2016. május 30.

Inu to Hasami wa Tsukaiyou (Dog & Scissors)

Könyvek és reinkarnáció vígjáték elegyében


Az első pár percben még azt hinné az ember, hogy ez egy káosszal állunk szembe  és semmi értelme a történetnek. Aztán minden fordul egyet és világosabb lesz a napnál is, mivel állunk szemben végül pedig csak hátra kell dőlni a székben és élvezni a kikapcsolódást. 
Könyvmolyoknak alap lehet, vígjáték kedvelőknek kihagyhatatlan.


Harumi Kazuhito egy könyvmoly tizenéves, aki alig várja, hogy kedvelt írója, Shinobu Akiyama kiadja az utolsó kötetét a könyvsorozatának. A sor iróniája, hogy egy kávézóban olvasott, miközben egy rabló betért a kávézóba és lopni akart. 
Túszként akarta felhasználni Harumit és az eggyel mögötte ülő fiatal nőt. A nő a kényszerítésre nem volt hajlandó felállni, mivel bele volt temetkezve az írásba. 
A rabló ezért le akarta lőni a nőt, erre Harumi elé állt és így őt találta fejbe a golyó.

Ha valaki azt hiszi, hogy a halállal minden véget érhet, az nagyot fog csalódni, mert ebben a történetben a halál lesz mindennek a kezdete. Harumi csalódott volt lelkileg és összetört, hogy a hőn áhított utolsó kötetet nem olvashatta el az életében. Az ájulása után felébredve ráeszmélt, hogy ő még él. Csak kutyaként. Viszont a könyvolvasási szenvedélye kicsit sem apadt miközben istenített írónőjéért nyüszített.

Ekkor betér nagy méreggel az a nő, akit megmentett a kávézóban, és ez a nő hazavitte őt. Ekkor közli vele a nő, hogy hallja a hangját, így minden szavát érti a már kutyaként újjászületett Haruminak. Harumi teljesen el van ragadtatva a nő könyvgyűjteményén, mikor közli vele a nő, hogy a többségét ő írta. Igen, a nő nem más mint Shinobu Akiyama, aki a könyvsorozatot írta.


Ezután már nagyon is benne vagyunk a vígjátékban, Harumi és Akiyama életébe kóstolhatunk bele. Gyilkossági esetekbe bonyolódnak, próbálják megírni az utolsó kötetet és rivalizálnak a többi könyvíróval.