Tizenévesek nyavalyái, ahol a legrosszabb dolog a kiközösítés
Mond, milyen nem elfogadottnak lenni? Vagy kirekesztettnek?
Talán csak szimplán nem tartanak normálisnak? Mi lesz később?
Sok minden történt. Ami megtörtént, azt felnőtt korunkban is
magunkkal cipeljük ha akarjuk, ha nem. Lehet-e egy kizártból teljes értékű
felnőtt? Lehet-e tanulság benne?
Lehet, nincs kizárva. A gyerekek, főleg a tizenéveseknek
egyik mozgatórugója, hogy azzal barátkozunk, aki hasonló véleménnyel van
ugyanazon téma iránt.
Aki ellene van a véleményének, azt kiközösíti, az
extrovertáltabb bandavezér típusok akár a nyílt vagy burkolt erőszakig is folyamodnak,
hogy végleg elmenjen az illető a közelükből. A másik a nyilvános
megszégyenítés. Bármi, ami a többieknek tetszik de gyenge pontja a kizárt
félnek.
Mi lesz ezekkel a gyerekekkel?
Barátja ha nem is lesz, de később tudni fogja, hogy kikre
számíthat, később kivel alakíthat ki akár örökre szóló barátságot. Lehet, hogy
nem lesznek jó jegyei, vagy éppen fordítva, hogy ő fog kiemelkedni a
közösségben, hogy jobban meg legyen védve. A lényeg a menekülés.
A tizenévesek lelki világa összetettebb, mint a londoni
metróhálózat, viccből írhatnám is, hogy sértődékenyek, mindenbe belekötnek és
öröm nekik látni más szenvedését.
A kirekesztettnek első jó tulajdonsága talán későbbiekben
nagyon hasznos lehet, hogy végleg egyedül oldja meg a problémáit. Így
elméletben hamarabb fog önállósulni, mint akik folyton társaságba verődve
egymásra támaszkodva várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön.
Szomorú dolog a kirekesztettség, de nem tagadom, hogy vannak
előnyei. Mivel a felnőtt világban a társadalom sem kegyes; sőt még rosszabb; már kevesebb gondot jelenthetnek a kényes szituációk, hiszen már régóta ismeri
az elnyomást, a láthatatlanságot.
Jobb emberismerők. Ők azok, akik sok embert megfigyelnek
kívül állóként, sőt láthatják a közösségében kialakult csoportok összetételét,
vezetőiket, láthatják a csoport belső problémáit, még akkor is ha nagyon semmit
nem tud a csoportról.