2021. április 5.

Animesorozat: Classroom☆Crisis

Eredeti cím: クラスルームクライシス

13 rész, 2015 nyári szezon

Műfaj, téma:

iskolai, sci-fi, slice of life, vígjáték, barátság, diák(lány), iskolai egyenruha, jövő, középiskola, másik bolygó, munkahely, politika, repülés, tanár(nő), testvérek, testvérharc, űrutazás/űrhajó, üzletember/üzletasszony

Összefoglaló:

A távoli jövőben Japán egy új, Negyedik Tokió névre keresztelt prefektúrát hozott létre a kolonizált Marson. Ezen belül található Kirishina városa, egy teljesen önálló közigazgatási terület, ami a Kirishina mamutvállalat irányítása alatt áll. A vállalat egy saját magánakadémiát is működtet a területén, ahová a jövő mérnökeit gyűjtik össze. Az iskola összes osztálya közül a legkülönlegesebb az A-TEC, amelynek tanulói nappal az általános tanulmányaikat folytatják, órák után pedig részt vesznek a vállalat fejlesztési projektjeiben.

A történet kezdetén egy új diák érkezik az osztályba, akit már a Marsra tartó úton elrabolnak. Az A-TEC azonnal mentőakciót szervez a kiszabadítására, végül azonban az új srác, Kiryuu Nagisa több problémát jelent majd az osztály számára, mint korábban bárki.

***

A futurisztikus sorozat kellemesen meglepett, mivel elsőre az érdeklődők egy könnyed, szórakoztató iskolai sorozatnak hihetik az animét.

A történet háttere viszont ennél komolyabb és a felnőtt nézőket is lekötheti mind a tizenhárom rész, mivel nem a diákok mindennapi élete a központi eleme a történetnek.

A Kirishina vállalat japános üzletvezetésébe nyerhetünk betekintést, ahol egy leendő örökös alig tizenhét évesként próbál felkerülni a ranglétra tetejére, és az idősebb testvéreinek hibáit felfedni és ez által letaszítani őket a helyükről. Az ötletadó mérnökök, akik a fejlesztésekre fókuszálnak, konfliktusba kerülnek a pénzorientált üzletemberekkel, akik csak a hasznot lesik a vállalatban és az akadémiában.

Kicsit felnőtteknek szóló történetnek tűnik, mikor Nagisa lavíroz a hazugságok tengerében, míg az akadémiai élet is megelevenedik, mikor tizenévesként belép a tanterembe.

A szereplők mondhatni egytől egyig szerethetőek, nem volt olyan szereplő az iskolai csoportban, vagy a főbb szereplők között, aki negatív karakter lett volna, még akkor sem, ha Nagisa próbál egy rosszfiús, kemény karaktert alakítani, de az osztálytársai próbálják felfedni az igazi énét, amiről a végén megtudhatjuk, hogy nem éppen ő az, akinek valójában központban kellene szerepelnie.

A történet utolsó két-három része meghökkentő lett, és váratlan fordulattal tartotta fenn az érdeklődésem. A történet sci-fi jellege tetszetős, kicsit kalandossá teszi, nem akciódús, ellenben vígjátéknak sem utolsó a sorozat.