2020. október 6.

Szeptemberi olvasmányok (Selyem, Fejvadászok, Zabhegyező)

Üdv Sülkörték, ismét Schildkröte, és ma végre eljutottam oda, hogy mondhatok pár szót a múlt hónap olvasmányairól. Három kötetet hoztam, három különböző zsánerből, egy romantikus történelmi klasszikust, egy skandináv krimit és egy amerikai kötelezőt.

 

Alessandro Baricco: Selyem

Fülszöveg:

A hazájában már elismert írónak számító Baricco számára ez az 1996-ban megjelent könyv hozta el a nagy áttörést, a nemzetközi sikert. A XIX. század második felében játszódó regény főhőse a katonai karrier helyett a kereskedelmi utazó kalandos életét választó Hervé Joncour, akinek eleinte Észak-Afrikába, később pedig Japánba kell utaznia a selyemgyártásra szakosodott városkája megélhetését biztosító selyemhernyópetékért. S hogy miért vállalkozik egy boldog házasságban élő fiatalember ilyen fáradságos és veszélyes útra még azután is, hogy Japán a polgárháború zűrzavarába süllyed? Hervé Joncour kielégíthetetlen vágyától hajtva kel ismét útra, mert egyetlen pillantásával megigézte őt annak a japán nagyúrnak a kedvese, akivel üzletelni szokott. „Mondhatnánk, hogy szerelmi történet. De ha csupán az volna, nem érné meg elmondani” – írta Baricco a Selyemről –, és valóban: ez a finom erotikával átszőtt rövid regény az emberi lét alapkérdéseivel szembesíti az olvasót.

***

Rövid történetet felvázoló regény, ami pár oldalas fejezetekkel mutatja be egy kalandos ember életét. A követ a nagyságát tekintve tartalmas, cselekménydús, és mindkét nem érdeklődését fenntarthatja. Férfias érzelmek kibontakozását mutatja be, miközben egy szokatlan kalandról olvashatunk.
Ez a regény félig francia, félig japán, a köztük egykor virágzó kereskedelem hétköznapjait mutatja be, miközben a magánélet is szerepet játszik.
A kötet lezárása meglepő volt, és a benne található arcpirító levél olyan szerelmi érzelmeket bontakoztat ki, ami a férfi, illetve az életében szereplő nők érzelmeit más szemszögből mutatja be. Az utolsó oldalak szívet melengetőek, talán az érzelmesebb olvasókból könnyeket csalhatnak ki.

 

Jo Nesbø: Fejvadászok

Fülszöveg:

Roger Brown igazán a szerencse fiának tűnik: ő Norvégia legsikeresebb fejvadásza, gyönyörű feleségével egy pompás házban élnek. Ám a luxus életmódot Roger műkincstolvajként igyekszik bebiztosítani, s „mellékállásában” igen ügyesnek bizonyul. Amikor felesége galériájában megismerkedik valakivel – aki egyrészt tökéletes jelölt az egyik általa kínált magas állásra, másrészt a művészettörténet egyik legkeresettebb képének a tulajdonosa – Roger úgy érzi, élete nagy lehetősége köszöntött rá. Készülni kezd eddigi legmerészebb betörésére. Ám a vadászból csakhamar vad lesz, üldözöttje egy rémálomba illő ellenfélnek.

***

Viszonylag rövid krimiről beszélhetünk, egy hamisíthatatlan, megszokott Nesbø stílusban. Izgalmas jelenetek, halálközeli pillanatok nem hiányozhattak a regényből.
Érdekes karakterek kerültek bele, alacsony főszereplő, első számú feleséggel, vagy a simlis barátok, akik képesek a biztonságtechnikai rendszerekkel a lovat alá adni Brown ténykedésének.
A skandináv vidék is tartogat veszélyeket, folytonos menekülést vált ki a főszereplőből a kényes helyzetbe jutása, hihetetlen döntések sorozata pedig az emberi lét erényeinek felülmúlását mutatja be. Hogy végül ez a vadászat mivé fajul és ki lesz a győztes, azt nem éppen azok fogják eldönteni, akik részt vesznek a játszmában.

 

J. D. Salinger: Zabhegyező

Fülszöveg:

A regény főhőse Holden Caulfield 17 éves amerikai gimnazista, akit éppen a negyedik iskolából rúgtak ki. A cselekmény egy meg nem értett, a társadalmi konvenciókat befogadni és gyakorolni képtelen s ezért mindenünnen kitaszított kamasz fiú háromnapos kálváriája. Holden első személyben mondja el a kicsapása utáni három napjának történetét, melyet New Yorkban éjszakai mulatóhelyeken, kétes hírű szállodában s az utcán tölt el. Közben mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazug embereket talál. Az egyetlen élőlény, akivel őszintén beszélhet, s aki talán meg is érti valamennyire, titokban felkeresett tízéves kishúga. De ő sem tud segíteni: Holden a történteket egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el.

Salinger regénye nemcsak a kamaszlélek kitűnő, hiteles rajza, hanem a társadalmi konformizmus ellen lázadó ember kudarcának is szimbóluma.

***

Kikapcsolódó, szórakoztató mű, amit konkrétan a fülszöveg nem sugall annak, aki kézbe veszi ezt a kötetet. Főszereplőnk, aki elmeséli a vele megtörténteket, egy tipikus kamasz fiú, ez által az amerikai szlengek nem hiányoznak a korhoz illő nyelvezettel a történetből.
A pszichikai mögöttes tartalom még izgalmasabbá teheti az olvasónak a regényt, és úgy vélem személy szerint, hogy okkal került fel az amerikai kötelező olvasmányok listájára.
Módos szülők, családi háttér, megfelelési kényszer elleni lázadás, iskolából kicsapás mind ellentétei egymásnak. Társadalmi kérdéseket is feszegetnek, mindarról, ami egy tizenévest foglalkoztat. Tartalmas napokat ír le, és a kötet rövidsége ellenére szívesen olvastam volna tovább a történetet.