Mi folyik itt… Kávészünet #102

Csak nekem totál abszurd, hogy amint eljutottam a századik kávészünetig, tényleg megváltozott minden? De aki a következő világháborúra készült lelkileg, az most nyugisan hátra dőlhet, remélhetőleg otthon, és apróságokon sem tudja felhúzni magát. Bezzeg Schildkröte…

Biztos harapós kedvem volt, és épp nem kaptam köhögő rohamot, mikor a postára megszokottan mentem, és mivel csak kísérő voltam, kiment a fejemből, hogy csak egy ember mehet be intézkedni. Mivel egyre jobb idő van, a kedvem is kezd jobb hangulatba jönni, lelki megpróbáltatásul egy gyógyszertáras vásárlásra szántam magam. Az már megszokott, hogy le van fosztva a pult, de a recepteseknek a gyógyszerek halomban állnak, de mikor egy egyszerű fájdalomcsillapítót sem kaphattam, az csak addig volt nonsense, míg közölték, hogy a receptesek vannak elsőbbségben és szerezzek receptet, akkor adnak. (MIVAN?) Köztudott, hogy elég érzékeny torkom van, és ha begyullad egy ilyen szeszélyes időszakban, akkor ott nem lesz kegyelem még a háziorvosom részéről sem, ezt tudom. Pénzügyileg meg nem én járok rosszul, mivel az antibiotikum receptre olcsóbb, mint a fájdalomcsillapító, amit vásároltam volna vészesetre. Ez volt az a pont, mikor úgy voltam, hogy tényleg bemegyek a városba…

Na, még haza sem értem, máris jöttek, hogy senki sehova nem fog itt önkényesen mászkálni és délutánra megkaptuk a munkára szóló igazolásaink. Ha meg délben kezdenék dolgozni, akkor majd megyek a „reggelimért” az ügyelet közben, mert rájöttem, hogy a munkakörömből adódóan olyan előnyöm és „szabad” mozgásom van, hogy ha kidőlnék, akkor is mennem kellene valahova. – Lássátok meg a lehetőségeket, gondolok itt az idősebbeknek a bevásárlásban segédkezésben. Kíváncsi leszek, így milyen lesz a következő hét, illetve mit mondhatnak a közcsatornák a tévében, és ebből mit fognak fel az öregek. Vagy most igazán bejöhetne az, hogy minden nap ugyanakkor kelek, mert kilenc előtt muszáj lesz kaját szerezni, ha dolgoznom kell menni. – totálisan pozitívan veszem a dolgot, talán azért is, mert nekem semmi változás nem lesz.

Viszont arra sem maradt kedvem és affinitásom, hogy könyvértékelőket firkantsak. (Tegyük hozzá, az EzoPara harmadik kötetét nyúzom még mindig, és nem döntöttem el, hogy egyben vagy külön szeretnék egy bejegyzést a sorozatról… Talán tényleg egyben kellene, ésszerűbb.)

Ha már könyvek… nem bírtam ki, hogy amint megérkezett a Napernyő protektorátus utolsó kötete, a táncpróbám után meg is rendeltem egy hónapja, így elsők között vehettem át. Következő alkalom volt az Outlander hatodik kötetének első része, azt is megrendeltem, arra még várnom kell. Ha pedig az így érkező négy kötet nem lenne elég, a könyvmolyképző raktárvásárán is vettem „pár” könyvet. Van, akik már nagyjából tudják, mit vettem, (molyosok az összes könyvet, mert várólistáztam) a többieknek legyen meglepetés, megint mire adtam ki pénzt, itt a világvége hangulat kellős közepén.

Tegnap Borka is felajánlotta pár könyvét e-book formátumban, így abból is kettő érdekel, a közeljövőben, de úgy tűnik, majd rá kell írnom privátban. – Innen is írom neki szánva, hogy ha már nincs könyvfesztivál, és nem tudtam volna dönteni, melyik könyvére csapjak le, akkor most érdeklődve nyitott vagyok az elérhető példányokra. Természetesen recenziós példányként kezelve. (Még, hogy ingyen Borka! Ha már blogger vagyok, minimum egy bejegyzés jár tőlem a szórakoztató könyvekhez.)

Molyon röpködnek a kenyérreceptek, én totálisan nem értem, miközben tíz perc alatt össze lehet dobni tejbegrízt (és még a boltban is lestek rám, hogy épp búzadarát szeretnék venni, mert azt még nem fosztották le), szóval, ha nem lesz más, tejet meg búzadarát küldjetek, fene bajlódik fél napokat azzal, hogy kenyeret együnk. (meg amúgy sem vagyunk nagy kenyeresek)

Szóval ezen a héten túlnyomó szerepben olvastam, a hét elején szerdáig minden írást befejeztem, bár addigra jött egy újabb lehetőség, így csütörtökön neki is fogtam a Vágymágusokhoz írni egy fanfiction írást. Elsőre nehéz feladatnak tűnt, de mivel olvastam, kedveltem és várom a folytatását, így nem is csodálkozom, hogy egy oldalnyi írással már kész is vagyok. Legalább három oldalasra terveztem, van még egy hónapom elkészülni, és őszintén maga a kihívás, a feladat teljesítése jobban izgat és hajt, mint a nyeremények. (bár egy vágymágusos könyvjelző azért csábít… de ahhoz oda kell tennem magam) Nem tudom, hogy az On Sai csoportban mennyire aktívak írás szempontjából, meg eleve On Sai is fanfictionnal kezdte az írást, így komolyan veszem a feladatot. Meg, ha sikerülne? Talán új ismeretségek is felbukkanhatnak.

Ahhoz képest, hogy már az elején be kellett volna írnom, hogy semmi rendkívüli nincs és még a macskák is eltűnnek a jó időre való tekintettel, majdnem másfél oldalt összeírni most haladásnak nézhető.