Friewald Ruben: Fuss, Fehér Tenyér

Elsők között mutatnék be egy frissen megismert magyar szerző első regényét, ami lehet, hogy kicsit specifikusabb tematikájú a megszokott zsánerekhez képest, viszont nem kevés meglepetést okozott még számomra is. Innen is köszönöm a lehetőséget az előolvasásra, lássuk is, milyen érdekességekkel kecsegtet a kötet.

Fülszöveg:

Friewald ​Ruben regényének középpontjában az általa elképzelt szélsőséges alteregója, Mathilde Frowin Hildegard áll, aki egyszerűsége ellenére már-már sablonos életet él párjával, Ausztria legszebb férfimodelljével, Floriannal. Bár Mathilde a párja mellett fényűző életbe csöppen, gyorsan belefásul a szürkeségébe és a látszólagos jelentőségtelenségébe. Ez a lejtmenet tereli őt abba a csapdába, ahonnan csak önmagát legyőzve menekülhet. A szerző célja, hogy a már jól ismert klisék egy pillanat alatt átforduljanak egy olyan tragédiába, amellyel az olvasó ritkán találkozhat. Egy baleset során egy teljesen más helyre, a szentinelézek világába kerül, ahol csodával határos módon életben marad, de ezt csupán a véletlenek misztikus összecsengésének köszönheti.

A sziget azonban egy csapda – a kétségeink csapdája.

Ahol nem menekülhetünk önmagunk elől sem.

Vajon ki az ember és ki az isten? Ki él valójában, és ki az, aki csak imitálja azt?

Mathilde-nak nem csak azért kell küzdenie, hogy életben maradjon, hanem azért is, hogy fel ne fedjék legnagyobb titkát: ő valójában nem az, akinek a szigeten hiszik…

***

Régen olvastam thrillert, így nem kellett sokat gondolkodni a felajánlásra, hamar bele is vetettem magam Marthilde életébe.

A regény két idősíkon játszódik, amik jól elkülönülnek egymástól. Az elsődlegesnek tartható történetszál elmeséli a főszereplőnk életét, és azt, mi előzte meg a váratlan utazását, illetve hogyan került a szentinelézek szigetére. Elsőre talán kicsit idilli, könnyed regénynek hathat, de amint bekerülünk a sziget világába, előkerül a borzongató horror jelenetek izgalma. Mathilde csodával határos módon túléli a mészárlást, és miután kiderül, miért hagyják a bennszülött kannibálok élve, próbál alkalmazkodni a helyzethez.

Bekerülünk egy egyszerű, primitívnek mégis csodálatosnak mondható nép mindennapjaiba, akiknek az égiek életéből hozott dolgok meghökkentőek, viszont kölcsönösen Mathilde is tanul a szentinelézektől, miközben istennőt kell játszania.

Ami talán az olvasónak eszébe juthat, az a Legyek ura című regény, de mivel ezt nem olvastam, így összehasonlítási alapot nem tudok nyújtani.

Maga a teljes regény egyfajta elgondolkodtató regény, ami bemutatja, hogy nem minden az, aminek látszik és sokszor olyan dolgokat tartunk fontosnak, ami egy veszélyhelyzetben vagy eleve nem számítana, mégis a rohanó, modern világunkban túl sok jelentőséget tartunk neki.

Nem mondhatjuk egy kifejezetten hosszú regénynek, de minden benne volt, ami egy kerek történetbe beletartozik, miközben izgulhatunk is a főszereplőnk miatt. Elsőre holmi kis szőke nőnek tűnhet Mathilde, viszont a szigeten való cselekvése és túlélési ösztöne bizonyítja, hogy több rejtőzik a személyiségében.

Akik szeretik a kalandregényeket, és hátborzongató pszicho-thrillereket, azoknak nyugodt szívvel tudom ajánlani, remélve, hogy hozzám hasonlóan fog szurkolni főszereplőnknek a megmeneküléséért.

„Elegem lett abból, hogy ezek az emberek „vadállat” jelzőt kaptak, s közben mi felejtettünk el embert játszani, főleg, ha sokan az isteni szerepre várnak – de nincs meg hozzá a képességük. Ezek az emberek olyan tiszták voltak, hogy az én apró mocskaim is megfertőzték őket, foltot hagytak rajtuk – s akár egy kirakhatatlan puzzle, most mindenki keresi azt a bizonyos utolsó darabot, hogy megértse.”

„Nem az a mészárlás, amire ha csak gondolok, összerezzenek a félelemtől. De akárhogy is, jobban tették! Ezek az emberek tiszták voltak, hibátlanok. Minden istenség ekkora szerénységet, életerőt és bátorságot kívánna magának, mint ami ezekben az emberekben megvan. Ők hisznek minket égieknek meg isteneknek, de száz sem ér belőlünk annyit, mint a szentinelézekből egyetlen lélek. Önzetlenek, de mégis óvják a szigetüket. Mennyire jó, hogy így teszik. Ez a hely nem a gyarló „csipszzabálóknak” való. Nem a monitort bámuló milliárdosoké, akik csak éppen azt figyelik fél szemmel a jachton, hogy esik vagy nő a részvényük értéke. Azután persze csak három új kőolaj-finomítót vesznek meg, s rossz sorukban még fel is akasztják magukat, vagy golyót eresztenek saját testükbe. Elegem lett ebből a hazug világból.”

„Több mint két évet töltöttem a szigeten. Kaptam egy lehetőséget az új életre. Tartoztam annyival mindenkinek, hogy a lehető legjobban kiélvezzem minden percét. Nem akartam becstelenül hátrahagyni az emléküket, így elhatároztam, hogy soha többé nem fordítok hátat egyetlen nehézségnek sem. Mindent átéltem ugyanis, amit halandó ember el akar kerülni az élete során.”