2015. december 15.

Kerstin Gier: Rubinrot (Rubinvörös)

"Az első időutazás - más néven iniciációs ugrás - rendszerint a gén hordozójának 16. és 17. életéve között következik be."

A történet elején megismerjük főszereplőnk, Gwendolyn mindennapi életét, környezetét, barátnőjét Leslie-t, unokatestvérét Charlotte-t, aki elméletileg egy nagyon fura időutazó gént örökölt, emiatt kiskora óta nevelik erre az életre fel.


Ezután megismerjük a Montrose család tagjait, ami teljesen nőkből áll. De ez a nap más, mint a többi. Mikor Gwendolyn elmegy bevásárolni, hirtelen rosszullét éri és mikor jobban lett észrevette, hogy valami megváltozott. Akkor rájött, hogy ő került valahogy a múltba. Szerencséjére, épp a balhé kitörése előtt sikerült visszaugrania a jelenbe, így kisebb zavarodottsággal megúszta a dolgot. Elkezdte halogatni, hogy szóljon az édesanyjának, hogy valami történt a számításban és ő örökölte az időutazó gént.

Mikor már a harmadik eset is megtörtént, csak rávette magát, hogy segítséget kér és egyből bekerült a Saint Germain Gróf Páholya mindennapi életébe. Végül Gwendolyn Édesanyja elárulja, hogy valójában egy napon született Charlotte-tal. Ezzel kitört a balhé a páholyban, végül egy egyszerű bezárásos teleportálással bebizonyították, hogy a rubin tényleg Gwendolyn.

Talán csak a véletlen, hogy belefut egy szép arcú, zöldszemű fiúba a folyosón menve, aki elköszönve Wendy-nek becézi el? Ezután persze meglátja a fiút kuzinjával, kicsit elgondolkozik azon, hogy mi lehet a gyerekkoruk óta együtt nevelt kamaszok között. Mégis tudja Gwendolyn, hogy nem lesz kiút elmenekülni a szépfiú sármjától. Aki "egy bunkó, beképzelt... pólójátékos" (kár is lenne kihagyni, akkor nem lett volna 3 kötetes se veled se nélküled szerelmi történet. J )

Mit titkol el Grace - Gwendolyn édeasnyja - és mi köze van Falk de Villiers-hez, a páholy mesteréhez és Gideon nagybátyjához? Ne aggódjatok, a kötetben ez is ki lett vesézve.


Ezután jön az első kötelező időutazás Saint German grófhoz. Bemutatják Gwendolynt a grófnak. A találkozás vége nem sikerült örömtelire Gwen számára. Eközben Leslie kutakodott információkért, sajnos le lebuktak Mr. Whitman előtt, akiről még nem tudjuk meg ki valójában. Délután a páholyban elmélkedést tartanak Lucy és Paul hollétükről, meg terveket szőnek, hogy tudják megszerezni a vérüket a kronográfba. Ez okból elmennek vissza az 1920-as évekbe a nefrit-hez, közben összefutnak Lucyval és Paullal. Ekkor kitör a balhé és elmenekülnek egy templomba és megvárják itt a teleportálást. Közben Gwen és Gideon összevesznek, de végül egy csókkal minden probléma könnyen orvosolható.