2021. augusztus 10.

Csak egy rövid Kávészünet #115

Gyorsan el is telt a hét, és míg hallgatom a TheVR ezredik Happy Hour műsort, addig teázgatva gyógyulgatok egy megszokott, légkondicionáló által kapott mandulagyulladásból.

Szóval, megint vártam egy hetet, kínozva magam, és már a megfázás is közre játszott, mikor végre orvossal konzultáltam, és fenemód kiüt az antibiotikum, de legalább már a torkom helyett csak a fejem fáj. Emiatt is vettem a fáradságot és költöttem rendes kamilla virágzatra és végre kipróbáltam, eddig teljes mértékben meg vagyok elégedve, mézzel teljesen kellemes a filteres teához képest. Ma is tanultam valamit.

Új napi mottót hallottam meg, és emiatt is fogtam bele az írásba (és lásd, lassan el is illan a fejfájás), mert pontosan jó a mostani blogos helyzetemre, hogy „ne kössük az ebet a karóhoz”.

A heti nagy örömöm, hogy már öt kötetet is befejeztem és igyekszem a következő két hétben be is számolni róluk.