Hosszú hétvégi Kávészünet #119

Amíg a két kávé sem segített az elnyomott hátam fájdalmának (mert minek is harminc év alatt masszázskezelés), írhatnék arról, hogy miért nehéz visszaülni a gép elé, vagy arról, miért is lett prioritás a két tánccsoport rendezvényein való részvétel, de szóba jöhetne amúgy az, miért lett kb. a negyedik kedvenc állatom Godzilla (amiről kiderült, hogy Gojira). A lényeg, hogy a főzős blogbejegyzések megapadtak, pedig van képanyag bőven, miket is készítek el a hétköznapokban.

Az elmúlt két hét egyfajta rohanás volt, ingázásokkal telítve, és miután két évzáró gálaműsort is letoltam, végre kicsit a pünkösdi hosszú hétvégén a gép előtt kotlok, de a tényleges munka hátra maradt. A konklúzió végül átformálódott az életemben, így jelenleg más nem is élvezett prioritást, még a munka sem. (ami alapjáraton sem volt prioritás, mint rájöttem, illetve olyanokra sose hallgass, akik nem értik meg az ambícióidat)

Az elmúlt két nap pihenője is inkább a filmezés és kevés olvasás időtöltésével telt, miközben nagyon jól tudom, hogy egy elmaradt Ambrózy fanfiction írásom várat magára a piszkozatok között. A könyvhéthez közelítve pedig már javában várjuk a következő kötetet, az új rajongók teljes lelkesedéssel, a veterán olvasók kicsi szkeptikussággal, de teljes nyugalommal, mivel már be is lett jelentve a döntés, miszerint a következőnek megjelenő kötet után a sorozat lezárókötete készül, amit legkésőbb jövő karácsonyra kézbe is vehetünk. Lássuk be, azért szép kis tíz év volt tíz kötetre az Ambrózy-világból, ami nem kevés embert varázsolt el, vagy adott valamit az életébe.

Ez a hét sem lesz éppen habos torta, főként a hétvége nem, mivel szombaton tervezünk menni a Csongrádon szerveződő első Csoóri-fesztiválra, ami a helyi néptáncos csapatokat tervezi összefogni. Vasárnapra pedig megmaradt a könyvhét, amire nagy nehezen, de végül el tudok menni, bár kiderült, hogy a vidékiek miatt mindent szombatra zsúfoltak be program gyanánt, így kissé félve indulok neki, hogy vasárnap nem futok össze azokkal, akikkel terveztem volna találkozni. Tervek szerint a könyvfesztivál időpontja alkalmasabb lesz, de az még nagyon a jövő zenéje.

Mindeközben a kávéfőző tisztítását is be kellett iktatni, mivel nem főzött le elég kávét, és nem működött megfelelően… még kérdéses, hogy sikerül-e helyrehozni, illetve az eltört kiöntőt is pótolnom kell, mert lassan egy hete instant kávén élek, ami minden, csak nem éppen elégséges egy koffeinfüggőnek.

Szóval, a fellépések sikeresnek bizonyultak, még akkor is, ha tudom, mennyi hibát vétettem, de mentségemre szóljon, alig egy hónap állt a rendelkezésemre. Közben vagy három variálás mindkét csoportban felmerül, így mire az egyik szólam részét megtanultam, tanulhattam meg a másikat, de ezen már csak nevettem. Végül csak úgy alakult, hogy a párom mellett táncolhattam, még a nemlétező énekhangommal is, de ilyen ez a néptánc, nekem sem megy minden, még akkor sem, ha húsz éve élek ebben és végül elértem a hivatalos 15 évet, amire az oklevelet kézbe vehettem. Személy szerint úgy véltem, most jött el ennek az ideje, és ha akkor kaptam volna meg, mikor a többi velem egyidős táncos, nem értékeltem volna mindezt. Most nőttem fel benne igazán, és értettem meg ennek a hobbinak, közösségnek a célját, motivációját és miért küzdünk, tanulunk heti több órában a próbákon, milyen fontos szerepet tölt be az életünkben a fellépés, a színpadra kerülés.

Talán legutoljára akkor éreztem hasonlóan, hogy jó úton járok, mikor ismertebbé váltam az Ambrózy fanfiction írások és a blog által. Maga az írás, az olvasás és a tánc valahogy mindig összefonódott és mindhárom tevékenység felölt, és mindig tud tanítani, ami miatt nem akarok egyikről sem lemondani. Meg miért is kellene, ha ez az életem?