2020. június 28.

Schildkröte öt éves lett…

…és ugyanúgy megmondja, hogy mindez miért nem meglepő

Sejtettem, hogy idáig jutok? Ha minden nem is volt tiszta a részemről, azt az egyet tudtam, hogy ezt megélem.

Megtekintésszám esetén nem voltak elképzeléseim, illetve az sem, hány embert, bloggert vagy épp írót ismerhettem meg ez által. És még a beauty bloggereket irigyeltem… A könyves szférában sok lehetőséget láttam, főként az elmúlt két évben, mert sok, különböző témájú kötet került a kezembe. Emiatt sok érdekességet fedeztem fel. Blog nélkül biztosan nem lett volna Instagramom vagy Facebook oldalam, így ezeknek a kezelését megtanulni új feladat volt.

Schwester szerint mindenki várja az első éves évfordulót és ünnepelni szeretné, valahogy én mindig erre az öt évesre váltam. Viszont, most ezt megélve, és mellőzve az aktuális helyzeteket, valamiért már a tíz éves évfordulót várom. Ehhez viszont nem csak nagy álmok kellenek, hanem újabb ötletek és azok véghezvitele. Közben változnak dolgok, körülmények, szinte évről évre, és a blog esetében is vannak új tervek, ötletek. Ennek kivitelezésére a következő évet rászánom. Ez az előző, már kialakult rovatokat nem befolyásolja. Ha valami fejlemény, eredmény születik, minden bizonnyal megosztom Veletek a kávészünet bejegyzésekben.

Statisztika terén, lassacskán de annál nagyobb lelkesedéssel halad a blog a 100.000 megtekintéshez. Amiért nem tudok eléggé hálás lenni, így itten is köszönetet mondok minden lelkes Sültkörtének.