2015. december 27.

Karácsonyi kávészünet #11

Mindenkinek boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok!

Itt van nekem a szünet, örülök, hogy nem vagyok egyetemista, nincsenek vizsgáim, bár feladatokat kaptam szünetre, amit szerencsére nem kell elsietnem. Alszok éjjel-nappal (inkább nappal) Most is reggel 4-kor írok itt nektek, hogy kiteknősködhessem, mik történtek velem mostanság.


Az ajándékaim nem épp a széles perspektívát követi, inkább a mennyiség és a szükségesség szülte ötletek. Szüleimtől kaptam bizonyos összeget könyvekre, amit december elején meg is kaptam, ezzel együtt húgomnak is rendeltem könyvet. 
A pokoli szerkezetek trilógiát és A csábítás kilenc szabályát rendeltem meg. 

Ezen felül egy pulóver várt a fa alatt szenteste, aminek tényleg örültem. (néha a meglepetések a legjobb ajándékok) Közben megérkezett hozzám a párom ajándéka, ami az Outlander első 2 kötete volt. Körösztszüleimtől egy kisebb összeget beszéltem le 2 könyvre, plusz egy arckrém, lábbalzsam, sampon és egy holdköves medál is landolt a boríték mellé. 

Másnap nagyszüleimtől kaptam egy karácsonyi gyertyadíszt, hozzá nem számítottam, hogy kapok egy kis összeget, mert húgom elmondta a könyvvásárlási problémám nekik, így besegítettek, hogy megvehessem a Luxen 5 fő kötetét - ebbe a körösztszüleimtől ígért 2 könyv beleszámított - Alig vártam, hogy hazaérjek, le is adtam a rendelést, ami még idén meg is érkezik.

Tudom, ennyire nem voltam valami jó, sőt szakmai idegen nyelvből nem sikerült magam felhozni, viszont örömömre, a többi tantárgyból nincs problémám és viszonylag jó eredményekkel zárom ezt a félévet, még ha volt, amiből szenvedni is kellett a jobb jegyért.
Ígérem, készülök a vizsgákra, írok minden kapott könyvemről leírást, csak a Luxen-ről nem, mivel arról már régebben írtam. Kivéve, ha lesz valami, ami megmozgat benne újra, hogy más témával kapcsolatban írjak róla.

Mondanám, hogy párkapcsolatilag nincs elvárásom, mondhatnám, hogy több időt tudjak a párommal eltölteni, mint eddig, viszont tisztában vagyok vele, hogy ez nem csak rajtunk múlik. (Még ha csak rajtunk múlna)


A karácsonyi menü nem volt nagy varázslat, nálunk nem is volt, mert meghívva vagyunk általában, anyu és hugi sütött egy nagyon ízletes mézes pogácsa-kalács szerűséget. 

Körösztszüleimnél a halászleves, rántotthús-rizzsel hallal, görögsalátával és kukoricasalátával, végül egy kis bejglivel feldobva. Nagyszüleimnél a hagyományos húsleves, sült hús rizs- és hagymás krumpli körettel, ezen felül töltött káposzta, ha valaki azt szeretett volna. Süti itt is volt mézes pogácsa, bejgli, ezen felül méteres kalács és macskaszem volt.