Tudod, mint amikor a pasid csokit meg virágot hoz ezen a kitalált Valentin-napon, de te csak annyit szeretnél, hogy aznap ő mosogasson el és hagyjon békén téged, hogy olvashass. Van az a pillanat is, amint kiírom magamból minden apró bosszankodásom, amiről kiderül utólag, hogy valójában nem számít. Ez helyén is van. Szóval, most így állok egy hosszú, de amúgy gyorsan eltelt hét után.
Ezen felül még molyon vettem észre egy érdekes tényt,
hogy vannak sajnos emberek, akiken nem lehet segíteni, mert egyszerűen a
lustaság hívei. Így lett ez is az Ambrózy zónában, mikor ott van tömkeleg
bejegyzés, link, összegzők és nem veszik az emberek a fáradtságot, hogy
megkeressék a számukra szükséges információkat. Kezdek tehetetlen lenni ezen a
téren, amikor szinte azt várják, hogy hozzászólásban mindent kitálaljunk a
sorozatról.
Néha az is előfordul, hogy váratlan helyzetek
alakulnak ki és szinte tehetetlennek érezzük magunkat. Azután csak beveszel egy
kis B-vitamint, meg magnéziumot, és esküszöl rá, hogy fog hatni. Hat is. Meg
hét… és lassan vége egy újabb kaotikus hétnek, aminek úgy az elejét sem láttad,
nem hogy a végét.
***
Ezen sorok írása után
vagy két hét is eltelt, egészen máshova lyukadtam ki azóta, és máshogy állnak a
dolgok. Nos, a lakás helyrepofozási projekt sikeresen zárult, közben újabb
veszteség érte a családot, így kicsit sincs senki hangulatügyben a legmagasabb fokon.
Helyette a munka és a kötelezettségek táblázzák be a maradék időnk, és ez a
következő hónap is előre be van táblázva.
Közeleg végre a
fogászati kezelésem ideje, ezt az egyet most jobban várom, mint kisgyerek a
karácsonyt, a munkabeosztásom kaotikus és csak a kényszer az, ami arra sarkall,
hogy ne adjam még fel. Ezzel együtt táncügyileg új csapatokat ismerhettem meg,
pár próbára bejártam, és ebben a hónapban komolyabban véve még több órán
szeretnék részt venni.
Emellett az olvasás sőt, a sorozatok nézése sincs elhanyagolva, csak a blogos bejegyzések lettek kevesebb számban.