2015. október 2.

10 tény rólam

Sziasztok! Vettem  az ötletet és bátorkodtam írni pár tényt magamról.



  1. Elsőnek talán ide mondanám a szemüveget. 6 és fél évesen kaptam meg az első szemüvegem. Mínusz 3-as dioptriával. Azóta 14-15 éves koromra megállt a romlás mínusz 5-5.25-ös dioptriánál.
  2. Csak azok tudják róla, akikkel együtt jártam suliba, hogy a tanulásban szörnyű vagyok. Vagy csak én érzem úgy, mert egyszerűen nem tudok magolni. Így csak úgy tudom az anyagot megjegyezni, ha órán jegyzetelek és odafigyelek a tanár előadására. Ha valamit nem értek meg, azt megjegyezni sem tudom.
  3. 16 évesen belekóstoltam kíváncsiságból az animézésbe... azóta sem tudnak kirobbantani a japán sorozatok elől.
  4. Amint megtanítottak olvasni, nem tudok könyvek nélkül élni. Ha az alvás és az olvasás között kellene választanom, inkább olvasok.
  5. Bár az alvás is egyféle életcélom. Amint hétvége, ki sem lehet robbantani az ágyból.
  6. 16 éves voltam, mikor bejött a Facebook, aztán egyéb okok folytán függő lettem.
    Ekkor ment tönkre a telefonom, ezután egy évig nem kaptam telefont, így fél éven belül sikerült saját erőmből leszokni róla. Azóta is töretlenül figyelek magamra, mennyit vagyok rajta. Ha nem vagyok otthon nem vagyok, meg nem is tudok rajta lenni.
  7. Minden fontos eseményt évek óta naptárazok, még a dolgozatokat is. Kedvelem a rendszerezőket, a listázást. Ha úgy érzem összecsap minden a fejem felett a teendőkkel, inkább írok egy listát és aszerint csinálom meg a feladatokat, így kevesebb stressz ér, hogy mit felejtettem el elintézni, megcsinálni.
  8. 13 évesen kaptam az első naplóm, azóta is sírva-röhögve mellettem van töretlenül. Ma már az 6. füzetem írom. Ez az, ami végigkísérte az iskolai életem.
  9. Verseket már 15 évesen elkezdtem, azóta van már több, mint 60 versem. Kedvenc költőmtől, József Attilától sokszor kaptam inspirációt. Nem adnám ki ezeket a verseket nyilvánosságnak.
  10. Ha földrajzról van szó, én ott olvadok el és sokkolom a jónépet a földrajz tudásommal. Mindig is érdekelt és foglalkoztam vele. Végül 11. osztályos koromban le is érettségiztem belőle.