2021. március 28.

Mindenki a maga logisztikusa #3 - Szállítják az árut! Hogyan működik?

A világ vízi szállítási útvonalai
Az előző részben beszereztük az árut, most pedig a következő lépcsőre értünk a logisztika területén belül, ahol részletezzük, hogyan kerül az áru a vevőhöz.

A legnépszerűbb vásárlási formák többségében Ázsiához köthetőek, és a keleti piacról származó termékek beszerzése teljesen mindennapossá vált. Viszont ezeknek a termékeknek a megérkezése sok esetben szinte a varázslattal egyenlőnek hathat a laikusok szemében.

A három hét kicsit irreálisnak tűnhet ebben a gyorsan mozgó világban, ahol sok esetben még a fuvarozó cégek is azt hirdetik, hogy akár 24 órán belül megkapod a rendelt terméket. (Bizonyos drága szállítási költségekért, de ha valami azonnal kell, azért vannak, akik képesek minden pénzt megadni.)

 

Fő feladatunk szállítás során: alap-, segéd, az üzemanyagok, a félkész-, késztermékek, valamint a hulladékok (röviden áruk) helyváltoztatása a kitermelés, a termelés, a felhasználás és a hulladékfeldolgozás helye között; azaz az un. Külső szállítás a különböző vállalatok, vagy a vállalat telephelyei között.

Vagyis elsődlegesen az eladó dönt az áru célba érésének folyamatáról, módjáról és útvonaláról.

 

Az áruszállítást a vállalatok saját járműveiken végzik, vagy fuvarozó, illetve szállítmányozó vállalatot bíznak meg a szállítási feladatok végrehajtásával.

A saját járművekkel való szállítás akkor éri meg:

  • a szállítások szorosan kapcsolódnak a technológiai folyamatokhoz,
  • speciális járművek alkalmazására van szükség
  • azonos jellegű szállítási feladatok rendszeresen, nagy gyakorisággal ismétlődnek
  • a saját járműpark gazdaságosan üzemeltethetők.

Sok esetben tévesen alkalmazzuk a szállítás kifejezését, így vegyük sorra a két fogalmat, mi a különbség a fuvar és a szállítás között.

A fuvarozók: más tulajdonát képező árukat jutatnak el fuvardíj ellenében – szerződéses jogviszony keretében – a feladási helytől a rendeltetési helyre (MÁV, HUNGAROCAMION).

A szállítmányozó (speditőr) a saját nevében a megbízója számlájára vásárolja meg a fuvarozási és az áru továbbításához szükséges egyéb szolgáltatásokat. Arra vállalkozik, hogy az árutovábbítást a mindenkori piaci helyzetnek megfelelően minél hatékonyabban megszervezze. Maga a fuvarozás nem tartozik szorosan a szállítmányozói tevékenységbe, de a szállítmányozók is rendelkezhetnek saját járművekkel, és így a fuvarozási tevékenységet is – részben, vagy egészben – elvégezhetik.

 

Elsődleges célja az eladónak, hogy a vevő igényeinek megfelelően járjon el.

Az áruszállítási feladatok főbb jellemzőit meghatározó tényezők:

  • szállítandó áruk jellemzői,
  • árumennyiségek nagysága,
  • szállítási távolság
  • szállítások rendszeressége
  • szállítások időtartamával kapcsolatos kötöttségek

Ezek a tényezők határozzák meg, hogy az adott árut milyen formában fogják fuvaroztatni. Többségében az egy gyűjtőpontra beérkező és egy helyre küldött árukat csoportosítják, egységrakományként kezelik, így segítik elő azt, hogy nagyobb tételben több árut egyszerre tudjanak szállítani.

Vannak különlegesebb dolgok, például gyógyszerek, amiknek specifikus tárolási igényük van, ráadásul minél gyorsabban célt kell érnie, arra egy kisebb, könnyen mozgó (pl. légi fuvar) eszköz lesz a megfelelő választás. De nagy szállítmányoknál, hosszú útvonal megtételénél egy nagy teherbíró eszközt (pl. vízi fuvar) kérnek fel az áru elszállítására. Míg az előbbi esetében az üzemanyag költsége irrelevánsan magas lesz, addig az utóbbi esetben a szállítási idő lesz lassú. A szállítást intéző egyénnek kell rutinosan és tapasztalattal eljárni, de ha ez nem mindig megy, egyszerű számításokkal el lehet dönteni, melyik eszközt kell igénybe venni.

 

Szállítási módok

Egymással összehangolt rakodási, szállítási és estenként tárolási (röviden RST) folyamatok mennek végbe, annak érdekében, hogy a feladó és a címzett közötti áruáramlás megvalósuljon. Közvetlen és összetett szállítás különböztethető meg.

Közvetlen: egy szállítójárművel azonos szállítópályán végzik a szállítást, az áru átrakásának igénye nélkül.

Összetett szállítás esetében több szállítójárművel, szállítópályákon végzik a szállítást, rendszerint több közlekedési ágazat működik együtt szállítási feladat végrehajtásában (szállítási lánc alakul ki)

Egységrakományok

Az egységrakomány-képző eszközök és a szállítójárművek rakfelületének, illetve rakterének optimális kihasználása érdekében különös gondot kell fordítani a csomag- és az a jármű-raktér méretek összhangjára. Ennek elérése érdekében rakodási terveket célszerű készíteni, erre már tervezői szoftverek is rendelkezésre állnak.

 

Mikor rájössz, miért késik a Kínából rendelt cuccod
A kiválasztott szállítási eszköz

Négy fő eszközt szokás megkülönböztetni a fuvarozások esetében:

  • közúti, tehergépjármű - raklap, doboz (legtöbb esetben bárhova, bármikor)
  • vasút, vonat - konténer, nagy áru (kötött pálya)
  • vízi - konténer, extra nagy terhelés (kötött pálya)
  • légi - kisméretű, vagy ritka szállítmány, gyorsaság, drága!

 

A hazai közlekedés, lehetőségek

Az európai áruszállításban a közúti közlekedési alágazat dominál kb. 75%-os részesedéssel. A vasúti áruszállítás részaránya kb. 17%-os, a vízi közlekedés jelentős szállítási piacokat vesztett el a közúttal szemben. A közúti szállítások volumene évente átlag 3-6%-kal nőtt.

 

Leginkább a környezetvédelmi szempontok azok, amikre a leginkább figyelnek az emberek, és sokszor tehetetlenül állnak a tény előtt, hogy a közúton való szállítás nagyon légszennyező. Sok esetben viszont, főleg kis áruk esetében ez a legcélravezetőbb, főként kis távolság megtétele esetében. A légi szállítást is hasonlóan megvetik, de ennek a költségei tényleg drágák, így a fuvarcégek is csak a legritkább esetekben alkalmazzák, ha pl. két napon belül a célba kell érnie az árunak. A vízi szállítás a nagy tömegek megmozgatására találták ki, de ne feledjük el, hogy lassú és a vizet nagyon szennyezi. A vasút nagy hátránya a kötött pálya, főként ezért szorul hátérbe az amúgy leginkább környezetkímélő alternatíva, főleg, ha villanyvasútról esik szó.

Összességében maga az áru és a feladott hely dönti el, milyen eszközzel érhet célt a kívánt termék és a meghatározott útvonalak is nagyban befolyásolják, hogy mennyi időbe telik elszállítani a terméket a vevőnek.