlátott asszony kifejezés is illik rá. Sokat mesél ezekről a benyomásokról, élményeiről, de közben nem feledkezik meg a hazájáról, a családjáról. A család nagyon szerteágazóan élt, ez által három részre osztotta a kötetet: Erdély, Pozsony, gyerekkorától egészen a házasságáig, Lovrin, ahol a gyerekeit nevelte fel, és Szécsény a háború és a trianoni kiegyezés után. Leginkább a férje családjához ragaszkodott és a ma már Romániához tartozó Lovrint tartotta otthonának.
Kevés magánéleti dolgot osztott meg a kötetben, bár ez annak tudható, hogy javarészt a férje munkája legtöbbször a fővárosba szólította, de annál többet ír a gyerekeiről és a hozzájuk kötött aggodalmairól. Idősebb korukra a házaspár több időt tölthettek együtt, és szó sem volt holmi rideg kapcsolatról, mivel az akkori korszakhoz mérten (utolsó békeévek) a ritkának mondható szerelmi házasságkötés jött náluk létre.
Tettei, határozott jelleme leginkább a Szécsénybe letelepülés után vehető rajta észre és érett nőként, megélve két háborút kemény kézzel lépett fel, ha meg kellett védenie a családját. Férjével nem emigráltak, nem rettentek el a folyamatosan változó ideológiai, politikai változásoktól, és mindig igyekeztek semlegesnek tűnni, és nem csak magukat, hanem a személyzetüket, a velük élő embereket is támogatták, ahogyan az erejükből kitelt. Három gyerekükből egy a háborúban lelte halálát, de sosem csüggedt el és kitartott férje utolsó napjain is.
Talán az olvasók is találnak az elmesélőben szimpátiát, vagy egyetértenek a döntéseiben, és aki kicsit is érdeklődik a huszadik század azon dolgairól, amiről talán nem sokan mesélnek, azoknak csak ajánlani tudom ezt a kötetet.
Ráadásul a kötet közepére képeket helyzetek el, ezzel is még közelebb hozza az olvasót a történethez.