Az Ambrózy báró esetei könyvsorozat mellékszereplőinek boncolgatásán túl úgy véltem, most ismét parkoló pályára kell tennem téma híján a blogot, viszont vannak dolgok, amiktől kicsit sem fogok nyugodni, míg nem írom le őket. A pozitívumokkal kezdem, mint, hogy a próbák száma csökkent, sőt mint nyári szünidő nem kötelezem magam a részvételre, így a hónap elejére két könyvet sikerült befejeznem.
Introvertált
problémákkal küzdök jelenleg, mivel több olyan személy is van az életemben,
akik nehezen tudják megérteni, hogy a pihenés, a lelki feltöltődés nekem
teljesen mást jelent, mint az extrovertált, nyitott személyeknek. Ahogyan
Schwester is említette, a magány, a csend és a nyugalom egy introvertáltnak a
főbb töltekező ereje, de ha ezt nem kapja meg, néha energiavámpírként képes
önzően kisajátítani minden szabad percet. Míg többet lehettem a szüleimnél, a
magam kis kuckójában volt erőm, energiám a hétvégéket programokra szentelni,
családi összejöveteleken részt venni, addig az együttélés, a munkahelyváltással
járó izgatottság mind tett rá egy lapáttal, hogy kezdtem egyre fáradtabban és
kimerültebben érezni magam.
Erre
jött a három hétig tartó extrém korán kelés, és a négy órára
bejárás dolgozni, és hiába volt ott a teljes délután, kicsit sem tudtam
pihenni, így nem egy hétvégém alakult végül úgy, hogy a fél napokat inkább
végig aludtam. Amúgy teszem hozzá, élvezetes volt a korán keléssel járó üres
utakon biciklizés, a kicsit hűvösebb időben dolgozás és a legelső napsugarak
egyszerűen derűt hoztak számomra, főként, hogy délben mentünk haza, így a
teljes délutánunk szabad lett.
Viszont
az eddig általam csak olvasott családi összefogás, amivel szembesülök a párom
által sokszor értetlenül állok, és nehéz olyan személyként beleélnem magam,
akinek a saját családján belül is szabad kezet adtak és nem sok program volt
megkötve. A lényeg, hogy sok és hosszas beszélgetés történt az elmúlt hetekben,
ami számomra teljesen pozitívan hatott, és a legfőbb cél lett az, hogy
kompromisszumokra jussunk, és mindenkinek jó legyen.
Vannak
más koncepciók is, amiket észrevettem és próbáltam a miérteket megérteni,
amihez ráadásul nagy segítségemre volt Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című
kötete, amire én csak úgy hivatkoztam az olvasás kezdetén, hogy hatalmas pofon,
de valamelyest egyfajta magyarázatot is ad számomra olyan dolgokban, amit eddig
nem értettem meg vagy magamban, vagy a családomban. Terveim szerint még
szeretnék a nyár végéig két önfejlesztő kötetet olvasni és tanulmányozni, ezzel
is remélem, hogy ebben az évben változásokat hozhatok az életembe, pozitív
irányba és fejlődhetek.
Recenziók
terén is szerencsésnek érzem magam ezen a nyáron, mivel két szerzővel is
megállapodtunk és izgatottan fogtam bele a regényeikbe. Az egyik már megjelent,
Krencz Nórának a Szilánk című kötete, ami három nő sorsát mutatja be különböző
történelmi korszakokból, akiknek lesz egy negyedik, összekötő szereplőjük,
ezzel kalauzolva a történetek között az olvasót. A másik kötet, egy mondhatni számomra
bekategorizálhatatlan, de a molyos adatlapja alapján pszicho-thriller, Friewald Ruben Fuss, Fehér Tenyér című regénye, ami szintén női szemszöggel és egy
szigeten rekedéssel tartja izgalomban az olvasót.
Tervben
volt egy kisebb nyaralás is, bár mivel nemrég váltottam munkahelyet, sőt a
próbaidőm még jócskán nem járt le, egyszerűen lehetetlen szabadságot kivenni. A
párom részéről is ugyanilyen akadályokba ütközött, pedig szeret kimozdulni kb.
mindenhova, ahova én még gondolatban sem mennék, vagy őszintén, a hátam borsódzik.
Az egyik legabszurdabb volt, és ezt el is ismerem, az a hidaktól való para,
mivel tériszonyosként nem csak a létrákkal, kilátókkal, csigalépcsőkkel és
minden magaslati dologgal konkrétan a hisztirohamom lehet kiváltani, hanem a
hidakon való átkelés sem egy piskóta a részemről. Az utazás miazmáit fel sem
sorolom, mert már a hosszas utazástól is görcsbe rándul a gyomrom, mivel nem
egyszer volt kellemetlen buszozásom és autózásom. Az pedig hab a tortán, hogy
az émelygéstől konkrétan az egész napom egy tragikomédia, miközben minden
nyaralás és kirándulás legnagyobb félelme a részemről gyerekkoromtól fogva az
étkezés. Sokáig titkoltam, próbáltam megoldani, később felnőttként
asszimilálódni, de rá kell jönnöm közeledve a harminchoz, hogy bizony a
válogatós és vegetáriánus életmód nem éppen könnyíti meg a helyzetem. A hosszas
monológom lényege, hogy jó okkal nem mentem sehova az elmúlt jó nyolc évben, és
ha még őszintébb akarok lenni, nem is hiányzott.