Ennek a bejegyzésnek vagy két hónappal ezelőtt meg kellett volna születnie, de a trilógiát okkal nem folytattam eddig, mivel már tűkön ülve vártam az új Ambrózy kötetet, és nem akartam volna emiatt félbehagyni egy másik imádott kötetet. Rizsázásnak vége, lássuk, mit tartogat számunkra Monyákos Tuba.
Fülszöveg:
Gergő és az
álomfogók története lezárult – Monyákos Tubáé azonban csak most kezdődik el!
Mit tegyen a lidérc, ha az igázgatására bízott intézetbe egy csúf napon
beutalják a varázstörténelem eddigi legveszedelmesebb bűnözőjét? Mit tegyen, ha
ez az elvetemült alak csupán 15 éves, és ráadásul éber, azaz látszólag
tökéletesen varázstalan ember? Kínos helyzet, különösen, mivel az Igázóba –
Igencsak Gondverte Álomlények Zártosztályi Óvhelye, mely valójában egyszerre
börtön és nevelőintézet – eleddig még egyszer sem utaltak be embergyereket. A
komor falak között akadnak zsebtolvaj lidércek, álomcsempész gnómok, csalásért
leültetett mit-mit-kék, s ez így is van rendjén. Monyákos Tuba, a bölcs
főigázgató látszólag lehetetlenre vállalkozik, mikor az elvetemült
embergyereket a gondjaiba veszi. Módszere különös és szokatlan: úgy dönt, hogy
elmeséli neki élete történetét – hátha az éber kölyök okul belőle.
***
Ismét mesés történetbe révülhettem vissza, ráadásul a kedvenccé vált lidércünk, Monyákos Tuba szemszögéből. Kicsi krimi is belekerült az amúgy hamisíthatatlan ifjúsági regénybe, ami ráadásul egy Roxforthoz hasonló bennlakásos iskolai környezetet elevenít fel. Apró hasonlóság, főként azoknak, akik a Gergő regényeket is a Harry Potter másolatként emlegetik, sőt, azoknak tudom mondani, hogy ebben a kötetben a jelenetek több összefüggést adnak erre a megítélésre, mint a teljes Gergő-regények összességében.
Nem szükséges ismerni hozzá a Gergő-regényeket, önálló kötetként is megállja a helyét, függetlenül, hogy egy mellékkötetről, ráadásul egy mellék-trilógia első kötetéről beszélhetünk. Monyákos Tuba egy eléggé kiismerhetetlen karakterként lophatta be magát az olvasók szívébe, de ez a trilógia reményeim szerint még közelebb hoz engem a kis lidércünkhöz.
A története elsősorban tanítani szeretné olvasóit, és rámutatni, hogy tizenévesen mindenki képes hibázni, még akaratlanul is, vagy éppen akkor, mikor szeretne valami jót cselekedni. Vezető hajlamát kiélve megmutatja, milyen felelősnek kell lennie, nem csak önmagáért kiállva, hanem másokért is. A történet kezdetén már az IGÁZÓ igázgatójaként mutatkozik be, és bölcsessége, türelme mutatkozik meg ebben a kötetben.
A Gergő regényeknél főként segítő volt a bajban a főszereplők mellett, így tudását, tapasztalatát nem tudta igazán kamatoztatni a sorozatban, de végre a trilógiában kifejtésre kerülnek azok a történetek, amik a sanyarú sorsát mutatják be, és miként viszonyul az élethez.
Mindezen
egyvelegek alkotják meg személyiségét, és így ismerhetjük meg igazán. Ha pedig
ez valakinek nem lenne elég, még két történet van a pipamocsok lidércünk tarsolyában.
Személy szerint várom, hogy mihamarabb folytathassam a sorozatot.