Ez a hónap sem telhet el eső
nélkül.
Bár az álmosságom már leküzdöttem délutánra, a fejem még nem adta meg
magát a fejfájásnak, így nyugisan telik ez a nap. Még.
Én már egy héttel előrébb hoztam
az anyák napi felköszöntést, így ezt most kihagyom. Jobb szeretem, ezt
elintézni személyesen.
Visszaemlékezve, tavaly azért
kitettem magamért azzal a Solid Edge rajzzal, hogy egy "anyát"
rajzoltam. Emlékezetem szerint egy 16-os anyát. Valószínű, csak azért örült a
poénomnak anyu, mert legalább a CAD szoftvert használtam egy fél óra erejéig.
Megérte.
Olvastam még cikkeket, ahol a
ballagó diákok bizonyos összeget áldoztak fel alapítványoknak. Ez elég
figyelemreméltó, viszont ebben is voltak, akik a rosszat látták benne, mint pl.
ha nem vásárolnak virágokat, a virágboltosokat rövidítik meg.
Még nem jön el azért az
apokalipszis, bár lényeges, hogy bárhogy is döntenek a diákok, az valakinek
rossz lesz.
A másik tábor az, aki inkább az
ajándékokra szánt pénz kurtítaná meg a diákoktól, ami szerintem eléggé
irreleváns cselekedet.
Magamból kiindulva, hogy rám
azért költöttek annyit, amennyit a végzős ballagásomra, mert szükség volt rá.
Való igaz, a virágok árát én is szívesen mondtam volna le, nem igazán
preferálom a szálas, vágott virágokat.
A másik, ha nem kaptam volna egy
saját számítógépet, akkor nem tartanák most ott, ahol.
Bizony, nem jelentkezhettem arra
a szakmára, amit szerettem volna, mert nem indították el. Ezt túl későn
közölték velünk az osztállyal, ami elég sok problémát okozott sokunknak.
Egyetemre már késő volt jelentkezni, így már csak a szakma jöhetett szóba.
Sosem volt különösebb célom, csak az, hogy számítógép előtt legyek felnőtt
életem kötelező negyven munkaévében. Így hallgattam szüleimre és egy
informatikai szakmára jelentkeztem. Ezután jött a ballagás, hogy mi legyen,
hiszen különösebben mindenem van már, nincs sok igényem. Ekkor merült fel, hogy
csak nem a Pentium 4-es szériájú gépet kéne kinyírnom otthon, így döntött a
család arról, hogy ha már informatikát fogok tanulni, azt tegyem rendes gépen.
Ezzel kaptam meg a
"kicsikém" amit már 4 éve társamnak mondhatok. Ez adott nekem célt,
kitartást, sok-sok türelmet ( ugye Windows?!) illetve egyfajta hivatást is..
meg magát egy jövőt.
Gondolhatjátok ezután, hogy a
jövőmet feláldoztam volna-e egy olyan célért, ami engem nem érint.
Nincs felesleges és haszontalan
ajándék, csak azok számára, akiknek mindenünk megvan.
Meg talán a bankett vacsorájáról
is szívesen lemondtam volna, de azt már érzelmi döntés miatt tagadnám meg.