2016. március 29.

Tavaszi animemaraton #1 Hayao Miyazaki művei

Egész estés rajzfilmek és Hayao Miyazaki munkássága

Ma beszámolok pár érdekes OVA-ról, amik nem csak Japánban, hanem itt Magyarországon is elég népszerűek lettek. Ezek inkább egész estés családi filmeknek készültek, valami felnőtt tartalmú üzenettel, mondanivalóval de elsősorban a gyerekeknek szánták ezeket a rajzfilmeket.
Hayao Miyazaki teljesen a fantasy elemekre, szájhagyomány útján elterjedt népmesékből és kicsit a történelmi eseményekből állította össze műveit. A romantikus művek sem utolsók ezekben a rajzfilmekben. Most bemutatok pár művet, amit láttam ezek közül.

Tonari no Totoro (Totoro és a varázserdő titka)

Egy család elköltözik egy erdő közelébe, ahol találnak egy szentélyt. A történetben két kislány története elevenedik meg, akik nagyon várják haza beteg édesanyjukat. Csak a gyerekek látják a szellemeket, magát Totorot a szentély szelleme, és aki a kisebbik gyerekre vigyázott, amíg édesapjuk a munkával volt elfoglalva. Az is lehet, hogy a gyerekek képzeletében elevenedik meg az édesanyjukat pótoló szellem, hogy segítse őket a várakozásban és a kitartásban.

Houl no Ugoku Shiro (Vándorló palota)

Egy teljesen átlagos lány Sophie, találkozik Átokföldje boszorkányával, aki elátkozta öreggé. Ekkor elszegődik a vándorló palotához és Howl mesterhez takarítani. Később Howl mesternek el kellett mennie háborúban segíteni, viszont ha túl sokat változik át, egyszer nem fog soha többé visszaváltozni emberi alakjába. Közben Sophie beleszeret Howlba és máris belekerültünk egy szerelmi drámába.

Kase Tachinu (Szél támad)

A történet a 2. világháborúban játszódik, egy kisfiú álmaival, hogy egyszer ő is repülőket tervezhessen, mint az olasz feltaláló. Felnőtt korára sikerül ezt az álmát megvalósítania, de ő csak a japánoknak akart tervezni nem a németeknek. Közben Németországból hazatért pihenni és alkotni Japánba, ahol megismerkedik egy lánnyal. Természetesen beleszeretnek egymásba, meg is házasodnak nagy nehezen, de a lányról kiderült, hogy elkapta a TBC-t ami akkoriban halálos kimenetelű volt. Sajnos a vége ennek a történetnek is szomorú lesz.

Tenkuu no Shiro Laputa (Az égi palota)

Egy menekülő lánnyal kezdődik a történet, akit valami oknál fogva üldöznek a kalózok és a hadsereg is. Kiderül a történetben, hogy a nála levő kristály nagy hatalommal bír, ami segíti a lányt abban, hogy megtalálja ősei hazáját Laputát. Egy fiúval találkozik menekülésekor és együtt menekülnek meg a lány üldözőitől. A hadsereg vezetője elárulja, hogy a lány Laputa hercegnője és vissza kell térnie az ősi földre. A fiú csak a lánnyal szeretne lenni, akivel mély érzelmeket táplálnak egymás iránt, végül szövetségesük lesznek a kalózok.
  

Sen to Chihiro no Kamikakushi (Chihiro szellemországban)


Talán a legelső volt, amit életemben láttam de nem volt felejthető, mert jó 10 évvel később újranéztem. Ez az a mű, amit bármikor újranéznék. Egy kislány a főszereplő, aki elköltözik szüleivel egy rejtélyes helyre. A lány kicsit önfejű, makacs, ezért ott ragadt egy helyszínen, ahol kiderült,hogy alkony után szellemtelepüléssé válik a terület. Segítségért siet, de egy fürdőben köt ki, ahol be kellett segítenie azért, hogy visszaváltoztathassa a szüleit, akik el lettek átkozva. Végül minden jóra fordul és sok barátságot kötött ebben a szellemlakta életben.