2022. június 19.

Schildkröte Netflix time – második negyedév

Ez a hónap is bővelkedett a kikapcsolódásban, viszont kivételesen olvasás helyett a filmekre tettem le a voksom.

Violet Evergarden Gaiden: Az örökkévalóság és az emlékíró marionett (Violet Evergarden 3.)

Violet Evergarden Side Story: Eternity and the Auto Memories Doll

Összefoglaló: Főszereplőnket új küldetése egy bentlakásos iskolába vezeti, ahol az egyik befolyásos lány életét kell segítenie.

***

Kifejezetten hosszú filmnek mondható, lassú és monoton hangulattal, de akik ismerik a sorozatát, azoknak ezzel semmi újat nme mondtam. Különlegessége, hogy nem az emlékírás kerül a középpontba, hanem Violet jelleme és segítőkészsége, remélve, hogy a szétszakított testvéreket össze tudja valamilyen úton kötni. Érzelmekben itt sincs hiány, és hasonló színvonalat nyújt a többi, hozzá kapcsolódó tartalomhoz viszonyítva.


Gekijouban Violet Evergarden (Violet Evergarden 4.)

„Szeretlek” – a lány a csatatéren hallotta ezt a szót, és azóta sem felejtette el. Hogyan is tehetné, mikor az a férfi mondta ezt neki, aki mindennél fontosabb volt a számára? A szó jelentését azonban azóta sem tudta megfejteni. A szörnyű háború, mely Északra és Délre osztotta Telesis kontinensét, négy borzalmas év után befejeződött, az emberek pedig visszatértek otthonaikba, hogy együtt köszöntsék a békét ígérő új jövőt. Violet Evergarden, akit korábban csak élő fegyverként kezeltek a csatamezőn, a CH Postahivatalban kezd új életet, mint Auto Memória Baba. Az a feladata, hogy az írástudatlanok helyett írjon leveleket, szavakba öntve érzéseiket és gondolataikat, amiken keresztül talán neki is sikerül értelmet szereznie annak az egy, drága szónak.

***

Kifejezetten nehéz, izgalmakban telített történetet kaptunk, mi gyökeresen folytatja a sorozatot, miközben egy jövőbeli szálat is kapunk, egy teljesen idegen főszereplővel a középpontban, aki nyomozni kezd a titokzatos Violet élete után, miközben a néző megtudhatja, mi történt pontosan és hogyan alakult az élete a sorozat történetének lezárásától. Meghökkentő lezárást kaphattunk véleményem szerint, ami kifejezetten jót tett az egész Violet Evergarden történetcsoportnak.

 

Blackpink: Light Up the Sky

A hihetetlenül sikeres koreai Blackpink együttes tagjai olyan bepillantást engednek szakmai hátterükbe és magánéletük eddig rejtett részleteibe, ami megmutatja a k-pop zenekar eddigi útjának sikereit és hullámvölgyeit.

***

Egy kis zenész életrajzi film sem maradhatott el a listámról, konkrétan elég spontán ötlettel vágtam bele. Kicsit többet tudhatunk meg a Blackpink lányokról, bár a kedvelők több információt is tudnak, mint ami a filmbe belekerült, így inkább olyanoknak szánnám ezt a filmet, akik még eddig nem ismerték a lánycsapatot. Könnyed, sok kedvelt zeneszámuk belekerült, és csak imádni lehet a négy, ambíciókkal teli fiatal nőt, akik megmutatták, hogy kemény munkával mit tudtak elérni a versenyre hangolt világban.

 

Kőgazdag ázsiaiak – Crazy Rich Asians

Rachel, a fiatal, amerikai-kínai származású, New York-i egyetemi tanár elkíséri barátját, a szintén egyetemi tanár Nicholast Szingapúrba, a férfi legjobb barátjának esküvőjére. Izgatott, mert először utazik Ázsiába, és picit tart a Nick családjával való találkozástól. Rachel meglepődik, amikor kiderül, hogy Nick elmulasztott néhány dolgot közölni vele az életével kapcsolatban. Kiderül, hogy nemcsak az ország egyik leggazdagabb családjának a sarja, de az egyik legkeresettebb agglegénye is.

***

Magát a könyvet még nem tudtam elolvasni, de nyitott voltam az átlagos hosszúságú filmadaptációra, ahol a kínai gazdagok életébe kapunk betekintést. Maga a történet könnyed, élvezhető és kikapcsolódó, teljes mértékben vígjáték, előre megjósolható jelenetekkel, mégis akiket érdekel a keleti kultúra, azoknak adhat egy kis ízelítőt, és főként a keleti nők életét mutatja be.

 

Hét nővér – What Happened to Monday · Seven Sisters

A nem is olyan távoli jövőben a túlnépesedést megakadályozandó, a világ kormányai bevezetik a Csak-egy-gyerek törvényt, amelynek értelmében a családoknak mindössze egy gyerekük lehet. Az állam különleges megfigyelési hálózattal igyekszik betartatni a jogszabályt, s mindenkitől elveszik a többedik szülötteket. Egy férfinak különleges kihívást jelent, hogy hét, egymásra tökéletesen hasonlító lányunokáját úgy nevelje fel, hogy az senkinek ne szúrjon szemet. A lányok egy személyi azonosság alatt élnek, mindegyikük hetente csak egyszer mehet el otthonról, a testvérek többi napi cselekedeteinek figyelembevételével. Egy nap egyikük nem megy haza, ezzel láncreakciót elindítva a többi testvér életében.

***

Érdekes disztópiatörténet, ahol hét lány életébe nyerhetünk betekintést, akiknek egy személyiség alatt kell a mindennapjaikat végezniük. Drámai, teli van izgalmakkal és teljes mértékben leköti a nézőt. Megtudjuk a hátterét a kialakult világnak, amiben a lányoknak kell élniük, miközben valaki ámokfutással igyekszik az összes nővért kiiktatni. Színes, hangulatos, pörgős cselekményű, miközben a brutális jelenetek sem hiányoznak, ami a filmhez jól igazodik.