2016. március 29.

Tavaszi animemaraton #2

Sekirei

- seinen, ecchi, fantasy, lányhárem

Egyértelműen fiúknak készült ez az anime sorozat. Az ecchi elemekkel tarkított "játék" ahol a Sekirei lányoknak Ashikabia (gazdát) kellett keresniük, hogy szerződésbe álljanak velük és az oldalukon harcoljanak egymás ellen.
A főszereplőnk is Ashikabia lett és miután kidobták albérletéből beköltözött sekirei-jével az Izumo fogadóba. A végére 6 sekirei-t szerződtetett le, ebből viszont rengeteg poén született, hogy a lányhárem egymással viaskodott gazdájukért. A sekirei-k nem csak egymással, még a fegyelmező osztaggal is szembeszálltak, hogy együtt lehessenek gazdájukkal.

Hotaru no Mori e

Egy egyrészes OVA-val állunk szemben, aminek fő momentuma egy lány lesz, aki nyaranta a nagyapjánál tölti a szünetet, közben felfedezi a közelben levő erdő sokszínűségét. 
Még gyerekkorában egyszer eltévedt az erdőben és akkor egy Youkai megmentette és kivezette az erdőből. A youkai megígérte, mellette lesz és találkozhatnak, cserébe a lány nem érhet hozzá, mert akkor örökre elveszik. 
Ezzel az egyezséggel élnek tovább nyaranta együtt játszanak, szórakoznak. Mire középiskolás lett a lány, jobban megtekintette társát, a maszkos férfit, aki cseppet sem változott az évek során, aki gyerekkorában embernek született de a youkai-k nevelték fel így ő is azokkal a tulajdonságokkal van ellátva, mint a többi youkai. 
A youkai fesztiválra el is hívta a lányt, hogy vegyen részt, de közben elérte egy baleset a youkai-t. Egy kisfiút megérintett, hogy ne essen el, de mire észbe kapott, már elkezdett szertefoszlani. (Inkább eltűnni) Ekkor bevallotta az érzelmeit a lánynak, és örömmel végre egymás karjaiban ölelhették egymást, amíg a youkai megszűnt.

K-on!

Egy hosszú, 2 évaddal rendelkező sorozat, középiskolai élményekkel és poénokkal.

Fő központban a könnyűzenei klub,  ami 5 elég szélsőséges típusú lányból áll.
 Egy lusta és nem egészen okos lány, akinek persze egy nagyon szorgos, pontos, mindenben figyelmes és tökéletes húga van, aki nélkül a nővére nem is nagyon tud élni. Kedvenc hobbija a sütievés és végül a gitározás.
A másik egy szintén lazulós lány, viszont senki nem tudja, hogy hogyan tud lenni jó tanuló ezen felül is. Kimondottan ő a mázlista típus a sorozatban és ő a dobos a zenekarban.
A harmadik lány egy szégyenlős, pirulós balkezes basszusgitáros, akit könnyű zavarba hozni és nagyon félős.
A negyedik lány egy szőke, tökéletes és gazdag lány, aki nem mellesleg zongorázik.
Az ötödik egy évvel fiatalabb lány, aki egy szorgos gitáros, aki aranyos és felelősségtudatos, aki mindig emlékezteti a csoportot a valódi céljaikra, végül alulmarad és ő is csatlakozik a suli utáni teaidő főbb momentumához, a sütievéshez.

Az osztályfőnökük, klubfigyelő tanáruk sem éppen a szigorúság híve, főleg, mikor megtalálták a régi klub képein, ahol ő volt a legvadabb punkos csaj a könnyűzenei klub életében.

A történet elég gyors tempóban mutatja be a középiskolai élet hétköznapjait, de elég hosszan, hogy részletes betekintést nyerhetünk főszereplőinkről.

Boku dake ga Inai Machi


Egy felnőtt férfi, akinek a jövőbe látó képessége (revial) menti meg sok ember életét. Folyton visszaemlékezik a 11 éves korában történt esetekre, keresi a gyilkost, miközben az édesanyját is megölik. Ekkor revial állapotba kerül és visszatér a 11 éves korában történt eseményekhez. 2 osztálytársát és egy másik iskolában levő kislányt, akik gyakran egyedül és hányatott sorsúként élik mindennapjaikat, valaki elrabolja. Mire sikerül mindenkit megmentenie a rablástól és a gyilkosságtól, szembekerül gyilkosával és ő lesz az áldozat, de túléli és 15 évig kómában fekszik. Végül sikerül mindenkit megmenteni, a gyilkost börtönbe juttatják és teljesen jól végződik a történet.