2020. február 27.

Tutsek Anna: Cilike búcsúja (Cilike 7.)

Majdnem tíz év után eljutottam az első kötettől a hetedikig, ahol először megismerhettük azt a Cilikét, aki rövid szoknyásként a hosszú szoknyára vágyott, egészen addig, míg már nagymamaként az unokájának próbál segíteni, hogy mihamarabb kilépjen Sárika a bakfiskorszakából.

Fülszöveg:

Az egykor és ma is népszerű „Cilike”-sorozat zárókötetét tartja kezében az olvasó. A kedves, vidám, mulatságos baleseteiről, kalandjairól ismert Cilike most már nagymama. Megöregedett, túl van az élet sok szép és sok nehéz, néha bizony tragikus eseményén. Régi jókedve, vidámsága ma is jellemzi, de a régi, bohókás Cilike azért már a múlté. Most unokáin a sor, s elsősorban Sárikán, a legfiatalabb unokán, aki szerelmes, de a Cilike-történetek hagyományai szerint valami közbejön… Ott van azonban Cilike-nagymama, s bölcsessége segít túljutni az akadályokon… S Zsuzsikának, a másik unokának megszületik a kislánya, akit Cilikének hívnak, s aki már egészen kicsinek éppen olyan, mint a nagymama volt fiatalkorában…
***

A sorozat utolsó része is tartogat vicces jeleneteket, mint Cili unokájának, Sárinak a férjhez menetele.
Cilike végül képes megváltozni, segíteni a kétségbeesett unokáján és fáradhatatlanul ténykedik.

A kötet hasonló felépítésű az első kötetekhez, rövid fejezetekkel elválasztott, folytonos történet, ahol ismételten kitért Tutsek a békebeli időszak társadalmi formáihoz, elvárásaihoz.

Talán ez lett a legleplezetlenebb, hiteles leírása a akkori családmodellekről, illetve, hogy mennyi elvárást támasztottak a fiatal feleségekkel szemben. Anyósproblémák, a hirtelen jött házasság összeszokási konfliktusai, háztartásvezetés, fiatal asszonyi aggodalmak.

Kicsit lehangolóbb lehet a többi részhez képest, mivel itt már nem csak a boldogságot keresik a fiatalok, hanem az idősebb korosztály is a megnyugvást, a pihenést.

A két generáció nehezen értheti meg egymást és célja a könyvnek feltárni a konfliktusok ellenszerét.